22. szám

Látogatói rekordot hozott a magyar szervezésű, digitálisan rendezett 2020 FISU World Forum


Olvasási idő: 8 perc

A világon elsőként online rendezte meg a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) FORUM-át a Testnevelési Egyetem (TE) a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS) közösen, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai támogatásával. A hat kontinensre kiterjedő, minden idők legnagyobb résztvevői létszámát tudhatja magáénak a budapesti központtal augusztus 12-14. között megrendezett, digitális kiterjesztésű 2020 FISU WORLD FORUM!

Mocsai Lajos a MEFS új elnöke


Olvasási idő: 4 perc

A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) augusztus 12-i tisztújító közgyűlésén az elkövetkezendő négy évre Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajost elnöknek, Prof. Dr. Bács Zoltánt, dr. Gál András Leventét, Prof. Dr. Merkely Bélát a MEFS alelnökeinek, elnökségi tagoknak pedig Prof. Dr. Ács Pongrácot (PTE), Dr. Freyer Tamást (NKE), Rakaczki Zoltánt (ME), Vladár Csabát (BCE), a HÖOK jelöltekként Kiss Viktort és Molnár Dánielt választották meg.

Szoros versenyek, pörgős pillanatok az Atlétika MEFOB-on


Olvasási idő: 2 perc

21 egyetem 113 sportolója mérte össze tudását az atlétika MEFOB-on, ahol a Testnevelési Egyetem bizonyult a legeredményesebbnek.

Jobbnál jobb eredmények a Triatlon Sprint MEFOB-on


Olvasási idő: 1,5 perc

A triatlonosok sprintversenye nyitotta az őszi MEFOB-szezont, melyen 15 egyetem 44 hallgatója és oktatója mérette meg magát: a nőknél Bukovszki Tünde (ELTE), a férfiaknál Dévay Zsombor (ÓE) volt a leggyorsabb.

Látványos összecsapásokkal zajlott a Strandkézilabda MEFOB a Lupa-tónál


Olvasási idő: 1,5 perc

Megváltozott körülmények, kevesebb csapat, ennek ellenére izgalmas összecsapások jellemezték a strandkézilabda MEFOB megméretést augusztus 25-én a Lupa-tónál. A nőknél a Károli, a férfiaknál a Corvinus csapata állhatott a dobogó legfelső fokára.

Igazi strandidő, fordulatos meccsek a Strandröplabda MEFOB-on


Olvasási idő: 2 perc

Izgalmas összecsapások és remek idő jellemezte a Lupa-Beach-en rendezett Strandröplabda MEFOB-ot, melynek megnyitóján a MEFS azóta leköszönt főtitkára: dr. Székely Mózes mondott beszédet, de Lestár László, a Közgáz SC és DSK női röplabda szakosztály vezető edzője is köszöntötte az egybegyűlteket. A nőknél a Villám Lilla  (SE) - Juraszik Patricia (SZIE) páros állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a férfiaknál a Papp Mátyás (TE) - Oszlányi Simon (METU) páros nyakába került az aranyérem.

„Minden érzést felülmúl, amikor aranyérem kerül a nyakadba!” – Interjú Kiss Csaba ME hallgatóval


Olvasási idő: 2 perc

Kiemelkedően teljesített Kiss Csaba a Miskolci Egyetem anglisztika szakos hallgatója augusztus 27-én az Atlétika MEFOB-on Székesfehérváron.

A sport is lehet öko?


Olvasási idő: 2 perc

Eco-friendly Sports nevű kezdeményezést indított tavasszal az Európai Unió Erasmus+ programja, mellyel azt mutatná be, miként lehet a sportot környezettudatossá tenni.

Ismerd meg a népszerű edzésmódszereket!


Olvasási idő: 1,5 perc

Tavasz óta zúdulnak rád a különféle edzésvideók, melyek izmokat, állóképességet ígérnek, te mégsem tudsz dönteni, melyiket válaszd? Nem vagy képben, hogy mit takarnak a rövidítések: TRX, ABS, HIIT? Bevezető, fitnesz-palántáknak.

Házikoszt HACCP szempontból - Te átmennél az ellenőrzésen?


Olvasási idő: 3 perc

Főzzünk, süssünk otthon vagy a koleszban, de feltétlen tartsuk szem előtt a biztonságot! Az ételmérgezési statisztikák szerint ugyanis a legtöbb esetért a nem megfelelően elkészített házikoszt a felelős...

Egyetemi Túrasorozat


Olvasási idő: fél perc
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség hírmagazinja.
Kiadó: Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség - MEFS
Főszerkesztő: Flatsker Anett
Sajtó és intézményi kapcsolatokért felelős vezető: Szabó-Ambrus Anita
Design: Varga Dávid