Dr. Andor György: Közösségi sportlétesítmények non-profit üzemeltetésének új iránya – a BME Sportközpont esete
Előzmények
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2008 végén fogadta el a „BME testnevelés és sport” programját. E 18 oldal terjedelmű, az egyetemet érintő sportkérdéseket átfogóan elemző, majd programot hirdető anyag a 225 éves egyetem életében is újdonságnak számított. Az ebben deklaráltak szerint a BME egyetemi testneveléssel és sporttal kapcsolatos alapcélja az, hogy az akkorinál sokkal több hallgató menjen le sportpályáira, hogy a testmozgás mind szélesebb körben az egyetemi életforma része legyen. El kívántuk érni, hogy hallgatóink többsége legalább heti kétszer egy órát sportoljon, ami tekintve a BME mintegy 20 ezres hallgatóságát, igen ambiciózus cél. Mindez az akkori BME-n „sportoló” hallgatói szám kb. kétszeresére növelését jelentette, amit a program zárásakor, 2011-2012 körül, sikerült is elérni. E „minden második hallgató” mutató országos vezető értéknek számít, és már nemzetközileg is az élvonalhoz tartozik.
Az akkoriban alacsonynak ítélt testnevelési és sportolási arány problémájának gyökerét, ezzel együtt a cél elérésének útját a megfelelő egyetemi sportlétesítménypark hiányában, illetve annak megteremtésében láttuk. Úgy találtuk, hogy könnyű elérhetőséget, kulturált körülményeket és a hallgatói igényekhez illeszkedő sportágválasztékot kell szolid árakon kínálnunk, így lehet a rendszeres sportolásnak újabb jelentős hallgatói tömeget megnyerni. Mindezt úgy, és ez volt a legnehezebb, hogy a BME (külön állami támogatás hiányában) hosszabb távon nem tud sportra az egyéb oktatási-kutatási tevékenységéből számottevő összeget átcsoportosítani.
A megoldás körvonalai a következők voltak: sportlétesítményeinket az egyetemi épületekhez a lehető legközelebb koncentráltuk, a jelen cikk témáját adó BME Sportközpontba és a kampuszhoz közeli BME Sporttelepre. Részletes
felméréseket készítettünk a hallgatói sportpreferenciákról, arról, hogy szabadidős sportolásként mit űznének a legszívesebben azok közül, amik létesítményháttere reálisan meg is teremthető, és igyekeztünk ilyeneket kiépíteni. (Általában elmondható, hogy az egyénileg, párosan vagy csak néhányan űzhető sportok elsöprő előretörését tapasztaltuk.) Végül az egyetemi sport egészének, ezen belül a létesítményeknek, a gazdaságosságot, a fenntarthatóságot szigorúan megkövetelő gazdálkodási és szervezeti kereteket szabtunk.
BME Sportközpont létesítmény
A BME Sportközpont a IX. kerület Bertalan Lajos u. 4-6. szám alatt található. 2008-ban egy részben már elhagyott ipari csarnoképület volt, azaz egy adott szerkezetű épület (pontosabban épületrész, mert teljesen leválasztott mintegy harmadán mai is laborok találhatók). Ennek építészeti adottságait alapul véve kellett a lehető legjobban a hallgatói sportigényekhez illeszkedő sportlétesítményt kialakítani igen erősen korlátozott (bő egymilliárdos) beruházási kereten belül maradva. Végül mintegy 3000 nm alapterületű, egy időben 200, naponta mintegy 2000 főt befogadni képes sportlétesítmény épült fel – igen sok terveztetési, közbeszerzési nehézség közepette, 2012-re.
A BME Sportközpontban nagyjából 500 nm-nyi kardio-kondi terület, 2 nagyobb tornaterem, 4 squashpálya, 1 cselgáncsterem, 1 spinning-terem, 1 multi-funkciós terem (foci, aerobik stb.) és 1 falmászó-terem épült ki, természetesen öltözővel, büfével és közösségi terekkel.
Gazdálkodási alapelvek, Sportbizottság, „lyukasórás sport”
A működtetés alapelvét legjobban annak a levélnek a részlete mutatja be, amelyet a BME Sportbizottság kapott a Sportközpont üzemeltetési pályázati konstrukciójának kidolgozási feladatával együtt: „A Sportbizottság feladata egy olyan rendszer kialakítása, ami a BME polgárok minél szélesebb körének sportolását támogatja, motiválja, miközben a Sportközpont létesítményt (annak amortizációját figyelembe véve) fenntartja. Ehhez legalább olyan üzemeltetői szerződést kell megcélozni, ami évi legalább nettó 20 millió Ft bérleti díjat jelent az összes költség (beleértve a közüzemi költségeket is) felett. Ebből az összegből a Sportközpont nagyfelújításaira, felszerelésének pótlására fel kell halmozni.” Azaz, a Sportbizottság, ami lényegében a BME sportjának önkormányzati jellegű vezető testülete, úgy kell gazdálkodjon, hogy – az államilag előírt, ingyen biztosítandó testnevelést is bekalkulálva – az egyetemre biztosítva befolyjon a létesítmény távlati fenntarthatóságához szükséges összeg. Kiinduló feltétel volt továbbá, hogy – az ingyenes testnevelésen felül – 400 Ft/alkalom alatti díjért is elérhető legyen a hallgatói sportolás. Ezeken kívül viszont lényegében szabad kezet kapott a Sportbizottság a konstrukció kidolgozásában.
A Sportbizottság, amelynek tagjait a rektori vezetés, a gazdasági vezetés, a hallgatóság, a szakszervezet és a sportegyesület képviselői adják, általában is felel a BME testnevelés és sport gazdálkodási egyensúlyáért. Ez a BME-n belül külön gazdálkodási alrendszert jelent, amelynek bevételei (némi költségvetési támogatás felett) a BME sportlétesítmények használatáért fizetett díjak, valamint a BME-n kívülről érkező céltámogatások és szponzori támogatások; míg kiadásai a BME sportlétesítmények összes költsége (üzemeltetési, karbantartási és beruházási kiadásai), a (kötelező) testnevelési óráinak finanszírozása, valamint sportegyesület, sportkörök, kiemelkedő versenysportolók támogatása.
A Sportközpont esetén a Sportbizottság felosztotta az év 52 hetét „szorgalmi időszak”, „vizsgaidőszak” és „szünidő” szakaszokra, minden hetet hétköznapokra és hétvégére, minden napot óránkénti sávokra. Ezután e felosztás szerinti minden idősávra és minden egyes pályára hozzávetőleges létszámbecsléseket (kihasználtsági becsléseket) készítettünk. A BME-s hallgatók és dolgozók esetén átlagos óraárakkal (350 és 450 Ft) számoltunk, míg az egyéb („vállalkozói”) esetekben 1000 Ft/órával. E kiinduló adatok segítségével különböző változatokra megbecsültük az üzemeltető-vállalkozó bevételét. Külön becslések készültek a vállalkozót terhelő közüzemi és karbantartási költségekre, a munkabérekre és járulékokra, az adókra, valamint a BME minimálárként elvárt bérleti díjára is. Végül a „bevételek” és a „kiadások” különbségeként eljutottunk a vállalkozói adózás utáni eredményig, és azt mérlegeltük, hogy ennek nagysága vajon elegendően attraktív lesz-e egy érvényes pályázat beadásához.
A kulcskérdés persze a „BME-s kedvezményes idősávok” elhelyezése volt. Itt egy-részről kellő mennyiséget kellett elhelyezni, hiszen éppen a BME-sek tömeges sportolása volt az alapcél, másrészről viszont a gazdasági fenntarthatósághoz meg kellett teremteni a helyet a jelentősebb külső hasznosításra is. Az alapmeg-oldást a „lyukasórás sport” meghonosítása adta. Ennek lényege, hogy a hallgatói tömegeket arra kell rávenni, hogy reggel, délelőtt vagy koradélután jöjjenek spor-tolni, amikor az üzleti alapú hasznosítás amúgy is nehézkes. Az egyetemi lét része viszont, hogy az órarendekben mindig akad bőven „lyukasóra”, így ezt kell kihasználni. Ennek érdekében 8.30-14.30 között áttértünk a „féltől-félig” órasá-vokra, hiszen az tűnik a reálisnak, hogy egy tanórának egész körül van vége, félre átöltözve sportolni kezdhet a hallgató, egy óra múlva befejezi, majd visszaöltözik, és végül kényelmesen eléri az egészkor kezdődő újabb egyetemi előadást vagy gyakorlatot. Szintén a hallgatói élethez tartozik, hogy viszonylag későn este is készek sportolni, így a másik kedvezményes sáv estétől éjfélig tart. Az oktatóknak kora reggel, valamint 15-17 óra között tudtunk helyet szorítani.
Ezekhez a kedvezményes idősávokhoz külön bérletrendszert alakítottunk ki, és ennek alkalmazási követelményét előre rögzítettünk az üzemeltetési szerződésben (a pályázatban). Az „A” és a „B” típusú bérleteket a szemeszterek oktatási napjain használhatják az aktív hallgatói státusszal rendelkezők a 8.30-14.30 közötti „testnevelési sávban”, 14 héten át. Ezek 5000 és 5500 Ft-ba kerülnek (kivéve, ha a hallgató az igénybe vehető ingyenes testnevelésen vesz részt, aminek részleteit itt nem ismertetjük). Itt megemlítendő, hogy az „A” és a „B” típusú bérlettel belépők után alkalmanként és személyenként (bruttó) 120 Ft rezsitérítést fizet a BME az üzemeltetőnek. A „C” típusú bérlet a „hallgatói, sportköri sávban” érvényes, (pályától függően) hétköznaponként 18 vagy 20 órától 24 óráig, valamint hétvégenként 10-16 óra között. Itt a 30 alkalmas bérlet 10-12000 Ft. A „D” típusú bérlet a „dolgozói bérlet”, ami munkanapokon 6,30-8,30, valamint 15-17 között érvényes, 10 alkalomra 4500 Ft, 25 alkalomra 10000 Ft. Megjegyzendő, hogy a szerződés szerint az üzemeltető nyári sportiskolákra, sporttáborokra is kell kedvezményes idősávokat biztosítson. (Az egyes pályák árai a bérletárakból levezetettek, úgy, hogy minden pályához valahány fő, azaz bérletegység kapcsolódik.)
Egy ilyen pályázat kiírásánál igen lényeges a részletek pontos rögzítése, hiszen a vállalkozó és a BME egymásnak „ismeretlen” felek, így a későbbi megegyezésekre építeni nem lehet. Ezért a szerződésben (a pályázati kiírásban) részletesen rögzítettük a beléptetés rendszerét, az öltözőhasználat szabályait, a benntartózkodási idővel kapcsolatos szabályokat, a büfé üzemeltetésének szabályait, a pályafoglalás lemondási szabályait, a cipő és labdahasználat szabályait, valamint a házirend betartásának, betartatásának ellenőrzési rendjét is.
A szerződéses (pályázati) konstrukciót végül a Sportbizottság addig alakítgatta, amíg az éves nettó 20 millió forintos bérleti díj minimálár mellett jó eséllyel meg-hirdethető volt. A pályázat végül sikeres is volt, és a nyertes pályázó mintegy 25-30 milliós bérleti díjat fizet. A vállalkozó-üzemeltető bevonása két okból is bevált: részben bizonyára jobban, olcsóbban képes e komplex üzemeltetési feladatot el-látni, mint ahogy a BME önmaga képes lett volna erre a közalkalmazotti, közbe-szerzési stb. működési keretek között. Másrészt, tekintve a vállalkozó-üzemel-tető piaci hasznosítási kényszerét, a létesítmény működési színvonala – a BME polgárok számára is – a piaci alapon működtetett sportlétesítményekével azono-san magas.
Összegzés, tapasztalatok
A fentiekben vázolt üzemeltetési megközelítés annyiból adja a közösségi sportlétesítmények non-profit üzemeltetésének új irányát, hogy összehangolja 1) a kedvezményes sportolás adott lehetőségek melletti maximalizálásának célját, 2) a létesítmény hosszú távú fenntarthatóságának (egyébként az államháztartási jogszabályokban is rögzített) követelményét és 3) a vállalkozói alapú üzemeltetésben rejlő előnyöket.
A koncepció lényege, hogy az üzemeltetési jogot átadó pályázatban (azaz lényegében a pályáztatott szerződésben) részletesen meg kell adni az ingyenes-kedvezményes sportolás feltételrendszerét (mikor, kiknek és mennyiért kell kedvezményes használatot biztosítson a vállalkozó), de egyúttal a pályázati minimálár megadásával biztosítani kell a létesítmény távlati fenntartásához szükséges összeget is. E körülmények mellett a kedvezménnyel sportolók és a létesítmény fenntartásáért felelős vezetők is bátran bevonhatnak vállalkozó jellegű üzemeltetőt, sőt, ez rendszerint több szempontból is előnyösebb, mint a saját üzemeltetés. Ha e feltételek érvényesíthetők, a részletek kidolgozását célszerű magára a kedvezményesen sportoló közösségre (annak képviselőire) bízni, válasszanak ők a kínálkozó kompromisszumos használati-üzemeltetési lehetőségek közül.
A fenti modell a BME-n igen sikeresen működött, a (kedvezményes) sportban érdekeltek megértették a feladatot, elfogadták a gazdálkodási kényszert, a realitásokat. A létesítmény felújítási kerete is folyamatosan biztosított. A részletes szerződésnek köszönhetően a vállalkozó is igazodott a feltételekhez, és végül mind a kedvezményes, mind az üzleti alapú létesítményhasználók nagy megelégedéssel használják a BME Sportközpontot – az elmúlt három évben már közel egymillió alkalommal.
