112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

VI. Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája
Eötvös Loránd Tudományegyetem

ELTE Sporttelep

1111 Budapest XI. kerület, Bogdánfy u. 10.

1111. Budapest XI. kerület, Bogdánfy u. 10.

VI. Egyetemi-Főiskolai Dolgozók Sport Kupája

/versenykiírás/

 

az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság,

a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és az ELTE támogatásával

 

Az esemény célja:A hazai felsőoktatási intézmények dolgozói és oktatói számáraegy olyan szabadidős sportolási lehetőség biztosítása, melynek keretein belül összemérhetik tudásukat labdarúgásban, kosárlabdában, röplabdában, teniszben, tollaslabdában, asztaliteniszben és sakkban az ELTE sportpályáin. Az ELTE Sport Kft. hagyományteremtő céllal szervezi és rendezi a Sport Kupát.

 

Az esemény sportszakmai fővédnöke: Dr. Szabó Tünde, az EMMI Sportért Felelős államtitkára

 

Az esemény védnökei: Dr. Borhy László, az ELTE rektora, Dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke és Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Az esemény időpontja: 2019. május 4. szombat 09:00

Az esemény helyszínei: ELTE Sporttelep, 1117 Bp. Bogdánfy utca 10/A. két műfüves foci pálya és 5 db salakos teniszpálya, továbbá a Bogdánfy utca 10/B. sportcsarnokban három parketta borítású pálya és egy filcborítású pálya

 

Az esemény programjai:

  • 08:45-kor regisztráció a műfüves foci pályáknál
  • 09:00-kor Megnyitó a műfüves foci pályáknál (Bogdánfy u. 10/A. Spottelep);
  • 09:30-tól kispályás labdarúgó kupa a két műfüves foci pályán;
  • 09:30-tól tenisz kupa az öt salakos borítású teniszpályán;
  • 09:30-tól röplabda kupa a sportcsarnokban az 1-es parkettás pályán;
  • 09:30-tól kosárlabda kupa a sportcsarnokban a 2-es parkettás pályán;
  • 09:30-tól tollaslabda kupa a sportcsarnokban a 3-as parkettás pályán (4 db pályán);
  • 09:30-tól asztalitenisz kupa a sportcsarnokban a filcborítású pályán 6 db asztalon;
  • 09:30-tól sakk kupa a TT4-es tanteremben;
  • 12:00-14:00 között ebéd a műfüves pályák melletti füves területen;
  • eredményhirdetések, díjkiosztások folyamatosan

 

Általános nevezési szabályok:

Egy intézmény több sportágban is indíthat csapatot, sportáganként egy intézményi csapat nevezhet (egy intézményen belül több kar is nevezhet).

Amennyiben egy személy több sportágban kíván indulni, nem garantáljuk, hogy a mérkőzések beosztásakor erre tekintettel tudunk lenni. A kiírt mérkőzések emiatt nem késhetnek, aki nem jelenik meg szólításkor, akkor azt a meccset elvesztette.

 

Lebonyolítás

Kispályás labdarúgó kupa:

A labdarúgó csapatok 5+1-es felállásban játszanak. A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást a tornát megelőző héten minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezetők vezetik. A mérkőzések két pályán, párhuzamosan zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát. Az egyenes kiesés szakaszban a csoportmérkőzések során első helyezett csapatok a másik csoport második helyezettjével játszanak, ezt követően a vesztesek a harmadik helyért mérkőznek meg egymással, majd a győztesek vívják a döntőt.

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak. Csapatonként maximum két fő női játékos vehet részt.

Nevezési díj: 12.000 Ft/csapat

Röplabda kupa:

A röplabda csapatok 6 fősfelállásban játszanak, a csapatokban minimum 2 fő női játékosnak kell lenni a pályán a mérkőzések során. A lebonyolítás a nevezett csapatok számától függően körmérkőzéses rendszerben, a folytatásban kieséses rendszerben vagy körmérkőzéses rendszerben történik. A sorsolást a nevezési határidő után minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezető vezeti. A mérkőzések egy pályán zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát.

Nevezési díj: 9.000 Ft/csapat

 

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

Kosárlabda kupa:

A kosárlabda csapatok 5 fősfelállásban játszanak. A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást a tornát megelőző héten minden csapat részére kiküldjük. A mérkőzéseket hivatalos játékvezető vezeti. A mérkőzések egy pályán zajlanak. A csoportok első két helyezettje az egyenes kieséses szakaszba kvalifikálja magát. Az egyenes kiesés szakaszban a csoportmérkőzések során első helyezett csapatok a másik csoport második helyezettjével játszanak, ezt követően a vesztesek a harmadik helyért mérkőznek meg egymással, majd a győztesek vívják a döntőt.

Nevezési díj: 9.000 Ft/csapat

 

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

Tenisz kupa:

A küzdelmek során 2-4 fős csapatok játszanak két egyéni és egy páros mérkőzést. A nevezés során a játékosok erősorrendjét (1-es és 2-es játékos) meg kell adni. Az egyéni és a páros küzdelmek két nyert tie-break-ig tartanak (a tie-break, azaz a rövidített játék 7 pontig tart, két pont különbséggel nyerhető). Döntő tie-break esetén 7 pontig tart a küzdelem, azzal a kikötéssel, hogy 6-6-osdöntetlen állásnál 1 pont különbség dönt.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett csapatok számától függ (egyenes ági kieséses vagy csoportos körmérkőzéses, vagy körmérkőzéses rendszerben).

A csapatok az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből illetve maximum 1 fő vendégjátékosból állhatnak. Egy csapatban legalább 1 fő női játékosnak kell lennie, akinek mindenképpen játszania kell vagy az egyéni vagy a páros mérkőzésen.

Nevezési díj: 5.000 Ft/csapat

Tollaslabda kupa:

Egyéni férfi és női számokban lehet nevezni. A mérkőzések két nyert 11 pontos rövidített játszmáig tartanak. Minden labdamenet pontot ér, két pont különbséggel lehet játszmát nyerni.

A mérkőzéseket játékvezetők vezetik. A mérkőzések négy pályán, párhuzamosan zajlanak.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett játékosok számától függ (egyenes ági kieséses, csoportos körmérkőzéses vagy körmérkőzéses rendszerben).

A játékosok kizárólag az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből állhatnak.

Nevezési díj: 1.500 Ft/fő

Asztalitenisz kupa:

Egyéni férfi és női számokban lehet nevezni. A mérkőzések két nyert 11 pontos rövidített játszmáig tartanak, két pont különbséggel lehet játszmát nyerni.

A mérkőzések hat asztalon, párhuzamosan zajlanak. A mérkőzéseken a pontokat a játékosok a fair play szabályai szerint számolják.

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett játékosok számától függ (egyenes ági kieséses, csoportos körmérkőzéses vagy körmérkőzéses rendszerben).

A játékosok kizárólag az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből állhatnak.

Nevezési díj: 1.500 Ft/fő

Sakk kupa:

Egyéni férfi és női számokban lehet nevezni. A mérkőzések verseny sakktáblákon, párhuzamosan zajlanak.

A mérkőzések lebonyolítása: Svájci rendszerben 6 vagy 7 fordulóban. A játékidő 2x15 perc + 3 másodperc.

Holtverseny esetén a Buchholz értékelés dönt. Bíró csak a játékos kérésére avatkozik közbe, állapít meg időtúllépést. 8 főnél kevesebb induló esetén körmérkőzés.

Holtverseny eldöntése:

1) Több győzelem

2) Sonneborn–Berger-számítás

3) Több sötéttel szerzett pont

 

A sorsolás a kupa napján történik, a lebonyolítási rend a nevezett játékosok számától függ

(Svájci, vagy körmérkőzéses rendszerben).

A játékosok kizárólag az adott intézmény alkalmazásában álló személyekből állhatnak.

Nevezési díj: 1.000 Ft/fő

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nevezések elfogadása időrendi sorendben történik, a kispályás labdarúgó kupára maximálisan 12 csapat, a kosárlabda kupára 12 csapat nevezését fogadjuk el. A létszám feletti nevezők esetében az átutalt nevezési díjakat visszautaljuk a nevező számára.

A nevezés, a nevezési díj bankon keresztüli átutalásával (bankszámlaszám: 11702067-20001508-00000000; a közleménybe a nevezett intézmény nevét és a sportágat szükséges feltüntetni) valamint a csatolt nevezési lap kitöltésével, és a bogdanfy@eltesport.hu címre való elküldésével válik érvényessé.

 

Nevezési határidő: 2019. április 30.

 

A részvétel részletes feltételeit a csatolt versenyszabályzat tartalmazza.

Díjazás: A sportágak első három helyezett csapataiés egyéni játékosaikupa, érem, oklevéldíjazásban részesülnek. Díjazzuk a kupák gólkirályát és pontkirályát is.

 

További információ:

  • tenisz - Gáspár Zoltán+36 30 644 86 63; zoltan@ppk.elte.hu
  • kosárlabda -András Boglárka + 36 20 262 44 69; bogdanfy@eltesport.hu
  • kispályás foci, tollaslabda, asztalitenisz, sakk - Bernárd János +36 30 960 7424; budai.sportegyesulet@chello.hu
  • Gömör Iván + 36 20 964 68 64; gomorivan@eltesport.hu

Eredményes felkészülést kívánva, üdvözlettel:

az ELTE SPORT Kft. és csapata

www.eltesport.hu

Hozzászólások
Új hozzászólás
Elküldés
Banner
Banner
Banner
Támogatóink