114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Sakk MEFOB 2021




1191 Budapest XIX. kerület, Bartók Béla u. 1.

1191. Budapest XIX. kerület, Bartók Béla u. 1.

Sakk MEFOB 2021

Versenykiírás

 

  1. Verseny célja:

1.1 Eldönteni a bajnoki címeket és a hallgatók körében népszerűsíteni a sakkozást. A bajnokság győztesei meghívást kapnak a magyar főiskolai válogatott nemzetközi mérkőzéseire. Az egyéni eredményekből értékelésre kerül az intézmények közötti csapatbajnokság eredménye is.

1.2 A tornán emlékezünk a 2016-ban elhunyt dr. Hetényi Gézára is, aki 1972-ben megnyerte a magyar főiskolás bajnokságot. Emlékére felesége, dr. Ádám Erzsébet öt éven keresztül különdíj alapot ajánlott fel a bajnokság helyezettjeinek a versenykiírás 9.2 pontja szerint.

 

  1. A verseny helye és időpontja:

Kispesti Székelyország Tündérkertje Látványpark

SZABADTÉRI, de fedett rendezvényhelyszín

Székelyország Tündérkertje Látványpark – Google Térkép
1191 Budapest XIX. Bartók Béla utca 1.

(Szabó Ervin utca sarok, a KÖKI-vel átellenben)

 

2021. június 26. (szombat)

Regisztráció 8.45-től 9:15-ig. Az első forduló 9.30 órakor kezdődik.

 

  1. A verseny rendezői: Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség megbízásából - az ELTE képviseletében - a BEAC sakkszakosztálya.

 

  1. A verseny védnökei:

- Dr. Hamar Imre, a BEAC elnöke,

- Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke,

 

  1. A verseny szervezői:

A szervezőbizottság tagjai:                Jakobetz László BEAC vezetőedző

Grimm György BEAC szakosztályvezető

Vezető versenybíró:                           Jakobetz András országos versenybíró

Versenybíróság:                                 Jakobetz László országos versenybíró

                                                           Grimm György versenybíró

 

  1. Résztvevők: Az államilag elismert diplomát adó, magyarországi felsőoktatási intézményekképviseletében
  • azok a hallgatók indulhatnak, akik diplomát adó képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, és az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelező, esti távoktatásban, illetve doktorandus képzésben résztvevő – aktív vagy passzív félévben jogviszonnyal rendelkező) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;
  • illetve akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett záróbizonyítványuk kelte nem haladja meg a versenyt megelőző egy évet (2020. évben végzettek).
  • Külön csoportban játszhatnak az egyetemek oktatói és munkatársai is.

 

  1. Igazolás: A nevezés alapján diák- és személyi igazolvánnyal azonosítják a résztvevő sportolók személyazonosságukat, felsőoktatási státuszukat. A dolgozók munkahelyi igazolással vehetnek részt a versenyen.

 

 

  1. A verseny lebonyolítása: Svájci rendszerben 7(-9) fordulóval a FIDE rapidsakk szabályai szerint. Játékidő partinként: 10 perc + 5 mp bónuszidő lépésenként.

Ha egy intézményből legalább három versenyző játszik, akkor közülük a legjobb 3 eredménye (összpontszáma) alapján csapatteljesítményt is értékelünk.

 

  1. Díjazás:

9.1 Az első helyezett versenyző és csapat elnyeri a "Magyar Köztársaság 2020/2021. tanévi Egyetemi-Főiskolai Bajnoka" serleget, az első három helyezett érmet vehet át.

9.2 A dr. Hetényi Géza emlékére alapított különdíj szétosztása az alábbiak szerint történik:

 

Az abszolút verseny győztese 50.000 Ft-ot, a

  1. helyezett 30.000 Ft-ot, a

III. helyezett 20.000 Ft-ot, a

  1. helyezett 10.000 Ft-ot, az
  2. helyezett 5.000 Ft-ot, a

VI.-VII.-VIII. helyezett 3-3.000 Ft-ot,

 

a női résztvevők közül

  1. helyezett 20.000 Ft-ot, a
  2. helyezett 10.000 Ft-ot, a

III. helyezett 5.000 Ft-ot nyer, amennyiben a versenyen legalább 5 női induló lesz.

 

az amatőrök (értékszám nélküliek) között az

  1. helyezett 10.000 Ft-ot, a
  2. helyezett 5.000 Ft-ot, a

III. helyezett 3.000 Ft-ot nyer, amennyiben ebben a kategóriában legalább 5 versenyző indul. 

 

az oktatók-dolgozók között az

  1. helyezett 10.000 Ft-ot, a
  2. helyezett 5.000 Ft-ot, a

III. helyezett 3.000 Ft-ot nyer, amennyiben ebben a kategóriában legalább 5 versenyző indul. 

 

Ezenkívül 3.000-3.000 forint díjazásban részesül a legjobb (2000) - 1900 - (1800) -1700 - (1600) - 1500 standard értékszám alatti versenyző, illetve a legjobb amatőr női játékos is, amennyiben kategóriájukban a résztvevők száma eléri az 5 főt.

 

/A kategória lépcsőkről – a résztvevők számától függően – a versenybíróság dönt. Holtverseny esetén – a profiknál 20eFt nyereményösszeg és felett - a díjak az ún. Hort-szisztéma szerint kerülnek elosztásra: A holtversenybe bekerült díjak felét egyenlő arányban, míg a másik felé a holtverseny eldöntése után kialakult sorrendnek megfelelően kapják meg a nyertesek. A díjak nettó értékben értendőek, és kizárólag a díjkiosztó ünnepségen, adókártya bemutatásával vehetőek át!/

 

  1. Költségek, étkezés: A MEFOB döntő rendezési költségeit a MEFS biztosítja. Büfé a verseny helyszínén üzemel, de frissítőket és némi harapnivalót a játékosok fogyaszthatnak ingyenesen a verseny helyszínén a rendezők ajándékaként.

 

Nevezési díj: előregisztrációval 500 Ft/fő, azutáni regisztrációval 1000 Ft/fő, helyszíni jelentkezéssel 1500 Ft/fő.

 

Az előregisztrációs nevezési határidő: 2021. június 15. éjfél

Kérjük pontosan betartani!

 

  1. Helyezések eldöntése: A szerzett játszmaegységek alapján, holtverseny eldöntésénél a Buchholz, Berger-Sonneborn, illetve a progresszív pontszámítás eredménye rangsorol, a verseny kezdetekor kihirdetettek szerint.

 

  1. Nevezés: Név, születési dátum, Neptun-kód és az oktatási intézmény nevének megadásával e-mail-ben a bgsc@bgsc.hucímre. Minden nevezést visszaigazolunk.

 

  1. Egyebek: Minden olyan kérdésben, amelyben a jelen versenykiírás nem rendelkezik, a MEFOB Általános Versenykiírás és a Magyar Sakkszövetség versenyszabályai a mérvadóak. A versenykiírás változtatásának jogát a rendezőség fenntartja! (Ez érvényes a díjazásra és a lebonyolítási formára is!

 

  1. Adatkezelés

A Szervező kijelenti, hogy a MEFOB-on résztvevők személyes adatait az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE alapján kezeli, és tájékoztatja a résztvevőket arról, hogy adataikat átadja a MEFS számára adatkezelés céljából. Az adatok kezelése kizárólag a versenyeredmények nyilvántartása miatt, speciális és jogos érdekből történik.

 

  1. Program:

Június 26. -     8:45-9:15: Regisztráció a verseny helyszínén 

                        9:20: Megnyitó

                        9:30-tól: 1-7. (9.) forduló

Az utolsó forduló befejezését követően megtartjuk az eredményhirdetést.

 

FONTOS!

  • A verseny idején aktuális COVID szabályokat alkalmazzuk!
  • A kiírás időpontjában lévő szabályozás szerint amatőr (versenyengedéllyel nem rendelkező) versenyzők oltási igazolvány meglétének igazolásával vehetnek részt az eseményen!
  • Extrém időjárási viszonyok esetén a verseny elmaradhat!

 

Minden résztvevőnek eredményes versenyzést kívánunk!

 

 

 

Hozzászólások
Új hozzászólás
Elküldés
Banner
Banner
Banner
Támogatóink