Benedek Tibor, Csapó Gábor, Faragó Tamás, Fodor Rajmund, Gergely István, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is ott lesz április 5-6-án a Kondorosi úti uszodában rendezett vízilabda MEFOB-on. A tavalyi egyértelmű siker után az idén másodszor is megrendezésre kerül ugyanis a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Vízilabda Bajnokság, a múlt évi kilenc fiúcsapat után ezúttal tizenegy diákalakulat részvételével a Semmelweis Egyetem, a Semmelweis Egyetem Vízilabda Klub, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Magyar Egyetemi - és Főiskolai Sportszövetség szervezésében.
Az április 5-6-án a Kondorosi úti Nyéki Imre uszodában zajló MEFOB külön színfoltjának ígérkezik a Kelet-Nyugat elnevezésű női viadal, amelyen felsőfokú tanulmányaikat végző pólós hölgyek szállnak medencébe Merész András, illetve Faragó Tamás irányításával. Merész Andrásnak, a női válogatott szövetségi kapitányának elmondása szerint a csapatokban helyet kap több olyan játékos is, aki a nemzeti együttes színeiben 2013-ban világbajnoki bronzérmet szerzett, így Menczinger Kata és Miskolczi Kitti, vagy a 2012-ben olimpiai negyedik és Eb-harmadik, valamint 2013-as Universiade ezüstérmes Csabai Dóra, Gangl Edina, és Kisteleki Hanna.
A bajnokság különlegessége, hogy a sportolók a megszokottól eltérő szabályok szerint játszanak, például kisebb labdával, kisebb pályán, a 7 méteren kívülről szerzett találat kettőt ér, a kiállított játékos egyből visszajöhet, illetve nincsen támadóidő, túlzott passzivitás esetén a játékvezető kézfeltartással jelzi a támadás végét, mikor még egy lövésre még van lehetőség, hogy csupán a leginkább különböző szabályokat említsük.
A mind szombaton, mind vasárnap déli tizenkét órakor elrajtoló, összesen 200 diákot medencébe szólító mérkőzésdömping játékvezetőiként szintén sportági hírességeket láthat majd a közönség, köztük a férfiválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, a háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek Tibort, a kétszeres olimpiai első Gergely Istvánt és Fodor Rajmundot, s fújja a sípot az egy-egy olimpián győztes Csapó Gábor, Faragó Tamás, Kenéz György, Steinmetz Ádám és Székely Bulcsú is.
A minden idők egyik legjobb vízilabdázójaként számon tartott Faragó Tamás, aki világ- és Európa-bajnoki cím birtokosa is, egyik fővédnöke az idei bajnokságnak. Szintén fővédnökséget vállalt az esemény fölött Szél Ágoston professzor, a Semmelweis Egyetem rektora és dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Szövetség elnöke. A szervezőbizottság elnöki tisztét Merkely Béla professzor, a nemzetközi hírű kardiológus, ma is aktív vízilabdázó látja el.
Az április 5-6-án megrendezendő kétnapos esemény régi hallgatói igény életre hívását jelenti. A torna egyik kiemelt üzenete idén is: ne kelljen választania egyetlen diáknak sem, hogy a felsőoktatásban kíván-e részt venni, vagy pedig addigi sportpályafutását folytatná - mert lehet mindkettőt egyszerre. Az résztvevő 11 egyetem és főiskola, a teljesség igényével vállalkozik is erre.
A kétnapos bajnokság mérkőzései ingyen tekinthetők meg a Nyéki uszodában. A tavalyi első ob-t a Corvinus egyetem csapata nyerte a BGF gárdája előtt.
Résztvevő csapatok:
- Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE),
- Szegedi Tudományegyetem (SZTE),
- Budapesti Corvinus Egyetem (BCE),
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME),
- Semmelweis Egyetem (SE),
- Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE),
- Károli Gáspár Református Egyetem (KRE),
- Pécsi Tudományegyetem (PTE),
- Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)
- Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF)
- Debreceni Egyetem (DE)