111 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Véget ért a KEK, az ELTE csapata az első cheerleader egyetemi bajnok

Kiélezett végjáték, remek hangulat, jótékonyság és nemzetköziség jellemezte a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját és az Egyetemi és Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokságot a hétvégén. A kupát a sepsiszentgyörgyiek vihették haza, a cheerleader országos bajnoki címet az ELTE nyerte.

 

Kiélezett végjátékban, telt ház előtt 2:1-re verte a házigazda ELTE csapatát a Sepsi ’08 elnevezésű sepsiszentgyörgyi csapat, amely immár harmadszor emelhette a magasba a KEK serlegét.

A március 6-8. között megrendezett futsal tornára 16 csapat érkezett 5 országból, többek közt Beregszászról, Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Révkomáromból, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Szabadkáról, hazánkon belül pedig Budapestről, Pécsről, Debrecenből és Gödöllőről.

 

 

A szervezők büszkék arra, hogy a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája nem csupán egy sportesemény, hanem a Kárpát-medencei ifjúság összefogásának jelképe is, nagyon fontos társadalmi érték szimbóluma. Nyilasi Tibor, a rendezvény egyik fővédnöke az esemény megnyitóján kiemelte: „A magyar közösség és a magyar labdarúgás számára is nagy szükség van az ilyen kezdeményezésekre.” Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője a díjkiosztó ceremónián elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy a KEK igazi sportünneppé nőtte ki magát, ahova minden évben 600-900 km távolságról utaznak a csapatok és valódi közösség alakult ki az évek során.

 

 

Karácsony András, az ELTE stratégiai ügyekért felelős rektor-helyettese kiváltképp a hölgyeket köszöntötte, hiszen az eseményen került sor az I. Egyetemi - Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokságra. Az egyetemi bajnoki címet a házigazda ELTE lányai nyerték, míg az abszolút kategóriában a Pink Panthers csapata végzett az élen. A verseny pontozóbírója a Kaliforniából érkező Tony Hodges és az osztrák Ursula Hahn volt.

 

 

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az idei KEK-hez is kapcsolódott jótékonysági kezdeményezés. A torna szervezői és résztvevői a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulóinak gyűjtöttek sportfelszereléseket, sportjátékokat. A Sepsi ’08 csapata pedig a legjobb határon túli együttesnek járó díját is felajánlotta az Iskolaközpont számára.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának célja a határokon átívelő magyar fiatalok közösségének erősítése, a magyar felsőoktatási sportélet fejlesztése, népszerűsítése és a magyar labdarúgás, azon belül is a futsal terjesztése.

 

Forrás: ELTE Karrierközpont

 

Támogatóink