110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

UNIVERSITY SPORTS FESTIVAL 2017

Második alkalommal rendezi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Erasmus Student Network ELTE és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) a University Sports Festival Budapest sporteseményt, ezúttal 2017. november 24-én. 

A rendezvény célja, hogy a fővárosban tanuló külföldi egyetemisták számára a sporton keresztül nyújtson olyan közösségi élményt, mely összeköti a világ minden tájáról Budapestre érkező hallgatókat és magyar társaikat. A külföldi hallgatók betekintést nyerhetnek a budapesti egyetemi sportéletbe, kötetlen formában, jó hangulatban próbálhatják ki a legnépszerűbb, legújabb sportágakat.

A 2016-os eseményen 14 felsőoktatási intézmény közel 300 hallgatója vett részt, akik több mint 50 nemzet képviseletében sportoltak együtt.

A BEAC Bogdánfy úti sportcsarnokában egyéni és csapat sportágak kipróbálására is lehetőség nyílik majd, játékos formában pontversenyt is hirdetnek az intézmények között. Az esemény végén bajnokot köszöntenek, és kiosztják a legsportosabb felsőoktatási intézmény címét, melyet tavaly a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem nyert el.

Regisztráció

Facebook esemény

Forrás: ELTE-BEAC

 

Banner
Banner
Támogatóink