A magyar egyetemi sport hatalmas elismerése, Kazanyban: Krivacevic Tjanát, a magyar női kosárlabda válogatott kiválósága lett a torna legeredményesebb játékosa, míg Szabó Petrát megválasztották a legjobb női kajakozónak, mivel a legtöbb pontot szerezte.
A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatója, a Kassán kosarazó magyar válogatott center Krivacevic, minden mérkőzésén kiemelkedő játékot mutatott a kazanyi tornán.
Az egyetemi kosárlabda csapat 3 győzelemmel és 3 vereséggel az előkelő 7. helyen végzett az Universiadén, 16 csapatból. Az utolsó helyosztón Magyarország 60-55-re verte Knadát. „Örömteli, hogy így zártuk a tornát. Az eredményben is megnyilvánult és persze jó győzelemmel zárni egy világversenyt. Büszke vagyok a lányokra, Remélem, jó néhányan fognak a felnőtt válogatottban szerepelni” – nyilatkozta Gáll Tamás edző.
A Szolnoki Főiskola hallgatója, a közgazdásznak készülő Szabó Petra összesen 5 kajak számban indult 200 és 500 méteren (egyes, kettes, négyes), ezeken mind pontszerző helyen végzett (4., 5., 6. hely).
A magyar kajak-kenu válogatott 1 arany-, 2 bronzéremmel, és többek között Szabó Petrának is köszönhetően, számos értékes helyezéssel zárta a világ második legnagyobb multisport eseményét. „Jól szerepeltünk, mindenki kihozta magából a maximum közeli eredményét. Az itt tapasztalt légkör hatalmas lökést adhat a pályafutásuknak. Sokan nem vettek részt ilyen magas szintű versenyen. Belekóstolhattak az olimpiai légkörbe egy ötkarikás szintű rendezésen.” – mondta Csamangó Attila edző.
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), élén dr. Freyer Tamás csapatvezetővel, ajándékkal kedveskedett az elmúlt néhány nap kazanyi érmeseinek. Az ünnepségen részt vett a 200 pillangón bajnok Biczó Bence úszó, az aranyérmes kenus Kiss Tamás, aki Kolonics György váratlan halála után, a pekingi olimpia előtt csatlakozott Kozmann Györgyhöz és olimpiai bronzérmes lett. A kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György 5 éve hunyt el július 15-én.
A két bronzérmes egységet, a Petrovics Máté-Császár Gergely kajak-kettes, valamint a Tóth Attila Tas, Schenk Áron, Kovács László, Császár Gergely kajak-négyest is díjazta a MEFS.
Krivacevic Tijana, Szabó Petra, Biczó Bence, Kiss Tamás és a bronzérmes kajakozók is rajta lesznek azon a repülőgépen, amely hamarosan landol Ferihegyen.
Forrás: MEFS
Fotó: Monoki Kálmán