112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Újabb nyolcaddöntők Nápolyban - Vívás

A nápolyi Universiade vívóversenyeinek második napján ismét nyolcaddöntős helyezések jutottak a magyaroknak. Legjobban Mesteri Viktória (BGE) és Pöltz Anna (BCE) szerepelt, mindketten a legjobb 16 közé jutottak.

A nápolyi Universiade második versenynapján is a legjobb 16 jelentette a végállomást a magyarok számára. Gyorsan tegyük hozzá: nincs ebben semmi meglepő, a mezőnyök nagyon erősek, miközben a mieink - a világbajnokság közelsége miatt - deklaráltan a második-harmadik vonallal érkeztek Dél-Olaszországba.

Úgyhogy kezdjük inkább a dicsérettel: női tőrben Mesteri Viktória (BGE) 9. helye, és a junior korú Pöltz Anna (BCE) nyolcaddöntője egyaránt értékes produktum, még akkor is, ha nem világrengető eredmény. Korábbi kadet világbajnokunk (2013, Porecs), Viki erős csoportkör után a 32-ben 15:13-ra verte a már a felnőtt lengyel válogatottban is helyet kapott Jeglinskát. Míg az idei junior Eb-bronzérmes csapat erőssége, Pöltz Anna a szingapúri Berthier-t verte biztosan 15:10-re. A nyolcaddöntő már nem sikerült a mieinknek, Viki az olasz Sinigaliától (7:15), Anna az orosz Martines Hauregitől kapott ki (8:15). A fegyvernem harmadik magyarja, Gólya Fruzsina (EDUTUS) a 32-be kerülésért 15:11-es vereséget szenvedett a lengyel Lachmantól

A nap másik versenyszámában, férfi párbajtőrben egy magyar sem jutott a legjobb 32 közé. A 64-es főtáblán Mestyanek Máté (BGE) a későbbi győztes cseh Rubestől (11:15), Cho Taeun Sándor (BCE) a holland Tulentől (4:15), Bányai Botond (BME) a kazah Szavintól (12:15) szenvedett vereséget. 

Az Universiade szombaton a férfi tőrözők és a női kardozók egyéni versenyével folytatódik.

Eredmények. Universiade, Nápoly.

Férfi párbajtőr egyéni, 84 induló. A csoportmérkőzéseken: Bányai Botond 4 győzelem/2 vereség, Cho Taeun Sándor 3/3, Mestyanek Máté 2/3 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Mestyanek-Rubes (cseh) 11:15, Cho Taeun-Tulen (holland) 4:15, Bányai-Szavin (kazah) 12:15.

Végeredmény: 1. Martin Rubes (cseh), 2. Dmitrij Guszev (orosz), 3. Jang Hjomin (koreai) és Wojciech Kolanczyk (lengyel), …37. Bányai Botond, …50. Cho Taeun Sándor, …57. Mestyanek Máté.

Női tőr egyéni, 56 induló. A csoportmérkőzéseken: Mesteri Viktória 5 győzelem/1 vereség, Pöltz Anna 4/2, Gólya Fruzsina 2/4 (továbbjutottak).

A legjobb 32 közé jutásért: Gólya-Lachman (lengyel) 11:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Mesteri-Jeglinska (lengyel) 15:13, Pöltz-Berthier (szingapúri) 15:10.

Nyolcaddöntő: Pöltz-Martines Hauregi (orosz) 8:15, Mesteri-Sinigalia (olasz) 7:15.

Végeredmény: 1. Erica Cipressa (olasz), 2. Morgane Patru (francia), 3. Malina Calugareanu (román) és Camilla Mancini (olasz), …9. Mesteri Viktória, …16. Pöltz Anna, …41. Gólya Fruzsina.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink