114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Új sportszervezetek csatlakoztak a MEFS-hez

Az Universitas Sport Club Szeged és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Stratégiai Együttműködési Megállapodást kötött egymással a felsőoktatási intézmény keretei között zajló sporttevékenység szervezésének biztosítására. Ugyanezen célból megállapodást kötött egymással a Debreceni Akadémiai Sport Egyesület is a Debreceni Egyetemmel.

Mivel mindkét Egyetem tagintézménye a Magyar Egyetemi - Főiskolai sportszövetségnek (MEFS) és a szervezet alapszabálya szerint a MEFS-nek tagjai lehetnek azok a sportszervezetek is, amelyek a felsőoktatási intézmények keretei közötti sporttevékenység szervezéséért a felsőoktatási intézménnyel együttműködési megállapodást kötöttek - a két sportszervezet kérvénye alapján elnyerte a MEFS tagságát. Mostanra, így 41-re nőtt a MEFS tag sportegyesületek száma. 

Az Egyetemek és Sportegyesületek közötti megállapodásokban az Egyetemek vállalták, hogy elkötelezik magukat sportéletük fejlesztése mellett, amelyben a sportszervezeteket  a jövőben stratégiai partnerüknek tekintik. A felsőoktatási intézmények a szerződés megkötésével egyidejűleg azt is rögzítették, hogy mostantól szerződésszerűen garantálják, hogy az adott sportágak esetében biztosítják a hallgatóik számára a sportszakmailag indokolt edzéseken való részvételt. A Sportszervezetek színeiben versenyző hallgatók eztán teljes joggal viselhetik sportmezükön az Egyetemek címerét is. A megállapodásban a sportszervezetek azt vállalták, hogy fejlesztési törekvéseiben és napi működésükben alkalmazkodnak az egyetemi hallgatói igényekhez, valamint döntéshozatalukban az egyetemi polgárok részvételét is biztosítják.  

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink