2013-tól új tagokkal bővült a MEFS sportági referens csapata és ezzel együtt az egyetemi bajnokságok sorában új sportágak jelentek meg. Köszöntjük az új kollégákat csapatunkban!
1986. december 23-án születtem Pécset. Általános Iskolában már folyamatosan sportoltam és 7. osztályosan ismerkedtem meg a rögbivel. Onnantól kezdve a sport végig kísérte az életemet. A pécsi Babits Mihály Gyak. Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat speciális matek és informatika tagozaton. 16 éves koromban lettem korosztályos Magyar Rögbi Válogatott keret tagja. A gimnázium utolsó éveiben elkezdtem a testneveléssel komolyabban foglalkozni, mivel ebből a tantárgyból szerettem (és később sikeresen) volna érettségizni. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a tornával és a küzdősportokkal, és lettem magyar bajnok a felnőtt és korosztályos rögbi nemzeti bajnokságokban a Pécsi Indiánok Rögbi Egyesület színeiben. 2006-ban kerültem Gödöllőre a Szent István Egyetem hallgatójaként, mivel felvételt nyertem mechatronikai mérnök szakra. A sport és a rögbi szeretete nem csökkent, számomra ezért megalapítottam 2006 novemberében a Gödöllői Ördögök Rögbi Csapatot. Az évek során számos díjat, elismerést nyertünk köztük a Gödöllő Városi Díjat. Ebben az időszakban edzőként és játékvezetőként is debütátltam és számos nemzetközi elismerést szereztem.2009-től vagyok a Magyar Rögbi Egyetemi Válogatott tagja egészen tanulmányaim befejeztéig. Többszörösen kitüntettek többek között a GEAC aranykoszorús elismerésével. 2009-től kezdtem el foglalkozni komolyabban sportszervezéssel mind az egyetemen, mind a Magyar Rögbi Szövetségben (MRGSZ). 2011-től vagyok a MEFRB bizottság elnöke. 2013 novemberétől sportági szakreferens a MEFS-ben és a Versenybizottság elnöke az MRGSZ-nél.
Két nyelvizsgám van angol és olasz nyelvből. Mechatronikai mérnök diplomával és sportedzői végzettséggel rendelkezem.
Juhász I. Márton