112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Tóth Tamás triatlon versenyző megszerezte a negyedik kvótát

Azt már a hétvégi yokohamai verseny után tudni lehetett, hogy Vanek Margit, Kovács Zsófia és Faldum Gábor résztvevő lesz augusztusban Rióban az Olimpián, ám Tóth Tamás kvótájában csak reménykedni lehetett.

Eddig reménykedtünk, de a mai napon hivatalossá vált, hogy Tamás (korábban az ELTE hallgatója) megkapta a kvótát, mégpedig alanyi jogon a kvalifikációs listáról. A hétvége után ő volt az első, aki a listáról megkaphatja a helyet és miután az ITU a két szabadkártya közül csak az egyiket osztotta ki, így egy hely visszaszállt kvalifikációs listára, ezáltal pedig a magyar versenyzőre.

Négy magyar induló legutóbb 2000-ben a Sidney Olimpián volt a triatlon versenyeken. Azóta Athénban és Pekingben kettő, Londonban, már csak egy versenyző képviselhette hazánkat az ötkarikás játékokon.

A négy kvóta jelentőségét jól érzékelteti, hogy olyan nemzeteknek van szintén négy kvótájuk, mint Belgium, Franciaország vagy éppen Svájc.

Margit, Zsófi és Gábor a kezdetektől olimpiát érő helyen állt, majd csatlakozott hozzájuk Vanek Ákos, aki sajnos hosszan elnyúló sérülése miatt később elvesztette esélyét a kvóta szerzésre. Tamás mostanáig egyszer sem volt helyen, de mindig a tűz közelében volt és úgy tűnik, hosszú évek fáradtságos munkája most kifizetődött a számára is.

Eddigi olimpikonjaink:

Sidney 2000: Edőcsény Nóra, Molnár Erika, Góg Anikó, Kuttor Csaba

Athén 2004: Molnár Erika, Kuttor Csaba

Peking 2008: Szabó Zita, Kuttor Csaba

London 2012: Kovács Zsófia 

Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink