Az Universiade 2. napján judo, kosárlabda, vívás (női párbajtőr, férfi kard), úszás és vízilabda sportágakban voltak érintettek a magyar egyetemisták.
Judo:
Nehezen indult a nap judosainknak, szereplésükre rányomta bélyegét a 26 órás utazás, miután Frankfurtban lekésték a csatlakozást, kis szerencse is kellett ahhoz, hogy a mérkőzés előtti napon a mérlegelésre éppen beessenek. Lőrincz Renáta (ELTE) -70 kg-os, Kárpáti Emese (KGRE) +70 kg-os, Tóth Krisztián (TE) -90 kg-os kategóriában az első, Árvai Péter (SZTE) +90 kg-os kategóriában a második mérkőzéseiken kikaptak, de vigaszágon mindegyik visszakerült a mezőnybe, így esélyük nyílt egészen a bronz mérkőzésig menetelni. Lőrincz Renáta (ELTE) két vesztett és két nyert mérkőzés után, Árvai Péter (SZTE) két nyert és három vesztett mérkőzés után a 7. helyen zárta a versenyt. Kárpáti Emese (KGRE) az első mérkőzésén kikapott és ellenfele sem jutott tovább, így neki ezzel ért véget az Universiade.
Vívás:
Női párbajtőrözőink és férfi kardozóink nyitották a vívás első napját, de nem jutott a legjobb nyolc közé magyar vívó. Csonka Valéria (SZIE) szerezte meg a mai vívás legjobb eredményét a 11. hellyel, Gonda Bori (SE) már a csoportkörben búcsúzott, Várnai Vivient (EKE) Csonka Valéria búcsúztatta a második körben 15:10-re. A férfi kardban a három induló közül - Kossuth Bálint (BGE), Kovács István (BGE), Péch Miklós (BCE) - senki sem jutott a 16 közé.
Úszás:
György Réka (Virginia Polytechnic Institute) 400 m vegyes döntőjében a 7. helyet szerezte meg 4:46:30-as idővel. A győztes az amerikai Sargent Majayla lett, őt követte a dobogón honfitársa Pfeifer Genevieve és a hazaiak nagy örömére az olasz Cusinato Ilaria. A többi mai versenyszámban – férfi 100 m hát, férfi 100 m mell és férfi 50 m pillangó – nem jutott magyar egyetemista versenyző a döntőbe.
Kosárlabda:
A magyar válogatott 72-54-es vereséget szenvedett Japántól az Universiade női kosárlabda tornájának második játéknapján. A félidőben még a mieink jártak előrébb, de a harmadik negyedtől érvényesült riválisunk játéka.
Vízilabda:
A magyar férfiválogatott fordulatos és végletekig kiélezett találkozón győzte le 15-12-re Horvátországot a nápolyi Universiaden.