112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Tévhitek és új infók a banánról

A banán kétségtelenül az európai nemzetek, így persze a magyarok egyik kedvenc gyümölcse. Statisztikák szerint majdnem minden harmadik banánt az öreg kontinensen fogyasztanak el. De vajon egészséges-e banánt enni?

Olvasási idő: 2 perc

 

Számunkra még mindig egzotikus déligyümölcsnek számít a banán, azonban a világ sok helyén ez egy alapvető élelmiszer. Minden évben körülbelül 16-17 millió tonna fogy belőle, így jelentős mértékben hozzájárul a világ népességének kalóriabeviteléhez. Mivel körülbelül száz országban termesztik, szinte nincs is olyan hely, ahol ne lehetne kapni. De vajon milyen szerepe van az egészséges életmódban?

 

Ha tudományos szempontból nézzük, a banán a bogyós gyümölcsök családjába tartozó áltermés, ebből a szempontból közeli rokona például a kivinek is. Mivel gyümölcs, elég magas a víztartalma: átlagosan a háromnegyedét teszi ki. A fennmaradó rész viszont jelentős részben szénhidrát: 10 dekagramm banánban 23 grammot találunk belőle. Sőt, fehérjét is tartalmaz kevesebb, mint egy grammot, és némi zsírt is: 0,3 grammot.

 

Kalóriabomba?

Többször hallani, hogy a banán sok gyümölcscukrot tartalmaz: ez azonban leginkább attól függ, hogy mennyire érett. Az éretlen banánban többnyire úgynevezett rezisztens keményítő van, ami aztán az érési folyamat során alakul át keményítővé és szabad cukrokká. Érdekesség, hogy a rezisztens keményítőt a bélrendszerünkben élő baktériumok nagyon jól tudják hasznosítani, azaz prebiotikus hatású.

 

A fentiekből már sejthető, hogy a banán nem az alacsonyabb energiatartalmú gyümölcsök sorát gyarapítja. Egy átlagos méretű sárga gyümölcsben mintegy 100-110 kalóriát találunk (a méretesebb darabokban akár 120-140 kcal is lehet), emiatt sokan azonnal száműzik étrendjükből, ha fogyókúrába kezdenek. A dietetikus szerint azonban ezt érdemes lenne átgondolniuk: „alapvető hiba azt gondolni, bizonyos élelmiszerek elhagyásával fogyhatunk, különösen akkor, ha ez egy gyümölcs. A plusz kilók sem egy-egy élelmiszer miatt rakódnak ránk, hanem a kiegyensúlyozatlan életmód, a kalóriadús étrend és a kevesebb mozgás miatt. A banán könnyen emészthető, értékes ásványi anyagokat – például jelentős mennyiségű káliumot és magnéziumot, valamint sok B6-vitamint tartalmaz. A magyar táplálkozási kutatások pedig azt mutatják, hogy így is a kívánatosnál kevesebb gyümölcsöt fogyasztunk, miközben káliumból nem érjük el a hazai ajánlásnak megfelelő, 3500 mg-os napi bevitelt” – mondja Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője.

 

Edzés után fogyasztva gyorsabb a regeneráció?

A banán magas kálium- és magnéziumtartalma jótékony hatással lehet a szívre és a keringési rendszerünkre, persze csak akkor, ha rendszeresen fogyasztjuk. Ezen túl azonban a banánnak nincsenek szuperképességei, bár néhányan ezt gondolják róla. A sportolók körében néhány éve elterjedt, hogy edzés után érdemes banánt enni, mivel segíti a regenerációt. Korábban is ajánlották a banánt sportolóknak, amit főleg a magas szénhidrát-, valamint kálium- és magnéziumtartalmával lehet indokolni, de egy kisebb mintán tudományos módszerekkel megvizsgálták a regenerációt gyorsító hatást. Ugyan a csoport nagysága és összetétele – mindössze 20 kerékpárost figyeltek meg – nem tette lehetővé általános következmények levonását, a kutatók úgy találták, hogy van alapja a feltételezésnek. A banánban található egyes vegyületek ugyanis gátló hatást fejtenek ki a fájdalomért és a gyulladásért is felelős génekre. Az eredményeket egy neves szakmai folyóiratban (PLoS One) publikálták, de még maguk a kutatók is további vizsgálatokat tartanának szükségesnek.

 

Tévhit

„Vannak, akik szerint a banán fogyasztásától vidámabbak leszünk. Ezt a jól informáltabbak a magas triptofántartalommal magyarázzák, amely a szervezetben szerotoninná, a hangulatot pozitív irányba befolyásoló hormonná tud alakulni. Az igazság azonban az, hogy a banán fehérjetartalma alacsony, és emiatt triptofánból is nagyon kevés van benne. Mások a banán magas rosttartalmának tulajdonítanak emésztést segítő hatást. Nos, az igaz, hogy enyhébb bélrendszeri panaszok, például hasmenés esetén segíthet a banán pekintartalma és elektrolitpótló hatása, de a rosttartalma ettől még nem mondható magasnak.”

 

Antal Emese tanácsa: „A banán egészséges választás például tízóraira vagy uzsonnára, sőt akár a desszerteket is helyettesíthetjük vele. Ha pedig édes ízre vágyunk cukor nélkül, akkor remek ötlet például joghurtot, túrókrémet vagy turmixot készíteni vele”.

 

Forrás: NÉBIH – szupermenta.hu

Fotó: pixabay

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink