112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Testnevelési Egyetem nyerte az idei Tízevezős MEFOB-ot

Vasárnap a Duna budapesti szakaszán rendezték meg az evezős sportág magyarországi alapítójáról, gróf Széchenyi Istvánról elnevezett emlékversenyt, amely során tízevezős amatőr regattára és egyetemi országos bajnokságra is sor került.

A megnyitón beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármeseter-helyettes asszony, aki köszöntőjében kiemelte, hogy ez a verseny, ahogy a Tízevezős MEFOB is csatalkozott idén a Budapest Európa Sportfővárosa 2019. programsorozathoz. A megnyitón részt vett és beszédet is mondott a Magyar Evezős Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke Dávid Imre és Vanczák Gergely a MESZ szakmai alelnöke is.

 

A versenyre, melyet május 12-én rendeztek a Margitsziget melletti budai Duna-ágon öt egyetemi csapat nevezett, akik teljesítették az 1000 méteres távot a napsütötte, habár kicsit szeles időben.

 

A Tízevezős MEFOB-on az alábbi eredmények születtek:

1. Testnevelési Egyetem (Tamás Áron, Bene Barnabás, Milicz Gábor, Vartus Árpád, Krémer Márta, Juhos Babett, Máriás Bence, Bali Leon, Szabó Marcell, Sándor Áron, kormányos Bóka Győző Örs)

2. Semmelweis Egyetem - Testnevelési Egyetem (Túri Ibolya, Alliquander Anna, Polivka Lőrinc, Szabó István, Domokos Zsolt, Nagy Benedek, Sehr Miklós, Kis Benedek, Lőrincz Attila, Márton Gábor)

3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Lovász Benedek, Kiss Bence, Rompos Botond, Polivka Bálint, M Tóth Márton, Németh Kálmán, Rozmaring Flóra, Kanász Dorina)

4. Nemzeti Közszolgálati Egyetem vegyes (Sahin Veronika, Szakács Bálint, Szentesi Imre Ákos, Ujvári Bence, Rozs József, Szalai Zsombor, Sülyi Bertalan, Polyák András, Kosztolnik Mónika, Nagy András)

5. Nemzeti Közszolgálati Egyetem (Énekes Márton, Kovács Botond, Kovács Levente, Teiml Viktor, Szalkay Dániel, Bartalos Zoltán, Kiss Gergely, Pauler Bálint, Nagy Péter, Bóka Zsombor)

 
Kormányost és kérésre 2 gyakorlott evezőst a rendezőség biztosított.

A díjakat Vanczák Gergely a MESZ szakmai alelnöke és dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára adták át.

 

Háttér:

A DNHE, mint a Margitszigeten működő egyetlen evezős klub – a két világháború között még 12 egylet működött a Dunának ezen a szakaszán – 1991-ben hagyományőrző és hagyományteremtő jelleggel indította útjára az évadnyitó gróf Széchenyi István Emlékversenyt. A viadal népszerűsége és a résztvevők száma az elmúlt több mint negyedszázadban évről évre nőtt.

 

Gróf Széchényi István az 1820-as években tett angliai útja alatt szeretett bele az evezésbe, mint mozgásformába. Hazatérve Wesselényi Miklós báróval megkezdte a sportág népszerűsítését, amelynek érdekében angol barátjával 1827. május 16-án Bécsből Pozsonyba evezett saját hajóján. Ez az időpont számít a magyar evezőssport kezdetének.

 

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink