112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Szeptemberben indul az Európai Sporthét, Magyarországon Sporthónapot szerveznek

Szeptember 7. és 13. között zajlik a sportot és testmozgást hirdető Európai Sporthét Európa 31 országában. A hétből azonban Magyarországon Sporthónap lesz, ugyanis az eseménysorozat hazai szervezői azt is vállalták, hogy szeptember 7-től az egész hónapot e kezdeményezésnek szentelik. Szeretnék elérni, hogy szeptemberben minél több magyar tegyen aktívan az egészségéért, ezzel szabadidős tevékenységeinket tekintve is felkerüljünk Európa sporttérképére és az unión belül kiemelkedő részvétellel mozduljon meg az egész ország. A sportért is felelős emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán is mindenkit részvételre buzdít: „Magyarországon jó sportminiszternek lenni, mert a sportot sokan szeretik. Ennél még jobb: sportoló miniszternek lenni. Legyél Te is sportoló: tanár, orvos, menedzser, apa, anya, diák… ember.”

Az Európai Bizottság idén indult programjának köszönhetően az itthoni sportesemények rendezőinek most lehetősége van a nemzetközi programsorozat részesévé válni. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség SportPont programja és a Magyar Diáksport Szövetség Sportnapja már biztosan képviselteti magát, az eseménysorozat magyar honlapján pedig továbbra is várják a jelentkezéseket a rendezvények részéről. Az egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem például szeptember 7-11 között Sport7-et szervez, különféle színes programokkal várva a hallgatókat az egyetem Bogdánfy úti Sporttelepén és további helyszíneken. Összességében, ingyenesen több mint 40 sportágat próbálhatnak ki a sportágválasztás iránt érdeklődők. Az edzéseket az ELTE sportszervezői, ösztöndíjasai és az ELTE-BEAC szakosztályok edzői és oktatói tartják. Azok a sportkedvelők sem maradnak azonban programlehetőség nélkül, akik az iskolapadokat nem mostanában koptatták, hiszen számtalan izgalmasnak ígérkező esemény várja őket, amelyről további részleteket a http://www.europaisporthet.hu és a https://www.facebook.com/europaisporthet webfelületen olvashatnak.

Az Eurobarométer legfrissebb adatai szerint az európai lakosság 59%-a nem, vagy csak nagyon ritkán sportol. A magyaroknak a felmérések szerint csupán 38%-a végez hetente legalább egyszer testmozgást - sőt az OECD szerint az európai országok között nálunk van a legtöbb elhízott ember. A Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) többek közt erre kínál megoldást azzal, hogy jövő hónapban az Európai Sporthéthez kapcsolódóan egy hónapon keresztül több mint 50 sportrendezvényen 30 ezer embert mozgat meg.

A sport halogatása és a mozgásszegény életmód egyre égetőbb kérdés. Magyarországon jelenleg minden harmadik magyar el van hízva. Az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint pedig 2030-ra az európai lakosság 80%-a válik túlsúlyossá. Itthon még ennél is rosszabb a helyzet: az OECD 2014-es felmérése szerint jelenleg minden harmadik magyar elhízottsággal küzd. Az esetek közel felében a sport elhanyagolásának legfőbb okaként nem a lehetőség, hanem az időhiányt jelölik meg az emberek – világítanak rá az Eurobarométer-adatok. Az európaiaknak mintegy kétharmada úgy ítéli meg, hogy a közelében valójában a lehetőség adott, megfelelőnek ítélik tehát a rendelkezésükre álló sportolási helyszíneket és azok ellátottságát. 

 

Az Európai Sporthétről

Az Európai Sporthét az Európai Bizottság új kezdeményezése, amelyet 2015 szeptemberétől minden évben megrendeznek a sport és a testmozgás népszerűsítése jegyében. A kampány egész Európára kiterjed, idén szeptember 7. és 13. között zajlik 31 országban. A hivatalos nyitóeseményt Brüsszel rendezi, itthon pedig szeptember 7. és 30. között tart az eseménysorozat, amelyet a Magyar Szabadidősport Szövetség szervez.
További információ: http://ec.europa.eu/sport/week

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink