114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

44 sportoló bizonyította képességeit a Súlyemelő MEFOB-on

A nagymúltú MAFC súlyemelő szakosztálya rendezte idén is a hagyományokhoz híven a Súlyemelő MEFOB-ot, melyen 21 egyetem 44 sportolója mérte össze a tudását a járványügyi szabályok pontos betartásával.

Olvasási idő: 1,5 perc

A járványveszély miatt félő volt, hogy megszakad a súlyemelő MEFOB-ok 52 éve tartó sorozata, ám a rendező MAFC erőfeszítéseinek köszönhetően lehetővé vált a verseny megrendezése. 51. alkalommal a BME 1. számú tornatermében, 44 sportoló gyűlt össze, amely felülmúlta a szervezők várakozásait.

Mielőtt még a súlyokhoz léptek volna a versenyzők, prof. dr. Józsa János, a BME rektora köszöntötte a versenyzőket és felkészítőiket, de köszöntőt mondott Nagy Balázs Vince a MAFC elnökhelyettese és a BME rektorhelyettese. A MEFS képviseletében Juhász Péter főtitkár köszöntötte az egybegyűlteket. Megtisztelte jelenlétével a bajnokságot - mint edző - Bagócs János többszörös világ- és Európa-bajnok, Márkus Erzsébet többszörös Európa-bajnok, a sydney-i olimpia ezüstérmese és Feri Attila többszörös világ- és Európa-bajnok, az atlantai olimpia bronzérmese.

A nőknél és a férfiaknál is kilenc súlycsoportban zajlottak a küzdelmek: a nőknél az 55 kg-ban voltak nagy küzdelmek, a férfiaknál a 81 és a 89 kg-os súlycsoport küzdelmei ígérkeztek izgalmasnak. A női mezőnyben többen is ott voltak a tavalyi országos bajnokság dobogósai közül: Mári Márta  (ELTE) - 55 kg, Breitner Vivien (METU) - 59 kg, Nagy Annamária (ELTE-SEK) - 71 kg.

Az indulók izgalmas küzdelmet vívtak az érmekért és helyezésekért. Több súlycsoportban csak 1-1 kg döntött a dobogós helyezéseknél. A férfiak között nagyon jó eredményt ért el Kerekes Patrik (SJE), Nagy Noel (NJE), Bojti Vilmos Marcell (TE), Nagy Dániel (SZIE) és Kerekes Balázs (METU), akik számos korosztályos országos bajnokságon is nyertek már, s idén is esélyesek erre. A legeredményesebb versenyző a nőknél Szerencsés-Fekete Nóra (PTE) lett, míg a férfiaknál Kerekes Patrik (SJE) kapta meg ezt a megtisztelő címet. Díjazták továbbá a legjobb műegyetemista versenyzőket is: P. Nagy Bálintot és Juhász Anna Csillát.

A csapatversenyben a nőknél az ELTE SEK és a BME holtversenyben végzett az első helyen, míg a férfiaknál a BME versenyzői szerepeltek a legeredményesebben.

Szöveg: Janzsó Miklós, dr. Mészáros Csaba

Fotó: BME

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink