112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Sikeresen lezajlott a XVI. World Robot Olympiad magyarországi Világdöntője

2019. november 8-án Győr városa köszönthette 74 ország legügyesebb és legkreatívabb 8-25 év közötti robotprogramozóit az Olimpiai Sportparkban. A versenyen több, mint 420 csapat 1200 versenyzője bizonyíthatta tudását a világ minden pontjáról. Az egyetemi csapatok közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a tiszteletreméltó 5. helyezésnek örülhetett.

Olvasási idő: 4 perc

Hazánkat összesen 6 csapat képviselte – minden kategóriában és korosztályban egy. A hétvége során közel 12 000 látogatót fogadott a rendezvény. Az Edutus Egyetem örömére szolgál, hogy egy rendkívül sikeres és magas színvonalú világdöntőt tudhat immár maga mögött, amely hazánk történetében az eddigi legnagyobb oktatási és szakmai versenye is volt egyben.

 

A győri Széchenyi Egyetem Sportcsarnokában zajló esemény a WRO nemzetközi szervezetének elnöke, Brent Hutcheson köszönőbeszédével vette kezdetét. A Magyar Kormány képviseletében Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartott ünnepi beszédet, melyben gesztusként hangsúlyozta, hogy a 2020-as világdöntőre Magyarország felajánlja támogatását egy olyan országnak, amelynek anyagi nehézségek okán gondot okoz a részvétel. Hozzátette -  "Minden résztvevő nyertes, Magyarország ezzel szeretne példát mutatni."

 

A WRO versenyek népszerűségét és sikereit hangsúlyozta a főszervező Edutus Egyetem részéről Szögi Zoltán vezérigazgató. Az Edutus 2014-ben csatlakozott a WRO szervezetéhez, mint nemzeti szervező és azóta számos célkitűzést sikerült megvalósítania.

 

Tovább emelte az esemény fényét, hogy a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkárának: dr. Székely Mózes meghívására portugál sportdiplomáciai vendégek is érkeztek az eseményre. A FADU Portugál Egyetemi Sportszövetség leköszönt elnöke: Daniel Monteiro és jelenlegi elnöke: Andre Reis is tiszteletét tette a WRO-n, akiket VIP túra keretében vezettek végig a rendezvényen és avatták be őket a nagyívű robotverseny részleteibe. A robot olimpián a MEFS alelnöke: dr. Gál András Levente is részt vett.

 

A WRO első napja a felkészülésről és a gyakorlásról szólt, a második napon kezdődött az igazi megmérettetés. Az Olimpiai Sportpark Multicsarnokában a Regular kategória 3 korosztálya (Elementary: 12 év alattiak, Junior: 13-15 évesek, Senior: 16-19 évesek) mérte össze tudását az okos személyszállítás, okos világítás és okos hálózat témakörében. Ebben a kategóriában egy előre megadott versenypályán kell automatizáltan végig menniük meghatározott feladatot teljesítve a robotoknak.

 

Az Open kategóriában versenyző csapatok (a fent említett 3 korosztályban) a Tenisz csarnokban készültek, nekik ugyanis egy általuk megálmodott projektet kellett prezentálniuk angol nyelven az okos kormányzás, az okos munkahely és az okos oktatás témakörében.

 

Eközben a Judo teremben a Football kategóriában a 10-19 éves gyerekek által programozott robotok mérkőztek meg egymással a győzelemért. A legidősebb korosztály (17-25 év) Advanced Robotics Challenge (ARC) kategória résztvevői az okos üvegházon belüli feladatok ellátására alkalmas autonóm robotokat építettek. Ebben a kategóriában a robotok már alumínium alkatrészből épülnek össze és méretileg is jóval nagyobbak. A megoldandó feladatok is nehezebbek, komplexebbek, illetve a robotok programozása is csak kódolással megoldható.

 

Négy kategóriában és hat korcsoportban összesen 6 magyar csapat három napon keresztül mérettette meg tudását. Vasárnap egy ünnepélyes záró ceremónia keretein belül zajlott az eredményhirdetés, ahol a magyar fiatalok két ötödik helyezésnek örülhettek.

A 17-25 évesek Advanced Robotic Challenge B-iThunterz kategóriában 5. helyet szerezett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), mely kimagasló teljesítményhez ezúton is gratulálunk!

 

Részletes eredmények: https://wro2019.org

 

Ízelítő:

https://www.facebook.com/WROHungary/videos/542723459607048/

A záró ceremónián Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere: Dr. Fekete Dávid mondott ünnepi beszédet és gratulált a résztvevőknek, helyezetteknek és a magyar csapatoknak egyaránt. Ezt követően az ünnepélyes zászlóátadáson Dr. Fekete Dávid és Szögi Zoltán, - mint az idei szervező képviselői - átadták a WRO nemzetközi szervezetének zászlaját a 2020-as világdöntőt szervező Kanadának, amit pedig Dominic és Marianne Bruneau vehetett át. A jövő évi magyar WRO2020 fordulókra előjelentkezni a www.wro.hu oldalon lehetséges.

Jó tudni

A World Robot Olympiad versenysorozat 2004-ben kezdődött, ám 2019-ben rendeztek először világdöntőt Európában.

 

Fő támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Nemzeti Szakképzési és

Felnőttképzési Hivatal

Bronz fokozatú támogatóink: National Instruments, Audi Hungaria, Porsche Hungaria

További támogatók: Széchenyi Egyetem, Győr Megyei Jogú Város, Magyar

Kereskedelmi és Iparkamara, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Digitális Jólét

Program, Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft, Neumann János Számítógép-tudományi

Társaság

Szöveg: Edutus Egyetem, MEFS

Fotók: https://www.facebook.com/WROHungary/

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink