114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Sakk mattot adott a Corvinus

Március 7-én sikeresen lezajlott a Sakk Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB). A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) sakkban nem csak a csapatversenyt nyerte meg, corvinusos diák diadalmaskodott az egyéni számban is.

A férfiak között egyéniben Balog Imre (BCE) szerezte meg az aranyérmet. Az ezüstérmes az Eötvös József Főiskola hallgatója, Pataki Győző lett, míg bronzérmet szerzett Handó Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanulója. A hölgyeknél az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanuló Varga Klára nyakába akasztották az aranyérmet. Az ezüst Dudás Eszter (BCE), a bronzérem pedig Juhász Barbara, a Semmelwesi Egyetem (SE) hallgatója nyakába került.

A 2015-ös sakk MEFOB-ról az egyetemi bajnoki címet a BCE csapata vihette haza, Balog Imre, Lizák Péter és Tóth Dániel személyében. A második helyen a BME csapata, Handó Vilmos, Straubinger Dániel, Jacsó Ádám végzett. A harmadik helyen holtverseny alakult ki a SZIE (Szent István Egyetem, Bohati Tamás, Hardicsay Péter, Nagy Tamás) és az ELTE (Halák Miklós, Téglás Balázs, Nováky Csaba) csapata között.

 

A sakk mellett a szervezők a gó kedvelőire is gondoltak, így szombaton az egyetemisták között gó bajnokot is avattak Mihálka Bence, a BME Villamosmérnöki Karának hallgatója személyében.

 

EGYÉNI EREDMÉNYEK

{pdf=http://www.mefs.hu/media/k2/attachments/mefob2015sakk_egyeni.pdf|100%|400}

 

CSAPAT EREDMÉNYEK

{pdf=http://www.mefs.hu/media/k2/attachments/mefob2015sakk_csapat.pdf|100%|400}

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink