112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Saját közönség előtt még nagyobb büszkeség a győzelem!

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke szerint mindkét válogatott újra megmutatta a vasárnap befejeződött budapesti Európa-bajnokságon, hogy a világ legjobbjai közé tartozik.

"Ilyen drámai győzelem után az az ember érzése, hogy ezt máshogy nem is lehetett volna megkoreografálni" - utalt az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában a sportvezető arra, hogy a férfi válogatott a vasárnapi fináléban 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel verte a spanyolokat.

Vári elmondta: ugyanolyan örömet érzett a mostani siker alkalmával, mint amikor - többek között Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal együtt - játékosként tagja volt az ezt megelőző Európa-bajnok együttesnek még 1999-ben.


"Nehéz sorozaton van túl a női válogatott is, amely ugyanúgy megérdemelte volna az olimpiai kvótát, mint a férfi, ugyanis a bronzmérkőzésen az egyik legjobb csapatot, a hollandot múlta felül" - mondta Vári, aki kijelentette, továbbra is az a cél, hogy mindkét magyar együttes ott legyen a tokiói olimpián. Ehhez a nőknek a márciusi kvalifikációs versenyen kell kivívniuk a részvételt.


Az MVLSZ elnöke a rendezéssel kapcsolatban is elégedettségének adott hangot, ahogy fogalmazott, mindent megtettek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a hazai rendezésű Európa-bajnokságokon elért múlt hétvégi magyar sportsikerek megmutatták, mennyi pluszt tud adni a sportolóknak az, hogy saját közönségük előtt versenyezhetnek.

"Nagyszerű érzés volt a hétvégén magyar szurkolónak lenni, hiszen sportolóink már az év elején komoly sikereket szállítottak, miután a férfi vízilabda-válogatott 21 év után lett újra Európa-bajnok, és hatalmas csatában a hölgyek is megszerezték a hazai rendezésű Eb bronzérmét" - nyilatkozta Szabó Tünde hétfőn az MTI-nek.

Az államtitkár hozzátette, a budapesti Duna Arénában rendezett vízilabda Eb közben Debrecenben, a Főnix Csarnokban a rövidpályás gyorskorcsolyázók remekeltek, és nyugodtan kijelenthető, hogy "a magyar gyorskorcsolya soha nem látott magasságokban szárnyal".

"Volt szerencsém mindkét eseményt a helyszínen megtekinteni, és ki kell emelnem, hogy a magyar szurkolók még mindig fantasztikus hangulatot tudnak varázsolni egy-egy ilyen eseményen, ebből jól látszik, hogy a magyar emberek szívükön viselik a sportolóinkat és együtt tudunk örülni az elért sikereknek" - jelentette ki Szabó Tünde.
 

Az államtitkár kiemelte: a magyar sport erejét mutatja, hogy nemcsak az olyan tradicionálisan magyar sportágak, mint a vízilabda, szállítják az eredményeket, de kemény és jól átgondolt munkával új sikersportágak is születnek, a gyorskorcsolya egyértelműen ilyen.

"A gazdasági, illetve turisztikai előnyök, és az országimázs pozitív hatásain kívül sportszakmai szempontból is kiemelkedő események ezek, hiszen az ilyen világversenyek és főleg ezek a remek eredmények kiemelt hatással vannak az adott sportágak népszerűségére, az utánpótlásbázis szélesedésére" - fogalmazott Szabó Tünde. Hangsúlyozta: az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően a sportinfrastruktúra alkalmassá teszi Magyarországot arra, hogy kiemelt nemzetközi versenyeknek adjon otthont, és ez az idei évben is így lesz.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Czagány Balázs, MTI/Czeglédi Zsolt

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink