112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Rió 2016: letette az esküt a magyar olimpiai csapat

Letette az olimpiai esküt a 29 nap múlva kezdődő riói játékokon szereplő magyar csapat. A Művészetek Palotájában rendezett csütörtöki ünnepi eseményen a fogadalomtétel szövegét két öttusázó, az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Földházi Zsófia (23) és a londoni játékokon harmadik Marosi Ádám (32) mondta el.

29 nappal az ötkarikás játékok kezdete előtt gyűltek össze a kvótával rendelkező sportolóink a Művészetek Palotájában, hogy megfogadják, mindent megtesznek azért, hogy a fair play szellemében hazánk sikeréért küzdjenek.

Az ünnepségen beszédet mondott Áder János köztársasági elnök, aki azt hangsúlyozta: Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet. Felszólalt Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára is, aki beszédében kiemelte, hogy a magyar olimpiai eredmények jól tükrözik a tehetséget, szorgalmat és erős hitet. „Bár létszámban nem tartozunk a legnagyobb nemzetek közé, de tetteink oda emelnek minket.” 

A fogadalomtételt a MOB közgyűlése előzte meg, ahol döntöttek a riói csapat összetételéről. A kvótaszerzés még nem zárult le, az augusztusi játékokon a jelenlegi állás szerint húsz sportágban 162 magyar sportoló indulhat. A megnyitón a magyar zászlót London kardvívó bajnoka, Szilágyi Áron viszi majd. Az alig hétperces MOB-közgyűlésen a küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt - a négy évvel ezelőttihez hasonlóan - Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, a helyettese Szabó Bence főtitkár lesz. A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, a helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing és kommunikációs igazgató lesz. A küldöttek egyhangúlag, kérdés és hozzászólás nélkül fogadták el a riói küldöttség személyi összetételére vonatkozó előterjesztést.

A riói küldöttségben a 160 sportolóból mindenki Gerevich-ösztöndíjas, 119-en jöttek az utánpótlást menedzselő Héraklész-programból, míg az edzők közül 65-en a Kiemelt Edzőprogram (KEP) tagjai.

A riói olimpikonok között nagyszámban (30 fő) vannak felsőoktatási hallgatók, sportcsillag ösztöndíjasok:

Sportág Név Egyetem
Atlétika Baji Balázs Szent István Egyetem
Atlétika Venyercsán Bence Eötvös Loránd Tudomány Egyetem
Birkózás Bácsi Péter Testnevelési Egyetem
Evezés Juhász Adrián Széchenyi Egyetem
Evezés Simon Béla Nyugat-Magyarországi Egyetem
Judo Joó Abigél Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar
Kajak-kenu Dombvári Bence EDUTUS
Kajak-kenu Szabó Gabriella EDUTUS
Kajak-kenu Szomolányi Máté Testnevelési Egyetem
Mountainbike Parti András Testnevelési Egyetem
Ökölvívás Harcsa Zoltán Testnevelési Egyetem
Öttusa Demeter Bence Dunaújvárosi Főiskola
Öttusa Földházi Zsófia Budapesti Gazdasági Főiskola
Sportlövészet Csonka Zsófia  Pécsi Tudomány Egyetem
Sportlövészet Tátrai Miklós  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Súlyemelés Nagy Péter EDUTUS
Úszás Bernek Péter Eötvös Loránd Tudomány Egyetem/Budapesti Gazdasági Főiskola
Úszás Bohus Richárd Arizona State University
Úszás Cseh László  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Úszás Gyurta Dániel Budapesti Metropolitan Egyetem
Úszás Gyurta Gergely Budapesti Metropolitan Egyetem
Úszás Kapás Boglárka Eötvös Loránd Tudomány Egyetem
Úszás Sebestyén Dalma Testnevelési Egyetem
Úszás Takács Krisztián Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem / Dunaújvárosi Főiskola 
Vitorlázás Vadnai Benjamin Pannon Egyetem
Vívás Rédli András Óbudai Egyetem
Vívás Somfay Péter Óbudai Egyetem
Női vízilabda Antal Dóra Berkeley Egyetem
Női vízilabda Czigány Dóra Eszterházy Károly Főiskola
Női vízilabda Csabai Dóra Kodolányi János Főiskola
Női vízilabda Garda Krisztina Budapesti Corvinus Egyetem
Női vízilabda Illés Anna Krisztina Berkeley Egyetem
Női vízilabda Kisteleki Hanna Anna Budapesti Gazdasági Egyetem
Női vízilabda Somhegyi Noémi Eszterházy Károly Főiskola
Női vízilabda Szűcs Gabriella Szent István Egyetem
Női vízilabda Tóth Ildikó Budapesti Corvinus Egyetem 
Férfi vízilabda Decker Ádám EDUTUS
Férfi vízilabda Manhercz Krisztián  Budapesti Metropolitan Egyetem
Férfi vízilabda Zalánki Gergő Eszterházy Károly Főiskola

A riói játékokra az első sportolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusztus 24-én érkezik haza.

A fogadalomtételen ott voltak a sportolók családtagjai, korábbi olimpiai legendák, a magyar sport és politikai élet képviselői.

 

Eddigi eskümondók:

2012: Jakabos Zsuzsanna (úszó), Kásás Tamás (vízilabdázó)

2008: Igaly Diána (sportlövő), Biros Péter (vízilabdázó)

2004: Nagy Tímea (vívó), Benedek Tibor (vízilabdázó)

2000: Mincza Ildikó (vívó), Kósz Zoltán (vízilabdázó)

1996: Kocsis Erzsébet (kézilabdázó), Kovács Antal (cselgáncsozó)

1992: Egerszegi Krisztina (úszó), Gyulay Zsolt (kajakos)

1988: Vaskuti István (kenus)

1980: Wichmann Tamás (kenus)

1976: Hammerl László (sportlövő)

1972: Ránkyné Németh Angéla (atléta)

1968: Kulcsár Gergely (atléta)

1964: Kulcsár Gergely (atléta)

1960: Gerevich Aladár (vívó)

1956: Benedek Gábor (öttusázó)

1952: Németh Imre (atléta)

1936: Kovács József (atléta)

 

Képi anyag forrása: MOB

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink