114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Rekordszámú nevező az Egyetemi 7-es Rögbi Európa-bajnokságon

Gödöllő városában 2015. Július 23-tól, rendezik meg az Egyetemi 7-es Rögbi Európa-bajnokságot (7-es Rögbi EEB). Az esemény sajtótájékoztatóján dr. Kiss Ádám professzor, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke elmondta, a rögbi olimpiai versenyszámának kontinentális egyetemi viadalán 7 fős csapatok mérkőznek meg egymással, hogy megszerezzék a 2015. évi Európa-bajnoki címet. Mint elhangzott a nézőközönség kiélezett küzdelmekre számíthat, hiszen még soha korábban nem jelezte ilyen magas számban egyetemi csapat a részvételét a 7-es Rögbi EEB-re, ez új rekord az Egyetemi Európai Sportszövetség (EUSA) rögbi szakágának történelmében.

„Az európai Egyetemek által delegált 12 férfi és 7 női csapat a 2015. július 22-ei megnyitó ünnepséget követően, július 23-án kezdi meg a versengést, az elődöntőket követően, az EBB-nek helyszínt adó Gödöllői - Táncsics Mihály úti - Városi Sportpályákon július 25-én este dől el a bajnoki cím sorsa." - közölte a MEFS elnöke.

Böhm Balázs, a Magyar Rögbi Szövetség (MRgSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rögbi a 2016-os olimpia programján újra szerepel, a Szövetség számára ezért kimondottan nagy öröm, hogy ilyen rangos eseményt szervezhet az angliai világbajnokság évében és az Rio de Janeirói olimpia előtti évben.Az EEB-re hazánkba érkező csapatok és kísérőik számára szállást biztosító Szent István Egyetem kommunikációs vezetője, Pusztay Gabriella hangsúlyozta, hogy Gödöllőn egyre több fiatal ismerkedik meg a rögbivel, a sportág népszerűségét és a játékosok sikerességét jól mutatja, hogy az egyetem férfi és női csapata egyaránt megméretteti magát az EEB-n.

Magyar csapat 2013-ban vett részt először a sportág egyetemi Európa-bajnokságán. Szófiába két éve a gödöllői Szent István Egyetem (SZIA) férfi csapatának tagjai még főként tapasztalatszerzésre utaztak ki a viadalra. A sajtótájékoztatón felszólaló Füleki Erik, a férfi csapat kapitánya egyetemi felvétele óta, azaz 5 éve játszik a SZIE rögbi csapatában, társaival a lehető legjobb eredményt szeretné elérni az EEB-n.

Idén a résztvevő csapatok között a SZIE játékosai mellett jelen lesz a bolgár National Sports Academy Vasil Levski, a svájci University of Lausanne, a német RWTH Aachen University és a University of Hamburg, a spanyol University of Valencia, a francia Universite Paul Sabatier Toulouse és a University of Paris 13, a georgiai Teaching National University SEU, az olasz Centro Universitario Sportivo Milano, a portugál FADU Portugal, Catholic University of Portugal - Porto és a University of Coimbra, a török Middle East Technical University, a holland  Utrecht University, az orosz Sibirean Federal University, valamint az ukrán National University of Ukraine on Physical Education and Sport csapata.

A SZIE csapatával most először indul magyar női válogatott az EUSA Rugby 7s Tornán. Gyolcsos Mária, a hölgyek csapatának menedzsere, a szövetség kommunikációs vezetője megjegyezte, hogy ez egy sporttörténeti esemény. Juhász I. Márton, a rendezvény főszervezőjeként nyilatkozatában leszögezte: „Az European University Sposts Association elvárásainak megfelelünk, sőt, színvonalban túl is teljesítjük azt. Az EUSA Rögbi7 EEB 2015 fő szponzorát továbbra is keressük!"

Az alig néhány hét múlva kezdődő sportesemény szervezésének jogát 2013-ban nyerte el Gödöllő városa, jó egy évvel Magyarország uniós elnökségét követően. Erőt és energiát nem kímélve, a Szent István Egyetem együttműködve a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetséggel valamint a Magyar Rögbi Szövetséggel készítette elő az esemény lebonyolításához szükséges sport- és kiszolgáló létesítményeket, valamint a részletes sportszakmai programtervezetet. Idén február óta a sportág szakszövetsége főszervezőként, szakmai oldalról segíti a szervezők munkáját.

A Szervezők a magyar tradíciókhoz méltó, turisztikai szempontból is jelentős, magas színvonalú sportrendezvényt ígérnek a hazai és az ide látogató, nemzetközi résztvevők számára egyaránt.

További információk a www.eusarugby2015.com weboldalon találhatóak.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink