112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Rekordott döntött az idei judo MEFOB

Az idei tanévi Judo MEFOB a szokásos időben, november utolsó hétvégéjén, de új helyszínen került lebonyolításra az UTE frissen felújított Horváth István judo termében. A versenyt Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke nyitotta meg, aki nagy érdeklődéssel nézte a küzdelmeket és örömmel nyugtázta a magas részvételi számot.

A 60-as években rendeztek már Judo MEFOB-okat, de később megszűntek azok. Horváth István ébresztette fel a versenyrendszert „csipkerózsika álmából” a nyolcvanas évek közepén, amikor a Közgazdasági Egyetem testnevelő tanára volt. Az elmúlt majd harminc évben a Budapesti Honvéd judo terme adott otthont az egyetemi bajnokságoknak. Azt a termet a judo MEFOB kinőtte, hiszen a tavalyi 220 indulóhoz képest, idén 352 fő mérlegelt. Magyarországon felnőtt versenyen még nem volt ilyen sok induló, mint ahogy gondot okozott a 73 kg-os mezőny létszáma is. Kézzel rajzoltak nekik egy tabellát, mert nem fértek rá a 64-es tabellára. Ilyen népes mezőny magyar versenyen egy-egy súlycsoportban még nem volt. Adódott ez abból, hogy az NKE csapata idén 140 fő volt, a TF 133 fővel, míg a PTE 36 fővel képviseltette magát. A további 43 induló 17 intézményből érkezett, összesen 20 egyetem 352 hallgatója vett részt a MEFOB-on.

A Judo MEFOB az egyéni sportágak között a legnagyobbak közé emelkedett, évről évre egyre több egyetem és egyre több hallgató vesz részt a versenyeinken. A színvonalra sem lehet panasz, két olimpikonunk, Csoknyai László és Cirjenics Miklós is indult, de a hölgyek között is olyan nevek voltak, mint a friss U23-as Európa bajnok, felnőtt EB bronzérmes Gercsák Szabina, vagy a már említett U23-as EB-n ezüstérmet szerző korosztályos Európa bajnok Pupp Réka. Rajtuk kívül is számos élversenyző indult, korosztályos EB, VB érmesek, vagy éppen az őszi kecskeméti Országos Bajnokság érmesei, helyezettjei. Az „amatőrök” versenyein is gyönyörű akciókat láthatott a közönség. A maratoni küzdelmeknek este hét felé lett vége.

 

 

Eredmények

„A” kategória

Férfiak

60 kg

  1. hely – Bognár Péter, PTE

 

66 kg

  1. hely – Boros Bence PTE
  2. hely – Csizovszky Ferenc KGR
  3. hely – Piedl Márk MKE
  4. hely – Ács Balázs BCE
  5. hely – Zorics Richárd BME

 

73 kg

  1. hely – Windischmann Bence PTE
  2. hely – Gorjánácz Zsolt TF
  3. hely – Mátics András PTE, Maksa Balázs NKE
  4. hely – Berlinger Gábor BME, Végvári Martin TF

 

81 kg

  1. hely – Akkermann Gergely DVE
  2. hely – Kárpáti Gábor PTE
  3. hely – Ipacs Tamás EKE, Sziklai Albert NYME
  4. hely – Nerpel Richárd NKE, Farkas Krisztián TF

 

90 kg

  1. hely – Csoknyai László TF
  2. hely – Veres Márton SZTE
  3. hely – Oroszlányi Viktor SZE, Vadas Dániel BME
  4. hely – Pryma Attila NKE, Sárecz Márton BGE

 

100 kg

  1. hely – Rudinszky Ádám PPKE
  2. hely – Kersics Dávid PTE
  3. hely – Görög János MKE
  4. hely – Zsámár Norbert SZESE
  5. hely – Nagy Ádám TF

 

+100 kg

  1. hely – Cirjenics Miklós PTE
  2. hely – Németh Zsolt SZESE
  3. hely – Dr. Szabó Zsolt PTE

 

 

 „A” kategória

Nők

 

52 kg

  1. hely – Pupp Réka PTE
  2. hely – Szova Katalin SE-ÁOK

 

57 kg

  1. hely – Keliger Bernadett TF
  2. hely – Knetig Emőke PTE
  3. hely – Keller Bettina PTE
  4. hely – Vincze Viven TF

 

63 kg

  1. hely – Balogh Daniella ELTE
  2. hely – Jánovszki Helga TF
  3. hely – Szabó Anna PTE
  4. hely – Szűcs Barbara PTE

 

70 kg

  1. hely – Gercsák Szabina ME
  2. hely – Bacsu Margaréta TF
  3. hely – Mód Jordana PTE
  4. hely – Vancsura Márta NYME

 

78 kg

  1. hely – Salánki Evelin SZESE
  2. hely – Godina Nóra PTE

 

+78 kg

  1. hely – Varga Réka NYME
  2. hely – Németh Fruzsina SZESE

 

 

„B” kategória

Férfiak

 

60 kg

  1. hely – Tóth László TF
  2. hely – Csillik Árpád TF
  3. hely – Takács Róbert NKE, Merkely Balázs SZIE
  4. hely – Petri Márton MKE, Bóta Botond TF

 

66 kg

  1. hely – Haaz Levente PTE
  2. hely – Árvai Márk PTE
  3. hely – Borgulya Zoltán TF, Balázs Ákos NKE
  4. hely – Poczok Sándor NKE, Orosz Krisztián NKE

 

73 kg

  1. hely – Bábszky Gergely TF
  2. hely – Holup Marcell PTE
  3. hely – Németh Zsolt PTE, Selmeczi Regő TF
  4. hely – Borbényi Tamás BME, Egyed Dániel PTE

 

81 kg

  1. hely – Maksa Bence ME
  2. hely – Kálmán Balázs TF
  3. hely – Illyés Gábor NKE, Péterfy Benedek SZTE
  4. hely – Lovrencsics Gergő PTE, Koósz Richárd PTE

 

90 kg

  1. hely – Köllő Bence TF
  2. hely – Egi Barnabás PTE
  3. hely – Vancsura Bendegúz SZESE, Stumpf Csaba SZTE
  4. hely – Vincze Simon PTE, Huszár Dániel TF

100 kg

  1. hely – Csete Dániel NKE
  2. hely – Ádám Marcell NKE
  3. hely – Losonczi Csaba NKE, Jánoki Zsolt SZESE
  4. hely – Sirankó Ferenc OE, Tasnádi Bence NKE

 

+100 kg

  1. hely – Vadkerti Viktor PTE
  2. hely – Moldicz Máté NKE
  3. hely – Solyom László PTE
  4. hely – Fábián Gábor BME
  5. hely – Sebián Péter NKE

 

 

„B” kategória

Nők

 

48 kg

  1. hely – Báldy Fruzsina TF
  2. hely – Jávorics Daniella TF
  3. hely – Sier Zsófia TF
  4. hely – Végh Zsuzsanna TF

 

52 kg

  1. hely – Rummelhardt Nisrine BCE
  2. hely – Lencse Petra NKE
  3. hely – Balogh Szilvia NKE, Hunyadi Dominika TF
  4. hely – Papp Tamara TF, Bende Klaudia TF

 

57 kg

  1. hely – Hodosán Dóra NKE
  2. hely – Szikszai Nikolett TF
  3. hely – Novák Melinda TF, Jáger Nikolett TF
  4. hely – Szabó Fruzsina TF, Demeter Doloresz NKE

 

63 kg

  1. hely – Szivek Rebeka TF
  2. hely – Juhász Fanni TF
  3. hely – Fülöp Eszter NKE, Czoka Bianka NKE
  4. hely – Nagy Boglárka TF, Németh Borbála TF

 

70 kg

  1. hely – Janovits Szilvia TF
  2. hely – Ispán Karina NKE
  3. hely – Lendvai Evelin BME, Kazsamér Dóra NKE
  4. hely – Juhász Erika SZTE, Szóládi Georgina NKE

 

78 kg

  1. hely – Pásztor Dóra NKE
  2. hely – Petrovszki Viktória TF
  3. hely – Gazsó Réka TF
  4. hely – Kovács Anna Regina TF
  5. hely – Dudás Donatella TF

 

+78 kg

  1. hely – Percz Ágnes NKE
  2. hely – Papadopulu Koralia TF
Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink