Elkészítették a csoportbeosztást a portugáliai Coimbrában zajló Európai Egyetemi Játékok kosárlabda tornáján.
Érdekesség, hogy mint a TFSE női, mint pedig a Miskolci Egyetem férfi csapata kapott hazai, azaz portugál ellenfelet, ráadásul a miskolciak a rendező Coimbra Egyetem csoportjába kerültek
Először a hölgyeknél sorsoltak. A TFSE a második kalapból a D jelű csoport kiemeltje, a román Pitesti Egyetem csapata mellé került, tehát a TF-es lányok akár revansot is vehetnek a románokon a 3x3-as torna negyeddöntőjében elszenvedett vereségért. A csoportba a harmadik kalapból a portugál Porto Egyetem - ez az együttes az A-csoportba eleve nem kerülhetett, mert ott a házigazda Coimbra volt a kiemelt, s egy országból két csapata nem kerülhetett egy kvarterttbe - a negyedikből pedig a Bécsi Egyetem csapata került még a D-csoportba.
Magyar Bianka a TFSE vezetőedzője pár másodperccel a csoportbeosztás után így vélekedett: A román együttes nagyon erősnek tűnik, a másik két riválist nem igazán ismerjük. Ennek ellenére nagyon szeretnénk sikerel túljutni az első körön, azaz bekerülni a legjobb nyolc közé - remélem, sikerrel járunk, ennek érdekében mindent elkövetünk majd a pályán.
D-csoport:
Pitesti Egyetem (román),
TFSE, Porto Egyetem (portugál),
Bécsi Egyetem (osztrák),
Testnevelési Egyetem (magyar).
A csapat tagjai: Agich Arin, Czivinger Lilla, Fábián Anna Sára, Herman Aliz, Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Miháczi Diána, Németh Alma, Szeli Dorina, Varga Barbara, Nikolett Fatime Shirian, Magyar Bianka
A csoportmérkőzések tervezett időpontjai:
Június 22. vasárnap. 15.45: TFSE - Pitesti Egyetem
Június 23. hétfő: 11.15: Bécsi Egyetem - TFSE
Június 24. kedd: 11.15: Porto Egyetem - TFSE.
A férfiaknál a miskolci legénység csapatának nevét elsőként húzták ki az utolsó, a negyedik kalapból, így Drahos Gábor legénysége a házigazda Coimbra Egyetem, a spanyol Sevilla Egyetem és a szlovén Primorska Egyetem csapatai mellé került az A-csoportba.
A Miskolci Egyetem csapatát bajnoki címig vezető, s a közelmúltban a MAFC NB B-s csapatának szakvezetőjévé avanzsáló Drahos Gábor így értékelte a sorsolást:
A tavaly szerzett tapasztalatok felhasználásával vágunk neki a tornának. A Miskolcon ezüstérmet szerző Sevilla csapatát ismerjük, a Primorska együttesével játszottunk is tavaly, de abból a meccsből hiba lenne kiindulni. A hazaiakat nem ismerjük, de ők sem minket. Egy dolog biztos: a srácoknak a jövőre nézve nagyon hasznos lesz ez a torna.
A csapat tagjai: Kopasz Márton, Galló Márk Lajos, Homoki Donát László, Jurányi Ádám, Lippai Szabolcs, Orliczki Bence Barnabás, Orliczki Márton, Orosz Bence, Piukovics Bálint, Branko Szepesi Szabolcs, Takács Dániel, Varga Márton
A csoportmérkőzések tervezett időpontjai:
Július 22. vasárnap. 13.30: Primorska Egyetem - Miskolci Egyetem
Július 23. hétfő: 11.15: Miskolci Egyetem - Sevilla Egyetem
Július 24. kedd: 15.45: Miskolci Egyetem - Coimbra Egyetem.