112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Sportösztöndíj lehetőség az NKE-n

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pályázatot írt ki a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, az államtudományi képzési területhez tartozó, nappali és levelezős munkarendű alapképzésére, olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló felvételi jelentkezők számára.

 

A pályázat benyújtására az jogosult, aki az itt felsorolt valamennyi feltételnek megfelel:

a) a pályázó a 2021. évi felsőoktatási felvételi eljárásban az Egyetem államilag támogatott, azaz nem önköltséges, az államtudományi képzési területhez tartozó nappali és levelezős alapképzésére2 felvételi jelentkezést nyújt be a Felvételi rendeletben foglaltak szerint,

b) a pályázó a felvételi jelentkezés évében (2021.) nem tölti be a 35. életévét,

c) a pályázó a felvételi jelentkezése alapján a Felvételi rendeletben meghatározott pontszámítás alapján minimum 280 ponttal rendelkezik,

d) a pályázó kiemelkedő sportteljesítménnyel rendelkezik a felvételi jelentkezés évét megelőző öt évben, továbbá

e) a pályázó a sportösztöndíj elnyerése esetén az Egyetemmel kötött ösztöndíjszerződésben vállalja a jelen pályázati felhívásban meghatározott feltételek teljesítését.

 

Sikeres pályázat esetén a sportösztöndíjas hallgató jogosult:

a) a tanulmányok folytatása kedvezményes, egyéni tanulmányi rend biztosításával az Egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában foglaltak szerint;

b) igény esetén a sportolási előmenetel biztosítása érdekében lehetőség van kedvezményes térítésű kollégiumi elhelyezés biztosítására, amennyiben a hallgató az Egyetem vonatkozó szabályzatai szerint benyújtott pályázata alapján jogosulttá válik kollégiumi elhelyezésre;

c) sportszakmai háttér biztosítása eszközök, létesítmények és sportszakemberek által

ca) a hallgató számára biztosítja az Egyetem a sporteszközök használatát, pl. az edzőterem, a Ludovika Aréna eszközeit,

cb) az Egyetem bármely sportlétesítményét használhatja saját felkészülése céljából, akár saját edzőivel is;

d) az Egyetem által tanévenként meghirdetett pályázat alapján elnyerhető „jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíj elnyerésének lehetősége.

 

A pályázatot elnyert Hallgató kötelezettségei – a tanulmányi követelmények teljesítése mellett – az alábbiak:

a) képviseli az Egyetemet az egyetemi bajnokságokon (Universiade, Egyetemi Világbajnokság, Egyetemi Európa-bajnokság, Európai Egyetemi Játékok, MEFOB),

b) aktív szerepet vállal az Egyetem kommunikációs kampányaiban,

c) protokoll rendezvényeken képviseli az Egyetemet,

d) az egyetemi sportnap „sportnagyköveteként” részt vesz a sportnap programjain,

e) segíti az egyetemi polgárok egészséges életmódra történő ösztönzését, részt vesz az egyetemi közösségi élet fejlesztésében.

A sportösztöndíjat elnyerő sportolók sikeres érettségi vizsga, valamint a jelen pályázati felhívásban foglalt további feltételek teljesítése esetén felvételt nyernek az általuk megjelölt szakra.

 

A katonai és a rendészeti képzésekre – azaz a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a Rendészettudományi Kar által hirdetett képzésekre – történő jelentkezés esetén a pályázónak meg kell felelnie valamennyi speciális, jogszabály által előírt alkalmassági feltételnek. Ezen speciális alkalmassági követelményeket a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató képzésenként tartalmazza. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés vizsgálatát az Egyetem és a jogszabályban meghatározott további szervezetek a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban meghatározottak szerinti módon és ütemezésben végzik a felvételi jelentkezés alapján.

 

A pályázat beadási határideje: 2021. április 26.

 

A részletes pályázati felhívás ITT érhető el. 

 

Nyitókép: pixabay

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink