112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Olimpiai, világ és Európa-bajnokok az Úszó MEFOB-on

Ismét a hazai sztárok sorát vonultatta fel a 2015. évi Úszó Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos  Bajnokság (MEFOB), a felsőoktatásban tanuló megannyi klasszis is rajthoz állt a népligeti uszodában. Többek között dobogóra állt az olimpiai bajnok, többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Risztov Éva, az Európa-bajnok Verrasztó Evelyn és Kapás Boglárka, az Európa-bajnoki bronzérmes Pulai Bence és a Rövid Pályás Európa-bajnoki bronzérmes Takács Krisztián is.

 

A megnyitó ünnepségen köszöntőjében prof. dr. Kiss Ám, a MEFS elnöke azt mondta: „tapasztalatokkal és emlékekkel gazdagodik mindenki, aki kilátogatott az eseményre, azok azonban akik győzelemmel távoznak, egy életre szóló, örök élménnyel térhetnek haza”. Szántó Éva, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára beszédében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a MEFOB-on válogatott sportolók és egyetemre járó amatőr úszók versenyeznek egy medencében. Előbbieknek alig egy hete ért véget az országos bajnoksága, s többekre közülük idén még nemzetközi versenyek várnak – tette hozzá a sportvezető, a december elején kezdődő 2015-ös rövid pályás úszó Eb-re utalva. Kincses Gábor, a BME Testnevelési Központjának vezetője külön köszönetet mondott a testnevelőknek, valamint a verseny- és időmérőbíróknak is, mert munkájukkal hozzájárulnak a versenyzők felkészüléséhez és versenyzéséhez.

Az Úszó MEFOB egyedi esemény: nincsenek szintidők, nincsenek klubigazolások – csak az számít, hogy az indulhat, aki valamely felsőoktatási intézmény hallgatója és benevezett az adott versenyszámra. Így profik és lelkes amatőrök úsznak egymás mellett – ezért itt megadatik, hogy valaki élesben tesztelje magát mondjuk Kapás Boglárka, Verrasztó Evelyn, vagy Financsek Gábor ellen.

Akadnak emellett különleges, speciális helyzetek is: Pulai Bence például gyakorlásképpen pillangón úszta le az 50 gyorsot (majdnem dobogós lett így is, száz pillangón aztán nyert). Ha pedig az egyetemi csapat érdekei úgy kívánják, a klasszisok az együttes „lukas” számaiban állnak rajthoz, így például a debreceni színekben versengő Risztov Éva száz mellen, száz háton és száz pillangón is elrajtolt, mielőtt 400 gyorson összemérte tudását az ezúttal az ELTE-t képviselői Kapás Boglárkával. Miután mellen sikerült bronzérmet nyernie mellúszásban, az eredményhirdetésnél két olimpiai bajnok találkozott, hiszen – emelvén az esemény rangját – a mellúszás dobogósai Atlanta aranyérmesétől, a világ és Európa-bajnok Rózsa Norberttől vehették át a díjakat. De az átadók sorában ott volt a múlt héten a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába frissen beválasztott olimpiai ezüst és bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Magyarország örökös úszóbajnoka, dr. Gyarmati Andrea is, aki a pillangóúszás dobogósainak akasztotta a nyakába az érmeket. Az eseményen a MEFS elnöke és a BME igazgatója mellett díjat adott át dr.  Székely Mózes, a MEFS főtitkára és dr. Freyer Tamás, a Sportszövetség alelnöke, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója is.

A válogatottak természetesen uralták az eseményt, ugyanakkor, ha nem vigyáztak eléggé, egy-egy komolyabb teljesítményt nyújtó vetélytárs meglephette őket, így például a pécsi Rozanovic Ádámnak sikerült megelőznie Takács Krisztiánt 50 gyorson. A profik többsége egyébként a szombat reggeli edzés után vállalta a versenyzést, Joó Sára például reggel hattól tréningezett ugyanebben a medencében, majd folytatta 11-től „élesben” – akárcsak az amúgy nyíltvizi műfajban készülő Papp Márk. Az aktív pályafutását nemrég edzősködésre cserélő, és tavaly Kiss Nikolettát junior világbajnoki címig kormányzó Kutasi Gergely pedig visszatért a vízbe, és a Testnevelési Egyetem (TE) gárdáját segítve szinte végigúszta az étlapot, bár az utolsó 400 gyors saját bevallása szerint félút volt a menny és a pokol között (inkább utóbbi felé tartva...).

„Méterben nem volt sok a reggeli edzés, csupán ötezer, viszont elég intenzíven csináltuk, ezután azért kemény volt elindulni több számban – de persze a csapatért és a suliért mindent” – mosolygott a világbajnoki bronzérmes Kapás Boglárka.

„Na mit szóltok, érmet nyertem mellúszásban!” – mutatta medáliáját Risztov Éva, aki feltűnő jókedvvel pörgött és szinte valamennyi számban rajthoz állt.

Az összetett elsőségre – melynek eredménye hétfőn lesz ismert – egyébként a pécsiek, a debreceniek és a TE pályázik a legnagyobb eséllyel, az eseményt hagyományosan megrendező Budapesti Műszaki és Gazdagságtudományi Egyetem csapatának bánatára legerősebb pontszerzőjük, Cseh László könyöksérülése miatt ezúttal nem vállalta az indulást, így nem volt esélyük a címük visszaszerzésére.

A tavalyi nagy sikerrel megrendezett MEFOB mintájára a felsőoktatásban tanuló hallgatók 50 m ffi gyorsúszásban, 50 m női gyorsúszásban, 100 m ffi gyorsúszásban, 100 m női gyorsúszásban, 100 m ffi mellúszásban, 100 m női mellúszásban, 100 m ffi hátúszásban, 100 m női hátúszásban, 100 m ffi pillangóúszásban, 100 m női pillangóúszásban, 400 m ffi gyorsúszásban, 400 m női gyorsúszásban, 200 m ffi vegyes úszásban, 200 m női vegyes úszásban, 4X100 m ffi vegyes úszó váltóban, 4x100 m női vegyes úszó váltóban és 10X50 m ffi-női intézményi váltóban mérték össze tudásukat. A részletes eredményeket rövidesen közzétesszük.

 

 

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink