Több szempontból is sikeres évet tudhat maga mögött Rasovszky Kristóf, a Balaton Úszóklub 22 éves nyílt vízi úszója. A 2019-es kvangdzsui vizes-világbajnokságon az 5 kilométeres távon első, 10 kilométeren pedig negyedik lett, és ezzel megszerezte az indulás jogát a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokra. Mindemellett a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség decemberi díjátadó gáláján az Év Egyetemi Sportolója címet is átvehette.
Olvasási idő: 2,5 perc
M.F.: Veszprémiként tettél egy kis kitérőt Budapestre, majd onnan vissza Veszprémbe. Beavatnál bennünket a részletekbe?
R.K.: Az Óbudai Egyetem Műszaki Informatikai Karán kezdtem el a villamosmérnöki szakot, ám fél év után visszamentem Veszprémbe a Pannon Egyetemre, mert nem tudtam összeegyeztetni a sportot a tanulással. Veszprémben nőttem fel, gyerekkoromban itt sportoltam és tanultam, mondhatnám, hazatértem.
M.F.: Ennyire nem egyszerű dolog összeegyeztetni a kettőt egymással?
R.K.: Nagyon nehéz volt okosan taktikáznom, hogy elég idő jusson mindkettőre. Az utazás is sok időmet elvette, így váltanom kellett. Veszprémben kicsit nyugisabb a légkör, nincs az a nagy nyüzsi, mint Pesten. Szeretek idejárni egyetemre.
M.F.: A tanárok is biztosan „örülnek”, ha egy-egy verseny miatt nem tudsz bejárni az órákra...
R.K.: Ők nagyon jó fejek, jól állnak hozzá a sporthoz, támogatják az élsportolókat. Például nem veszik le a fejemet, ha néha kevesebbet járok be az órákra, és ha egy verseny miatt éppen nem tudok vizsgázni vagy zh-t írni, megengedik, hogy bepótoljam őket. Sőt még konzultálnak is velem, amennyiben szükségem van rá. A számonkérésnél azonban nem kivételeznek velem, a követelmények ugyanúgy vonatkoznak rám is, mint bárki másra. Mindez jó üzenet, hogy az egyetem támogatja a sportot, és hogy a kettőt együtt is lehet csinálni. Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, hogy visszajöttem Veszprémbe.
M.F.: Első hallásra mindez olyan egyszerűnek és simának hangzik.
R.K.: Azért előfordul, hogy miközben éppen rovom a kilométereket, azon kezdek el kattogni, vajon hogyan fogom megcsinálni az előttem álló vizsgákat, lesz-e elég időm felkészülni a zárthelyi dolgozatokra, főleg úgy, hogy nem, vagy csak a legelső előadásra sikerült bemennem. Ilyenkor azzal nyugtatom magamat, hogy nem baj, ha az előírtnál kicsit hosszabb idő alatt végzem el az egyetemet, hiszen a legfőbb célom, hogy mire befejezem a sportpályafutásomat, legyen legalább egy diplomám.
M.F.: Jó ezt hallani, de el is tudod magad képzelni ezen a sporttól távolálló területen?
R.K.: Most még nem tudok választ adni erre a kérdésre. Amikor befejeztem a gimnáziumot, tudtam, hogy tovább kell tanulnom, és mivel még nem volt konkrét elképzelésem, adta magát, hogy a nagypapám és a nagymamám is villamosmérnök volt, ezért próbálkozom én is ezzel. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer mérnök leszek.
M.F.: Nem furcsa számodra, hogy az egyetemi közegben nem a sport az elsődleges téma?
R.K.: Nem igazán. A csoporttársaimmal is lehet a sportról beszélgetni, ők inkább szurkolóként tekintenek az úszásra. Az a jó az egészben, hogy viszonylag kevesen járunk a villamosmérnöki szakra, emiatt jobban megismertük egymást, így összetartó közösség alakult ki.
M.F. Tedd a szívedre a kezedet, és mondd meg őszintén: előfordult már, hogy azért imádkoztál, hogy csak meglegyen a kettes?
R.K.: Nincs mit tagadnom, igen. Főleg olyan tárgyaknál, amelyeken kevesebbet voltam bent. Ilyenkor azt nézem, mennyi kell a ketteshez, hogy meglegyek.
Kristóf ebben a rövidfilmben beszél az ázsiai utazásai ihlette új tetoválásáról. Nem titkolja, elképzelhetőnek tartja, hogy a Tokiói Olimpia 2020 akár új tartalommal is megtöltheti az alkarjára varrt szimbólumot.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Fotó: Rasovszky Kristóf hivatalos Facebook-oldala
