114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Év végi miskolci menetelés a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság 9. fordulójában a férfiaknál

Több érdekes mérkőzéssel zárult a 2020-as esztendő a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság keleti csoportjában. A Debrecen remek mérkőztésen 1 ponttal legyőzte a Nyíregyházát, a veretlenek halasztott rangadóján pedig a Miskolc őrizte meg makulátlan mérlegét a TFSE csapatával szemben. Az év utolsó mérkőzésén a miskolciak Debrecenben is nyerni tudtak.

 

Keleti csoport

 

TFSE - EKE Eger 65-50 (16-16, 19-23, 14-9, 17-2)

Budapest, Alkotás u., zárt kapuk mögött. V.: Molnár, Tatár

 

TFSE: SZABÓ D. 15/9, HORVÁTH G. 15/9, Kovács 6/6 , ARMAGHANI 14, Félix 4 . Csere: Király 6/3, Schubert 6/3. Edző: Boros Zoltán

Debreceni Egyetem: Pomázi 8, STEIER 10/6 , Szabó 6 M., Illés 10, SZICSÁK 7. Csere: Ungi 5/3, Bíró 4, Sárosi. Edző: Váczi Zoltán

 

Az első fordulóban a TF nagy különbséggel győzött az akkor erősen tartalékos egri együttes otthonában. Most az egriek jóval erősebb összeállításban léptek pályára, a TF-nél  viszont jónéhény meghatározó játékos hiányzott. Az első negyed végéig fej-fej mellett haladt a két csapat, de az első félidő végére az Eger támadó lepattanóinak köszönhetően, valamint Illés Balázs és Steier Krisztián kosaraival 4 pontos előnyre tett szert, ellenben Szabó Domokos és Horváth Gergely tripláival tartani tudta a hazai csapat a lépést. A harmadik negyedben a TFSE agresszív védekezésének és a sikeres gyors indításoknak köszönhetően átvette a vezetést. A utolsó negyedben pedig állva hagyta erejével elkészülő ellenfelét, és a végül 14 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát elérő Armaghani Ármin vezérletével fölé kerekedett.

 

Boros Zoltán: - A küzdelmes meccs végére megtaláltuk a dobóformánkat, attól függetlenül nagyon kemény mérkőzést játszottunk, nagy egy-egy elleni csaták voltak. További sok sikert kívánok az Egernek!

Váczi Zoltán: - Először is gratulálok a hazai csapatnak, jól küzdöttek. Azt gondolom, hogy a kinti dobásaink nem voltak túl jók, nagyon keveset állhattunk a büntetővonalnál, ami nem rajtunk múlott. Az előző napi NB I B-s meccs miatt, a negyedik negyedre elfogyott az erőnk, ez meghatározta a mérkőzés végkimenetelét.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_747

 

 

 

Debreceni Egyetem – Nyíregyházi ESE 84-83 (25-16, 18-21, 17-21, 24-25)
Debrecen, OEC tornaterem, zárt kapuk mögött. V.: Kisházi, Fülöp

Debreceni Egyetem: POLLÁK  21/9, , Zsuga 8/6, Fülöp, MÁSZLÉ  25/3, FÁBIÁN  17/3. Csere: SIPOS 13/9. Edző: Varga Kata

Nyíregyházi ESE: Demeter 6/6, Vaskó, TISZA 23/3, KOVÁCS Z. 10/6, MOKÁNSZKI 24/6, . Csere: JÁNKFALVI 12/12, Gerőcs 4, Bíró 4, Horányi. Edző: Bus Iván

A debreceni csapat a szezonbeli "szokásainak megfelelően" ezúttal is elég hiányos kerettel lépett pályára. A hazaiak csekély létszámuk ellenére nagy lendülettel kezdték a találkozót. A vendéglátók hatalmas nyomást gyakorolva a vendégcsapatra alaposan meglepték a nyíregyháziakat. A második negyedtől kezdve látszódott a hazai csapaton a cserék hiánya, így fölényük jelentősen, előnyük pedig kis mértékben csökkent. A soraikat rendező vendégek szünet után felzárkóztak, sőt fordítani is tudtak. A záró szakasz óriási izgalmakat, kiélezett csatát hozott. A korábban több szoros mérkőzést is elveszítő Debrecen csapatként való győzni akarása révén végül hatalmas küzdelemben, s a végsőkig kiélezett végjátékban végül minimális különbségű győzelmet aratott, a Nyíregyháza pedig a szezon során a második debreceni mérkőzésén is alulmaradt. A színvonalas, izgalmas találkozón több játékos is remek egyéni teljesítménnyel rukkolt elő. Hazai oldalon Pollák Balázs 2 lepattanóval elmaradva a tripla-duplától 21 pontos és 11 gólpasszos, Mászlé Márk pedig 25 pontos és 12 lepattanós dupla-duplával zárta az összecsapást, Fábián Szaolcs pedig egyetlen lepattanóval maradt el a dupla-duplától. Vendég oldalon is született két dupla-dupla Mokánszki Máté (24 pont, 11 lepattanó) és Tisza Bálint (23 pont, 15 lepattanó) révén, Kovács Zoltán pedig 2 lepattanóval maradt el ettől.

Varga Kata: - A csapat kis létszáma ellenére nagyon koncentráltan játszott, bravúros mérkőzést tudhat maga mögött. A védekezés hatékonysága, az egyéni bravúrok és a dobóteljesítmények eredményeképp kiérdemelten szerezte meg a győzelmet. Gratulálok a Nyíregyházi Egyetem csapatának is.

Bus Iván: - A debreceni csapat zónája megfelelően működött, illetve voltak jó dobó-, és extra egyéni teljesítmények ellenfelünknél.  Ettől a csapatunk összezavarodott és nem tudta megfelelően kezelni a helyzetet. Szép teljesíményt nyújtott a hazai csapat, megérdemelt a győzelmük és gratulálok nekik.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_749

 

Az 5. fordulóból halasztott mérkőzés:

Miskolci Egyetem - TFSE 75-65 (21-9, 15-13, 10-22, 29-21)

Miskolc, Miskolci Egyetemi Körcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Marton, Vaszi

 

Miskolci Egyetem: Orliczki 8, KOZÁK M. 26/6, Sándor 3/3, KOZÁK B. 16/3, LIPPAI 9. Csere: GADUS 8/6, Szekeres 5/3, Szőke. Edző: Szollár Gergő, Béres Dávid

TFSE: SZABÓ D. 11/3, Kovács M. 9/9, Schubert 9/9, Körömi 1, Király. Csere: KOVÁCS  B. 15/3, FÉLIX  14,  Horváth G. 6, Váczi. Edző: Boros Zoltán

 

Remekül kezdte a Miskolc a veretlenek csatáját, s megnyugtató, 10 pont fölötti előnyt szerzett az első 10 percben. A folytatásban rendezte sorait a tartalékos TF, a második negyed küzdelmes, kiegyenlített játékot hozott. Térfélcsere után egyértelműen a két dupla-dupláig jutó játékosa, Szabó Domokos (11 pont, 10 lepattanó) és Félix Ákos (14 pont, 16 lepattanó) vezette TF akarata érvényesült, feljavult a vendég gárda dobóformája, a félidő hajrájában át is vette a vezetést. A záró etapnak 2 pontos hazai előnnyel vágtak neki a felek. Ennek elején kiegyenlített a TF, de a hátrány ledolgozása azonban a jelek szerint nagyok sokat kivett a jó néhány meghatározó játékosát nélkülöző fővárosi együttes játékosaiból, a Miskolc egy 18-0-s rohammal "döntő csapást" mért ellenfelére, s végül 10 ponttal megnyerte a veretlenek érdekes "ütközetét". 

 

Béres Dávid: - Az első negyedben tetemes előnyre tettünk szert, amit sikerült  megtartanunk a félidő végét jelző dudaszóig. A harmadik negyedben “bent ragadtunk az öltözőben”, ellenfelünk  át is vette a vezetést. A végső etapban újra a mi akaratunk érvényesült és végül győztesen hagytuk el a pályát. Az elején megbeszélt támadást illetve védekezést csináltuk, a kommunikáció védekezésben jól működött. A holtpont a harmadik negyedben volt, amelyben védekezési hibákból sok pontot kaptunk. Támadásainkat gyorsítani kell és a lehető legjobb helyzeteket kell kiválasztanunk! Gratulálok a fiúknak győzelemhez!

Boros Zoltán: - Mi ugye NB II-es csapat vagyunk és egy félidő kellett ahhoz, hogy felvegyük az NB1/B-s ritmust, amit a Miskolc képvisel. Úgy gondolom a második félidőben ez sikerült és át is tudtuk venni a vezetést. Sajnos a végére elfáradtunk és bizonyos szituációkban rosszul döntöttünk, illetve védekezésben sem értünk vissza. Gratulálok a miskolciaknak nagyon jól játszottak.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_732

 

 

A 8. fordulóból halasztott mérkőzés:

Debreceni Egyetem - Miskolci Egyetem 67-106 (15-29, 15-21, 20-36, 17-20)

Debrecen, DE Klinikai campus Játékcsarnok, zárt kapuk mögött V.: Kokas, Fülöp

 

Debreceni Egyetem: POLLÁK 17/3, Sipos 15/12, Berzi, MÁSZLÉ 12, FÁBIÁN 18. Csere: Zsuga 2, Fülöp 3 /3. Mb. edző: Tankó István

Miskolci Egyetem: ORLICZKI 12/12, KOZÁK M. 25/15,, Gadus 3/3, KOZÁK B. 24/6, LIPPAI 13. Csere: SÁNDOR 9/9, SZEKERES 16/12, Szőke 4. Edző: Szollár Gergő

 

Az előző napi, Nyíregyháza elleni győzelme után a veretlen miskolciak ellen is nagy lendülettel kezdtek a debreceniek. Az azonban hamar kiderült: a szabolcsiak legyőzése nagyon sokat kivett  a hazai csapat játékosaiból. Bár hajtottak, küzdöttek, nagyon pontatlanul dobtak a debreceniek. A jóval frissebb miskolci csapat játékosai - köztük több debreceni nevelésű kosaras - viszont remek dobóformát fogtak ki, kerek 50%-kal (19/38) dobták a hárompontosokat, hazai oldalon ez a szám csupán 15% volt (6/40). Ez döntőnek bizonyult, a vendégek megérdemelten nyertek, s veretlenül várhatják a jövő évi folytatást. Hazai oldalon a Pollák (21 pont, 11 gólpassz) - Fábián (18 pont, 11 lepattanó) - Mászlé (12 pont, 13 lepattanó) trió tagjai tripla-duplát "szállítottak", a vendég oldalon a Kozák testvérek érték el ugyanezt, ráadásul Márton (25 pont, 10 lepattanó) csupán 2 gólpasszal maradt el a tripla-duplától, Bertalan pedig 24 pontig és 12 lepattanóig jutott.

 

Tankó István: - Gratulálok a miskolci csapatnak. Az előző napi mérkőzés belőlünk sajnos sokat kivett és nem bírtunk az Miskolc ex-debreceni sztárjaival. További sok sikert kívánunk a miskolciaknak. És kellemes ünnepeket mindenkinek!

Szollár Gergő: - Köszönjük szépen a játékot a Debrecennek. Szépen játszottak, de ezen az estén mi nem nagyon hibáztunk dobást. Nem is tudom mi történt velünk, ránk nem jellemző hogy ilyen jól dobunk. Készülünk tovább, aztán meglátjuk.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univk_751

 

Halasztott mérkőzés: Miskolci Egyetem - ELTE-BEAC - a felek később egyeztetnek az időpontról

 

 

Nyugati csoport:

PTE PEAC - NKE SE 99-48 (23-11, 25-14, 26-8, 25-15)

Pécs, Ifjúság út 6., zárt kapuk mögött. V.: Dr. Szalóki, Téczely

 

PTE PEAC: SCHUJ 18/9, Sziráki 5/3, GERGELY 11/3, GRISZHÁBER 19/6 MEZEI 17. Csere: Varga 12, LAJOS 23. Edző: Földi Sándor

NKE SE: PILINSZKI 15, Józsa 6, Mitiner, 8, Obermann 5/3, PÓCZOS 14. Edző: ifj. Paulik Tamás

 

Mindkét oldalon több játékos hiányzott, a vendégek mindössze 5 játékossal érkeztek Pécsre. A hazaiak labdaszerzésekből, gyorsindításokból hamar jelentős előnyt szerzett, gyorsan eldőlt a találkozó.  Ennek köszönhetően a csapatok már kevésbé koncentráltak a mérkőzés második felében, volt, hogy "belehaltak a szépségbe",  könnyelmű, ugyanakkor látványos megoldások is előfordultak. Nagyarányú hazai győzelem született egy olyan mérkőzésen, amelyen mindkét oldalon akadtak kiemelkedő egyéni teljesítmények: a pécsi csapatból Mezei Máté (17 pont, 14 lepattanó), Griszháber Oszkár (13 pont, 12 lepattanó) és Gergely Péter (11 pont, 10 lepattanó), a fővárosiaktól pedig Pilinszki Máté (15 pont, 12 lepattanó) és Póczos Mátyás (14 pont, 24 lepattanó) ért el dupla-duplát.

 

Földi Sándor: - A mérkőzést sikerült lejátszani, ez volt a legfontosabb. Az ellenfél elég tartalékos volt, mi pedig hoztuk a kötelező győzelmet.

ifj. Paulik Tamás: - Jeleztük, hogy kevesen vagyunk, betegségek meg egyéb okokból, de így is kötelező volt játszanunk. Megjelentünk, ennyire futotta, gratulálunk az ellenfélnek.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?hun_univn_724

 

 

Halasztott mérkőzések:

SZOESE—Közgáz SC és DSK 2021. 03.08.

Veszprémi ESC—Mosonmagyaróvári SzE 2021. 03.08.

SMAFC—BME-MAFC 2021. 03.16.

 

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink