Egyetemi tanár, kézilabdaedző és játékos, de trénerként már a strandkézilabdában is kipróbálta magát, nem is eredménytelenül. Györke Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) oktatója egyszerre több fronton is helytáll, s mint vallja: felelősségteljes dolog az irányítás. Az ambiciózus fiatalemberrel a kézilabdáról, a BME-ről, az egyetemi sportról és annak jövőjéről beszélgettünk.
Olvasási idő: 3 perc
M.F.: Mindamellett, hogy az egyetemen adjunktusként dolgozik, a Kistext kézilabdacsapatának játékosa, továbbá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem férfi és női kézilabdacsapatának edzője. Hogyan fér meg ez a sok titulus egymás mellett?
Gy.G.: Szerencsére fennakadások nélkül, hiszen ugyanott tartok órát és edzéseket is: az egyetemen. A kézilabda a szenvedélyem, ezért hétről hétre nemcsak edzőként, hanem játékosként is próbára teszem magam. Persze mindezt a szabadidőm bánja, de szívesen áldozok ennyi időt a hobbimra.
M.F.: Amikor a Magyar Kézilabda Szövetség a járványügyi helyzetre tekintettel lefújta az összes, égisze alatt rendezett bajnokságot, sem bajnokokat, sem pedig kiesőket nem hirdetett. Igen ám, csakhogy a Budapest első osztályban szereplő Kistext – amelynek ön is a játékosa – éppen az első helyen állt …
Gy.G.: A szövetség döntése számos csapatnak nem kedvezett. Nekünk egyetlen győzelem kellett volna ahhoz, hogy bajnokok legyünk, és egy osztállyal feljebb lépjünk. Megértjük azonban, hogy a szövetségeknek döntést kellett hoznia, amelyet mi is elfogadtunk.
M.F.: Irányítóként negyvenöt gólt szerzett az elmúlt idényben. Meg kell hagyni, nem rossz teljesítmény.
Gy.G.: Ahhoz képest, hogy az idei szezonban mennyi időt töltöttem pályán, nem sok, de nem is kevés. Elsősorban arra összpontosítok, hogy a csapatom gólt lőjön, így meghatározó jelentőségű feladat, hogy jó passzokkal szolgáljam ki a csapattársaimat, ettől függetlenül természetesen szeretek gólokat is szerezni.
M.F.: Szigorú, de korrekt tanár hírében áll. Ez edzőként, illetve játékosként is elmondható önről?
Gy.G.: Tanárként, edzőként és játékosként ugyanazokat az értékeket vallom. Oktatóként sokat követelek, és mindig arra törekszem, hogy átadjam a tudást a diákjaimnak. Soha nem kérem számon, amit az előadáson nem mondok el. Edzőként sem árulok zsákbamacskát, mindig szeretném viszontlátni a pályán, amit korábban megbeszéltem a játékosaimmal, és ennek megfelelően próbálok nekik segíteni. A pálya szélén állva sokszor szüntelen tanácsadással igyekszem segíteni a játékosaimat. Játékosként ugyanakkor nemcsak másokat, hanem magamat is irányítom, s mindezt kellő önkritikával próbálom tenni. Irányító és átlövő posztokon játszani nagy felelősség, hiszen elsősorban rajtuk múlik a csapat játéka taktikai vonatkozásban.
M.F.: Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a BME nagyon jól áll a sport terén: számos sportágban ad versenyzőket a különböző válogatottaknak, ráadásul az egyetemi sportban is sikeres. A kézilabdával is ez a helyzet?
Gy.G.: A csapatsportágakat tekintve a BME-MAFC kosárlabdában és röplabdában nagyon jó, bár ezekben a csapatokban kevesebb az aktív BME-s hallgató. Kézilabdában azonban az a hosszú távú tervünk, hogy kizárólag egyetemistákra, azon belül is BME-s diákokra építsük az együttest. Jelenleg a kézilabdacsapat körülbelül nyolcvan százaléka BME-s, a többiek más egyetemre járnak vagy külsősök, akik között sok egyetemi öregdiák található. A korábbi évekhez képest a legutóbbi idényre jelentősen átalakult a játékoskeret, így még szükségünk van közös munkára, hogy magasabb osztályba tudjunk lépni a Budapest első osztályból. A Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságokon (MEFOB) azonban mindig igyekszünk a lehető legerősebb csapattal kiállni, méghozzá úgy, hogy a mérkőzésekre elkérjük az egyetemistáinkat a klubjaiktól.
M.F.: Van a hallgatókban fogadókészség arra, hogy „megtöltsenek” egy egész csapatot?
Gy.G.: Nagy szerencsénk, hogy óriási hallgatói létszámból, több mint húszezer diákból tudunk meríteni. Kérdés, hogy hány elsős hallgatót tudunk rávenni arra, hogy legyen az egyetemi kézilabdacsapat tagja. Vannak olyan diákjaink is, akik magasabb szintű bajnokságokban játszanak, őket igyekszünk „elcsábítani” a MEFOB-mérkőzéseinkre. Nem panaszkodom, hiszen évről évre mindig találunk olyan hallgatót, akivel bővül a keret. Van merészebb tervünk is, mégpedig az, hogy a jövőben akár több egyetemi csapatot is indítsunk a különböző szintű bajnokságokban.
M.F.: Hazai történések után evezzünk külföldi vizekre: Zágrábról mi jut az eszébe?
Gy.G.: Kellemes emlékeket őrzök a városról, hiszen tavaly nyáron az Európai Egyetemek Bajnokságán itt lett negyedik a BME férfi strandkézilabda-csapata. Elsőként neveztünk a tornára, később csatlakozott hozzánk a Pécsi Tudományegyetem és a Corvinus Egyetem is. Dr. Péter Ákos barátommal, az ELTE oktatójával feleltünk a csapat felkészítéséért, és azt kell mondjam, nagyon sok tapasztalatot szereztünk. A játékosok felkészültségének és lelkesedésének köszönhető, hogy megcsíptük a negyedik helyet a rendkívül erős gárdákat felvonultató mezőnyben.
M.F.: A strandkézilabda szerfelett látványos sportág, kérdés, vajon játszhat-e szerepet a teremkézilabda hazai népszerűsítésében – akár egyetemi szinten is?
Gy.G.: A strandkézilabda teljesen más sportág, mint a teremben játszott változat. Továbbra is megoszlanak a vélemények arról, vajon ki tud-e vívni magának olyan rangot, mint amilyen a hagyományos kézilabdának van, vagy megmarad „egyszerű” nyári kikapcsolódásnak? El kell ismerjem, a strandon játszott változata több mint laza sportolgatás a barátokkal, azonban csak akkor vívhat ki magának komolyabb rangot, ha nemzetközi szinten is elismert lesz, és netán bekerül a nyári olimpiai játékok programjába.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Fotó: Györke Gábor, Cseh Péter, EUSA