A héten csupán két mérkőzést játszottak a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban a hölgyeknél, de mindkét összecsapás rangadó volt: mind a keleti, mind pedig a nyugati csoportban az éllovas fogadta a második helyezettet. Előbbiben az ELTE egy nagy iramú, küzdelmes, de mindkét fél részéről sok hibát hozó találkozón alaposan megnehezítette a TF dolgát, a hazaiak végül némi szerencsével győztek. A nyugati csúcsrangadón a Győr remek első félidei játékának és kiváló lepattanózásának köszönhetően magabiztos győzelmet aratva vágott vissza a BME együttesének.
Keleti csoport
TFSE - ELTE-BEAC 50-48 (10-7, 15-18, 14-5, 11-18)
Budapest, Alkotás u., zárt kapuk mögött, V.: Káré, Gruber
TFSE: Boros, Kenyeres 7, HERMAN 9/6, Benke 2, Galli-Hirling. Csere: BURJÁN 12/3, Szeitl 4, Hanti, Dömötör, Király 9/3, SZABÓ E. 7/3, Bernáth. Edző: Hegedűs Péter
ELTE-BEAC: Varga A. 5/3, TAKÁCS E. 9, NAGYI 7, Tarnai 4, Stekler 5. Csere: Simon 7/3, FABINI 4, Simoncsik 3, Kiss A. 4. Edző: Laklóth Anna
Idegesen, kapkodva kezdték a csapatok a csoport rangadóját, több mint 2 és fél perc kellett az első pont megszületéséhez. A nyitó szakasz közepén 5-3-ra vezettek a vendégek, ám a negyed második felében Burján Laura vezérletével egy 7-0-lal fordított a TF, miközben a vendégek mindent kihagytak. A második etap két gyors vendég találattal kezdődött, majd nagy iramú, kemény, de sok hibával tarkított játék mellett Takács Emese vezérletével tartotta a lépést a TF-fel az ELTE, a félidő 25-25-ös döntetlennel zárult. Szünet után az ELTE szerzett vezetést, ám hazai részről Herman Alíz lépett elő vezérré, s villanásaival néhány társát is "magával húzta". Fokozatosan húzott el a TF, fáradni látszott az ELTE, amelynek játékosai ismét sorra hagyta ki helyzeteit, nem ritkán ziccereket. A szakasz hajrájában 10 ponttal megléptek a hazaiak, s 9 egységnyi előnnyel várhatták a 4. negyedet, ez pedig egy ilyen kevés pontot hozó, küzdelmes mérkőzésen jelentős előnynek tűnt. Az ELTE azonban nem tört meg, harcos, agresszív védekezésével a záró szakaszban rendre hibákra kényszerítette a fokozatosan elbizonytalanodó, megzavarodó TF-et. A hazaiak a negyed első felében nem is szereztek kosarat akcióból, s egy 9-1-gyel 1 pontra feljöttek a vendégek. Ebben a kiélezett helyzetben Szabó Evelin emelt be egy hármast, de rögtön jött a válasz egy szerencsésnek tűnő, palánkos tripla formájában Varga Annától. A hajrában az ELTE "tapadt" a TF-re a drámai végjátékban a vendégeknek több lehetőségük is volt egyenlíteni, esetleg fordítani, de e helyzetekből nem találtak be, így 2 pontos TF sikerrel zárult a nem túl színvonalas, sok hibával tarkított, ám hatalmas iramú, s rendkívül küzdelmes rangadó.
Hegedűs Péter: - Nemcsak az egyetemi bajnokságban, máshol is, ahol szerepelünk, hetek óta nagyon gyenge a dobóteljesítményünk. A szakmai stáb keresi az okokat, s próbálunk javítani ezen. Gratulálok az ELTE-BEAC csapatának, amely nagyon szépen és jól játszva alaposan megnehezítette a dolgunkat, s el kell ismerni, ezúttal a szerencsére is szükségünk volt a győzelemhez.
Laklóth Anna: - Gratulálok a TF-nek a győzelemhez. Úgy vélem, ezúttal nem volt olyan nagy baj, hogy zárt kapuk mögött rendezték a mérkőzést, nem volt szép, a játék, mindkét csapat sokat hibázott. Annak örülök, hogy ezúttal jóval nagyobb ellenállást tanúsítottunk, mint az első fordulóban a TF-től odahaza elszenvedett, a fájóan sima vereség alkalmával. Amikor nagyobb hátrányba kerültünk, akkor sem törtünk meg, volt tartásunk, szorossá tettük a mérkőzést. Egyre inkább kezdünk csapatként összeállni, köszönöm a lányoknak a küzdést, a hajtást!
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univk_637
Halasztott mérkőzések:
Semmelweis Egyetem—Nyíregyházi ESE 2021. 03.24.
Szegedi RSC—Debreceni Egyetem 2021. 03.24.
Nyugati csoport:
UNI Győr SzESE - BME-MAFC 84-66 (23-13, 27-17, 13-15, 21-21)
Győr, Városi Egyetemi Edzőcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Sebesi, Káli
UNI Győr SzESE: BAFFY 20/12, ROZMÁN 9, Perl 12/6, HORVÁTH K. 4, NAGY R. 21/3. Csere: HORVÁTH D. 9/6, Bánszegi 7, Tóth 2, Király Edző: Barthalos István
BME-MAFC: BOZSÓ 10/6, HIZSNYIK 24, Korondán 6, Munteán 3/3, Horváth A. 11. Csere: KARDOS 12. Edző: Gorácz Árpád
A második fordulóban a győri csapat 5 pontos vereséget szenvedett a BME otthonában, így a hazaiakat fűtötte a visszavágás vágya, és az is, hogy elvegyék az eddig hibátlanul menetelő műszakisok veretlenségét. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, a Baffy Fanny vezette győriek már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, a negyed végére 10 pontos előnyre tettek szert. A második tíz percben a végül igen "mutatós", 21 pontos, 16 lepattanós dupla-dupláig jutó Nagy Rebeka is ellenállhatatlan volt, így a félidőben már 20 egység volt a különbség. Szünet után kiegyenlítetté vált a játék, ekkor már a budapesti lányok - akiktől Bozsó Katica (10 pont, 13 lepattanó) ért el dupla-duplát - is vezettek néhány tetszetős támadást. A különbség azonban nem csökkent, állandósult a 20 pont körüli hazai vezetés. A biztos győri győzelemben jelentős szerepe volt annak, hogy a hazaiak 62-38-ra nyerték a lepattanó harcot. Mindkét csapat 1-1 vereséggel áll, az egymás elleni összevetésében a pontkülönbséget tekintve a Győr csapata a jobb.
Barthalos István: - Igazi rangadót játszottunk! Mind a két csapatból hiányoztak játékosok, de akik pályára léptek, mind a maximumot nyújtották. Ki kell emelnem Baffy Fanni és Nagy Rebeka játékát, akik a hátukon vitték és kritikus helyzeteken átlendítették a csapatot. Büszke vagyok rájuk és nagyon örülök annak, hogy sikerült a Műszaki Egyetemnek visszavágni, mindemellett gratulálok nekik. Ezúton is szeretnék boldog születésnapot kívánni kollégámnak Gorácz Árpádnak!
Gorácz Árpád: - Rossz felfogásban támadtunk, egyénieskedtek a csapatom játékosai. A második félidő már elfogadható volt, sikerült könnyű kosarat is dobnunk és a lepattanókat is jobban szedtük. Gratulálok a Győrnek, nagyon szép csapatjátékot játszottak.
Statisztika: http://netcasting.webpont.com/?whun_univn_640
Halasztott mérkőzések:
SZOESE—Közgáz SC és DSK 2021. 03.08.
SMAFC—PTE-PEAC 2021. 03.08.
Fotó: Práczki Péter