Immáron 15. alkalommal, idén szeptember 19-én rendezik meg a Miskolci Egyetemi Sportnapot a legnépszerűbb, mintegy 500 hallgatót megmozgató, kuriózumnak számító programelemmel, a Karok Közötti Vetélkedővel, amely 13 sportági versenyből és egy nagyszabású sportos-ügyességi vetélkedőből áll. Az idei Karok Közötti Vetélkedő különlegessége, hogy vizes programokkal is kiegészült, amelynek néhány versenyszámát a Kemény Dénes Városi Sportuszodában, szeptember 16-án rendezték meg. A keddi programot a Miskolci Egyetem sportirodája, valamint a Miskolci Egyetem sportegyesülete (MEAFC) szervezte.
Boda Péter, Miskolci Egyetem sportlétesítmények és az intézmény sportiroda projektének vezetője elmondta, hogy a vizes programokon a Műszaki Földtudományi Kar, Műszaki Anyagtudományi Kar, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Állam- és Jogtudományi Kar, Gazdaságtudományi Kar, Egészségügyi Főiskolai Kar valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet csapatai mérték össze tudásukat. Csapatonként 4 fiú és 4 lány vett részt az úszóváltóban, a hendikepp vízilabdát (a különbségek kiegyenlítése érdekében a résztvevők úszógumit viseltek) 5+1 fő játszotta, a 4 látványos, külön az estére legyártott díszletekből álló vetélkedőben pedig minden kar 20 hallgatóval állt ki. Kiemelte a karok által szervezett népes szurkolótábort, amely varázslatos hangulatot teremtett az uszodában.
Rakaczki Zoltán MEAFC elnök örömtelinek nevezte, hogy az egyesület, az egyetem csapatainak versenyeztetése mellet, egyre több intézményi szabadidős esemény szervezésében vesz részt.
Az eseményt Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora és Jedlicska Tibor, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke is megtekintette. Prof. Dr. Torma András elmondta, hogy a Miskolci Egyetemen hagyományosan erős a sportélet, két emblematikus rendezvényük, a Szarvasűzők és a Sportnap több ezer hallgatót mozgatnak meg. A Sportiroda létrejöttével viszont új lendületet kapott a sportélet, a hallgatók számos új szolgáltatással gazdagodtak, rendszeressé váltak a különböző szabadidős sportesemények.