
Május 13-án, fennállásának 114 éve alatt először tartotta online formában szokásos éves Közgyűlését a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség.
A vírushelyzet miatt a MEFS 2021-ben online formában tartotta meg szokásos éves Közgyűlését, melyen a 92 fő szavazati jogú küldöttből összesen 74 fő delegált jelent meg a Közgyűlésen, így a MEFS Alapszabály értelmében a 2021. évi Közgyűlés határozatképes volt.
A Közgyűlést, melyen három napirendi pontot tárgyaltak Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke vezette le. Rendhagyó megnyitó beszédét azzal kezdte, hogy a tagintézmények által javasolt és az elnökség által megszavazott díjazottakat, melyet eddig mindig a Közgyűlésen adtuk át egy későbbi, méltó körülmények között megtartott Díjátadón fogjuk átadni.
A Közgyűlésnek a MEFS elnöke, első napirendi pontként bemutatta az Alapszabály módosítására vonatkozó indítványát, melyet a MEFS új, fiatalos, lendületes arculatváltása indokolt. A MEFS Alapszabálya tartalmazza a Szövetség mindenkori logóját, mely a mai kor kívánalmainak megfelelően került kialakítása, megtartva a régi logóból átvett koronát, keresztet és trikolór jelképeket. Az új logóval a régi korhoz kapcsolódó tiszteletet és hagyományt kívánjuk megőrizni, miközben a mai korhoz igazított, attraktív, fiatalos, dinamikus logót alkottunk – mondata Mocsai Lajos a MEFS elnöke.
A logót és az ezzel kapcsolatos Alapszabály-módosítást a Közgyűlés 2/3-os többséggel elfogadta. Így egy hónapon belül a MEFS-nek az elfogadott arculattal megegyező honlapja és social média felületei is kerülnek kialakításra.
Juhász Péter a MEFS főtitkára második napirendi pontként ismertette a Közgyűléssel a 2020. évi szakmai beszámolót. 2020-as év a tervezésről és újratervezésről szólt, új elnököt választott a MEFS, új Bizottságok, új struktúrában kerültek kialakításra, továbbá a Hajós Alfréd Terv 3.0-át is elfogadta az elnökség, mely az elkövetkezendő 4 év céljait tartalmazza – kezdte bevezetőjében Juhász Péter. A MEFS főtitkára a 2020. évi szakmai beszámolónál kiemelte, hogy a tervet a járvány miatt több helyen is módosítani kellett, sok esemény elmaradt, vagy halasztára került akár a hazai bajnokságokról, MEFOB-okról, akár a nemzetközi egyetemi versenyekről, egyetemi világbajnokságok vagy az Európai Egyetemek Bajnokságáról is volt szó. A pandémia kihívásaira az intézmények rövid időn belül reagáltak és online térbe terelték az edzéseket, melyeket a MEFS egy online elérhető adatbázisba gyűjtött össze és osztott meg az egyetemistákkal annak érdekében, hogy a karantén alatt se maradjanak sportolási lehetőség nélkül. 2020-as évben a MEFS arculatváltása is elkezdődött, mely 2021-ben fog befejeződni, egy a mai kor kihívásainak is megfelelő arculattal.
Kovácsné Csíkos Anikó a MEFS pénzügyi vezetője ismertette a 2020-as év pénzügyi beszámolóját és közhasznúsági jelentését.
Dr. Pavlik Lívia a Felügyelőbizottság elnöke ismertette a Felügyelőbizottság jelentését, melyben a megállapították, hogy a 2020-as évi beszámoló, pénzügyi és közhasznúsági jelentés a hatályos jogszabályoknak megfelelő. A Felügyelő Bizottság a 2020. évi Beszámolót, pénzügyi és közhasznúsági jelentést a Közgyűlésnek elfogadásra javasolta, melyet a Közgyűlés szavazás után egyöntetűen elfogadott.
Juhász Péter utolsó napirendi pontként bemutatta a MEFS 2021. évi szakmai tervét, ami mint említette: „a pandémia által sújtva ismét átszervezésre szorult, hiszen törölték a tavalyról áthozott EEJ-t és a nyári Egyetemi Világjátékok (korábban Universiade) is 2022 augusztusára került át.” A MEFS főtitkára kiemelte, hogy a 2021-es évi MEFOB fejlesztéseknél cél, hogy az egyesületek minél jobb eredményeket érjenek el az egyetemek által, melyhez a kommunikáció támogatása elengedhetetlen. „Ennek keretében a MEFS honlapja megújul és az UniSport Hírlevél is új arculatot kapott és tartalomszolgáltatási platformként működik a továbbiakban. Célunk, hogy olyan tartalmakkal tudjuk fejleszteni ezt a brandet, mely az egyetemistákhoz közel áll, így kérjük a tagszervezetek és sportirodák segítségét abban, hogy ez az egyetemi sportnak egy erős és megkerülhetetlen platformjává tudjuk tenni közösen ezt a felületet. Célként tűzte ki a MEFS a sportdiplomáciai jelenlét megerősítést, mellyel kapcsolatban konkrétumok már a közeljövőben körvonalazódnak. A vírushelyzet miatt lemondásra került a 2022. évi Súlyemelő EVB, így hazai rendezésű nemzetközi EVB legközelebb 2023-ban lesz, melynek házigazdái Miskolc (Tollaslabda, Vízilabda EVB) és Debrecen (3x3 Kosárlabda EVB). Június végén tárgyalja a MEFS elnöksége az átdolgozásra került egyesületi támogatási rendszert. Szabadidősport tekintetében újra indítjuk az Universitas Kupát, folytatjuk és új köntösbe bújtatjuk az Egyetemi Túrasorozatot és egyedi szabadidősportos rendezvényeket is szeretnénk megvalósítani a MEFS történetében először.” – foglalta össze röviden a 2021-es év szakmai tervét a főtitkár.
A 2021-es év pénzügyi tervét a MEFS pénzügyi vezetője ismertette, melyet a szakmai tervvel együtt a Közgyűlés szavazás útján elfogadott.
Zárszavában Mocsai Lajos elnök úr mindenkinek megköszönte a jelenlétét, a rendhagyó Közgyűlésen való részvételt. Zárásként Elnök úr bemutatta a 2020-as évről készült összefoglaló videót, mely a sportirodás kollégák közreműködésével készült. Megköszönte az eddig munkáját mindenkinek, jó egészséget és eredményes további szakmai munkát kívánva zárta a Közgyűlést!