114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Megizzadt Miskolcon a női ezüstérmes az Egyetemi Kosárlabda Bajnokság nyitányán

Fölényes győzelemmel kezdett a Közgáz, alaposan megszenvedett a jelentősen átalakuló Debrecen Miskolcon a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság 2017/2018-as nyitányán. 

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport:

Közgáz SC és DSK - Nyíregyházi ESE 133-29 (31-2, 30-15, 99-9, 39-3)

Kinizsi u.,  V.: Nagy I., Lázár.

Közgáz: Szalay 7/3, FARKAS F. 18/6, DOKTOR 20, Shirian 13, ABAHÁZY 20. Csere: KATONA B. 10, Lantos 2, Kapornai 3/3, BALOGH E. 14, FEJES 20, STRUPKA 6. Edző: Németh Kata
Nyíregyháza: Papp A., FEKETE D. 21/9, Szabó Zs., Tóth S. 2, Lizák 6. Csere:  Moldován, Tóth B., Beck, Deák, Molnár. Edző: Hegedűs Ferenc

Hamar megmutatkozott a nagy tudásbeli különbség a két csapat között, a mérkőzés már az első negyedben eldőlt. A folytatásban Fekete Dóra révén a vendégeknsek is volt néhány ügyes megmozdulásuk, de a záró 10 perc megint nagyon egyoldalú volt. Statisztikailag érdekes, hogy a meccs legeredményesebb játékosa a vesztes csapatból került ki, Doktor Anna pedig 20 pontos, 10-10 lepattanós és gólpasszos tripla duplával rukkolt elő.

Németh Kata: Örülök a győzelemnek, és, hogy minden játékosunk dobott kosarat, volt lehetőségünk gyakorolni néhány dolgot.

Hegedűs Ferenc: Játékosaim többsége kezdő, többeknek ez volt az első mérkőzésük. Sok volt nekik a magassági és sebességbeli különbség. Dolgozunk, s biztos vagyok benne, hogy fogunk fejlődni.

Statisztika 

 

Miskolci Egyetem - Debrecen Egyetem 70-75 (19-16, 16-23, 16-19, 19-17)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, V: Lónáth L., ifj. Marton P.
MEAFC: Kostyó, Vukicsevics 11, PAPP SZ. 11, VASAS 20/6, ARAD 24. Csere: Chvatal 4/3. Edző: Lőrinc István.
DEAC: SZABÓ R. 17/12, KERNÁCS 24/12, Papp A., Jávor 2, FOLTIN 10.   Csere: GÁL 11, Szabó Emese. 6, Új 3, Szabó Evelin. 2, Radványi. Edző: Kovács Imre.

Kis túlzással a debreceni külső és a miskolci belső sor nagy csatáját hozta a találkozó. A második negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a felek, amikor Kernács Réka vezérletével sikerült 10 ponttal ellépni a vendég debreceni együttesnek. A félidő hajrájában az egy lepattanó híján tripla-duplát elérő Vasas Orsolya (20 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz), valamint az "izmos" dupla-duplát összehozó Arad Zsófia jóvoltából 4 pontra feljött a hazai együttes, ám ehhez az is kellett, hogy az előző perekben remeklő Kernács technikait kapjon.

A második félidőt 6-2-vel kezdve gyorsan ledolgozta hátrányát a Miskolc, ám a debreceniek újítani tudtak, s Kernács, Szabó Réka, valamint a 10 pontos, 13 lepattanós dupla-duplát elérő Foltin Blanka jóvoltából ismét elléptek pár ponttal. A záró etap közepén 1 pontra felzárkóztak a hazaiak, de a Debrecen folyamatos üldözése sokat kivett a vendéglátókból. Az előző évad ezüstérmese ismét újítani tudott, s végül nagy küzdelemben felülkerekedett jól küzdő vendéglátóján.

Lőrinc István: Gratulálok a lányoknak a nagyszerű helytálláshoz! Ha a kispadunk hosszabb lett volna, akár meglepetés is érhetett volna ezen a mérkőzésen. A jelenlévőket minden dicséret megillet.

Kovács Imre: Indulásnál otthon volt egy kis technikai malőr, ami megzavarta a játékosaimat, ezért csak részben tudták megvalósítani az előzetesen megbeszélteket. Lassan játszottunk a zóna ellen, a házigazdák próbálták kihasználni magassági fölényüket, de csak részben sikerült nekik. Jól küzdött mindkét csapat, sikerült egy igazán jó mérkőzést játszani.

Statisztika 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink