Bár vereséggel zárt, de a tavalyi idényhez hasonlóan most is bejutott az Erste Liga középszakaszának felsőházába a DEAC jégkorong-együttese.
Olvasási idő: 2 perc
Mióta az Erste Ligában vitézkedik a DEAC hokicsapata, tartja az előkelő ötödik pozícióját, amely az erős mezőnyt figyelembe véve komoly teljesítmény. A Csíkszereda, a Brassó és az FTC együttesei rendre előttük végeznek ugyan, és emelkednek ki a mezőnyből, mögöttük azonban folyamatosan ott loholnak a debreceniek, ugyanúgy 21 győzelemmel állnak, mint a dobogó legalsó fokán végző Brassó, és kevesebb gólt is kaptak náluk, így előkelő pozíciójuk teljesen megérdemelt.
A DEAC hozta a kötelezőket és a mögöttük állók ellen sikerült bezsebelni a pontokat, míg a listavezetők rendre elvitték a pontokat Debrecenből. Akadtak azért meglepő győzelmek és meglepő vereségek is: ilyen volt a Csíkszereda idegenbeli legyőzése (0:3), a Brassó elleni két győzelem, de karácsony előtt az FTC-t is sikerült elkapni idegenben (3:5), azonban a ligautolsó Vasas elleni hosszabbításos vereség a DEAC harmadik helyébe került.
A csapat legjobbja a cseh Jakub Izacky volt az alapszakasz során 43 szerzett pontjával (14 gól, 29 gólpassz), a csapat legtöbb gólját a cseh Novotny Dominik szerezte. A DE-GTK hallgatói, Molnár Dávid és Salló Barna a csapat meghatározó tagjai, hiszen az alapszakasz mindegyik mérkőzésén pályára léptek, mérlegük 9 és 6 pont.
A szakvezetés igyekszik a fiatal tehetségeket is beépíteni a csapatba, a keret tíz játékosa húsz év alatti, a négy kapus közül csak Hetényi Zoltán az egyetlen rutinos játékos, akitől tanulhat a három fiatal. A csapatban jó arányban vannak fiatalok és tapasztaltabb, idősebb jégkorongozók, amely reményt adhat a debreceni hokinak, hogy a következő években kiugró teljesítményt érjen el.
Hiába a jó teljesítmény a bajnokságban, a Magyar Kupában nem sikerült a négy közé kerülés a debreceni csapatnak. A Tipsport ligában szereplő MAC-Újbuda csapata kettős győzelemmel lépett túl a DEAC-on.
A bajnokság küzdelmei a középszakasz nyolc mérkőzésével folytatódik, melyet a rájátszás követ majd. A középszakaszt az ötödik helyről indító debreceniek célja, hogy ismételten elérjék az elődöntőt, onnan pedig már csak egy lépés a döntő.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: deac.hu