Az MLSZ döntésének is köszönhetően történelmi sikert ért el a DEAC futball-csapata azzal, hogy kiharcolta az NB II-be jutást.
Olvasási idő: 1,5 perc
Az MLSZ május 4-i döntésének értelmében a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság nem folytatódik, “a bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnoki csoportoknak nincs hivatalos végeredménye, így nincsenek bajnokok, érmesek.” - írja az MLSZ közleménye. Hozzáteszik továbbá, hogy az NB III három csoportjának élén végző csapatok jogosultak indulni a 2020-2021-es szezonban az NB II-ben. Mivel az NB III Keleti csoportját a DEAC futballcsapata vezette a bajnokság felfüggesztésekor, így ők jogosultak arra, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdjék.
Legutóbb az 1988-89-es szezonban játszott a DEAC a másodosztályban Debreceni Universitas SE néven, és bentmaradt: 12-ik helyen zárták a bajnokságot. A csapat ekkor szétesett, és a megyei első osztályból kellett felkapaszkodnia, az elmúlt két szezonban előbb sikeresen megkapaszkodott a harmadosztályban, majd stabil középcsapattá vált, a mostani bajnokságban pedig parádés formát mutatva vezették a tabellát, 17 meccsen 38 pontot gyűjtve, éppúgy, mint a második helyezett Füzesgyarmat, ám jobb gólkülönbségének köszönhetően a DEAC állt a tabella élére.
A jobb gólkülönbség elsősorban Bárány Donátnak (DE-GTK) köszönhető. A 19 esztendős csatár húsz góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, a csapat góljainak majdnem felét szerezve! Ezzel a teljesítményével az egész NB III-as bajnokság legjobb góllövője lett. A fiatal támadónak az első szezonja volt ez a DEAC-nál, első mérkőzésén a Putnok ellen duplázni tudott, ami elég önbizalmat adott neki a továbbiakra.
A Schön László vezette csapat igazán összeszokott erre a szezonra, a fiatalabbakat az NB I-et is megjárt, debreceni kötődésű tapasztalt labdarúgók segítik, mint Ibrahima Sidibe, Luis Ramos, Rezes László vagy Nagy Zoltán. A csapat tagja Sigér Ákos, akinek testvére, Dávid az FTC labdarúgója. Az egykori debreceni ikon: Sándor Tamás fia, az ifjabbik Tamás is a DEAC csapatát erősíti.
A következő szezonban tehát a másodosztályban vitézkedhetnek a DEAC futballistái, ahol a cél egyelőre a bentmaradás.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: deac.hu