A mai nap reggelén már született egy aranyérem a 10 km-es női nyílt vízi úszásban Orosz Anna révén, majd az estére is jutott egy újabb magyar arany a 29. nyári Universiaden Tajpejben, melyet Baji Balázsnak köszönhetünk, aki 110 m gáton állhatott a dobogó legfelső fokára.
Érmek:
Az atlétikai stadionban egy tökéletesen elkapott rajttal a világbajnoki bronzérmes Baji Balázs simán lépett túl az elődöntőből a döntőbe a 110 méteres gátfutásban (13.67 mp).
Ma is sok ezer tajvani sportrajongó váltott jegyet a döntő programjára, mert azt remélték, hogy honfitársuk, Chen győzelmében lesz részük. Mivel többször hatalmas zápor szakította meg a versenyt, eleve közel fél órás csúszással szólították az atlétákat a döntőre. Az első rajt sikertelen volt, a magyar gátfutó sárga lapot is kapott, de mindezek ellenére Bajit nem lehetett kizökkenteni a nyugalmából, szinte tökéletes rajtot produkált ismét.
A második rajt után egy kis ideig még együtt haladt a hazaiak kedvence és Baji, de a táv közepétől az Állatorvosi Egyetem végzett hallgatója mindenkit maga mögött hagyott. ifj. Tomhauser István tanítványa nagyon profi módon versenyzett, éppen annyit adott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett. A tajvani Chennek végül élete legjobbjára volt szüksége ahhoz, hogy egy századdal megelőzze a harmadik helyen célba ért lengyel Czykiert.
Baji Balázs: Végtelenül örülök a sikernek, hiszen ez volt az utolsó Universiadém, mivel a nyáron már elmúltam 28 éves. Ki kellett használnom ezt az utolsó esélyt. Annak külön örülök, hogy az atléta csapat szereplésére nem hiszem, hogy bárki panaszkodhatna, mivel eddig egy első, egy második, egy harmadik és egy-egy negyedik, ötödik és hatodik helyet szereztünk.
110 méteres gárfutás :
- Baji Balázs 13.35
- Chen Kuei-Ru (tajvani) 13.55
- Damian Czykier (lengyel)13.56
Olasz Anna aranyérmes az Universiaden
Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg a nyíltvízi úszás 10 km-es számát a férfiak és a nők számára a 29. Nyári Universiaden.
A hatalmas meleg miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy két órával előre hozzák a rajtot, mivel a Tajpejtől fél óra távolságban levő öböl vízének hőmérséklete napok óta meghaladja 30 fokot. Több benevezett versenyző el sem indult, négyen pedig nem értek célba.
Az arizonai egyetemen idén végzett Olasz Anna taktikusan versenyzett, megbújt a mezőnyben, másfél kilométerrel a cél előtt indult meg előre és attól kezdve, hogy felküzdötté magát az élre, végig ott is maradt.
A 24 éves szegedi úszónő így nyilatkozott a verseny végén:
- Az alapvető célkitűzésem a dobogóra kerülés volt, de titkon reménykedtem a győzelemben is. A táv nagy részén igyekeztem spórolni az energiával, mert ebben az őrült melegben hamar kimerül az ember a végére. A taktikám arra épített, hogy 1500 méterrel a cél előtt megindulok, tudván hogy több medencés úszó is volt a mezőnyben, akiknek jobb a hajrájuk az enyémnél. Végül kevesebb mint hat másodperc előnyt szereztem. Örülök, hogy az úszás is hozzá tud adni egy aranyat a magyar küldöttség Universiade eredményeihez.
Női 10 km-es nyílt vízi úszás
- Olasz Anna 2:04.12.2
- Giulia Gabrielleschi (olasz) 2:04.17.9
- Adeline Furst (francia) 2:04.23.1
…5. Sömenek Onon Katalin 2:04.40.8
Férfi 10 km-es nyílt vízi úszás
- Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:54.52.4
- Soeren Detlef Meissner (német) 1:55.01.5
- Krzysztof Pielowski (lengyel) 1:55.19.6
…11. Papp Márk 2:00.25.4
GOLF
A Sunrise Golf & Country Clubban rendezett férfi golf egyéni versenyének utolsó körében jól szerepeltek a magyarok. A négy napon át tartó megmérettetést férfi csapatunk 20., egyéniben Horváth Marcell (University of St Andrews) 55., míg Rózsa Dávid (IBS) a 60. helyen zárta.
Bönicz Gergely csapatvezető értékelése: „A mai nappal véget ért a golf a 29. Nyári Universiadén. A zárónapon Horváth Marcell fantasztikus -3-as első kilence után, végül 74 ütésből, a magyar csapat legalacsonyabb ütésszámával teljesítette a 18 szakaszt. Ezzel az összesített egyéni 55. helyen végzett. Rózsa Dávid újoncként sajnos nem tudott javítani a tegnapi eredményén. Továbbra is nehézséget okozott számára a magas hőmérséklet és a rendkívüli páratartalom, de becsülettel végig küzdötte a az utolsó napot is. 85 ütéssel végül a 60. helyen ért célba. Csapatban a 20. helyen végeztünk. Hatalmas megtiszteltetés volt részt venni az eseményen. A pálya minősége, a kiszolgálás, a segítők és a nézők egyaránt jelesre vizsgáztak. A jövőre nézve hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. A mezőny első harmada kiemelkedő játéktudásról adott számot, a jövő generációjának ez egy jó szintmérő lesz. Ez a tendencia a legtöbb sportágban megfigyelhető, hogy a legjobb versenyzőiket küldik a résztvevő országok, nem hiába nevezik az eseményt az Olimpia előszobájának.”
Eredmény
Horváth Marcell 55. hely
Rózsa Dávid 60. hely
Férfi csapat 20. hely
KOSÁRLABDA
A férfiak 17-24. helyért folytatják szereplésüket a 29. Nyári Universiaden. A hongkongi csapat ellen akciódús mérkőzésen 10 ponttal, 100-90-re győztek a magyarok. A holnapi, augusztus 28-i meccsen a 17-20. helyért lépnek pályára a román válogatott ellen.
RITMIKUS GIMNASZTIKA
A Csomai Renáta (TE), Fibecz Alexandra (ELTE) Ludányi Laura (SZAHF), Szegedi Janka (TE), Szekeres Eszter (ELTE), Vándor Ágnes (TE) összeállítású csapatunk, valamint Boldizsár Blanka (Universitat Wien) egyéniben megkezdte a ritmikus gimnasztika versenyeket.
Boldizsár Blanka az első selejtező után a 33. helyen áll, 11,250 a karika és 9.950 a labdagyakorlatának pontszáma. Holnap folytatja a versenyzést a két további szerrel.
A csapat a 7. helyen áll az 5 karika gyakorlatuk után.
Ladányi Beatrix, csapatvezető értékelte a mai napot:
„A lányok nagyon jól érezték magukat a versenyen, pedig nem volt könnyű feladatuk. Egyrészt nagyon hideg van a csarnokban, másrészt a szőnyeg kissé csúszott. Sajnos a csapat egyszer rontott, emiatt kerültek a 7. helyre, de összességében szépen dolgoztak. Nagyon erős a mezőny, rajtunk kívül csak két Európai ország van csak, a többiek nagyon erős ázsiaiak. Csak úgy röpködnek a magas pontszámok! Az orosz és az ukrán Universiade válogatott a legutóbbi miniszki versenyen sorra győzte le az országok felnőtt válogatottjait. Nem lesz könnyű holnap sem a feladat, de a lányok bizakodva várják a további szereket.”
ÚSZÁS
10 km maraton
A nők 10 kilométeres maratoni úszóversenyében Olasz Anna (Aritona State University) aranyérme mellett Sömenek Onon Kata (PPKE) 2:04:40.8-cal a pontszerző 5. helyen zárt.
A férfiak versenyében Papp Márk (DE) 2:00:25.4-es időeredménnyel a 11. helyen végzett.
Érdekesség a versenyről, hogy a kánikula miatt a szervezőbizottság előző este megváltoztatta a kezdés időpontját, így az eredeti reggel 8-as és 9-es indulás helyett 6:00-kor és 6:15-kor indították el az úszókat.
Eredmény:
Olasz Anna 1. hely 2:04:12.2
Sömenek Onon Kata 5. hely 2:04:40.8
Papp Márk 11. hely 2:00:25.4
VÍZILABDA
A férfiak az 5-8. helyekért vívnak csatát a következő napokban. Az első akadályt könnyedén vették, hiszen a britek válogatott csapatát 19-2-re verték. Augusztus 30-án ugranak újra vízbe a fiúk, ahol a tét az 5. hely megszerzése.
Végeredmény:2:19 (0:7, 1:5, 1:3, 0:4)
Góllövők.: Paddon, Brown, ill. Gyárfás 6, Lőrincz 3, Sedlmayer, Pohl, Kovács G., Angyal 2-2, Német T., Bundschuh
Lányaink a döntőbe jutásért játszottak az orosz válogatott ellen, akiktől a csoportmérkőzések során 1 ponttal kaptak ki. Most azonban meggyőző játékkal, Bíró Attila szövetségi kapitány csapata 11:7-re győzött. Az első negyedben nagyon belekezdtek a lányok, az első negyedet 4:0-ra nyerték, a második közepén már 7:0-ra vezettek. Ekkor kaptak észbe az oroszok és a második negyed végére 3 gólt lőttek. A harmadik és a negyedik nyegyed is kiegyenlített volt, 3:3, illetve 1:1 eredmény hozott. A lányok mentálisan nagyon ott voltak, képesek voltak tartani az eredményt, jól játszottak, megérdemelten nyertek! A döntőre kedden kerül sor, ahol a Japánt 12:8-ra verő amerikai csapat lesz az ellenfél.
Végeredmény: 11:7 (4:0, 3:3, 3:3, 1:1)
Góllövők: Gurisatti, ill. Szilágyi 3, Garda 2, Leimeter, Máté, Parkes