114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

"Légy te a hétköznapok bajnoka!"

Európai Sporthét - #BeActive Sportnap 2016. szeptember 20.  - a hétköznapi bajnokok napja volt

Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel Európa-szerte népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. 2016 szeptemberében az esemény másodszorra került megrendezésre Európa 31 országában. A #BeActive kampányszlogen égisze alatt számos kezdeményezést és rendezvényt szerveznek különböző szinteken (európai, nemzeti, regionális és helyi szinten). Közös hazai célunk az volt, hogy ebben az évben, 2016. szeptember 10-20. között és (természetesen ezt követően is) minél több magyar tegyen az egészségéért, és Európán belül kiemelkedő részvétellel mozduljon meg az egész ország, azon belül az egyetemista hallgatók és oktatók is.
A 2015. évi, első Európai Sporthét - Magyarországi Sporthónap aktivitáshoz hasonlóan a MEFS célja többek között idén is az, hogy ráirányítsa a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban és arra, hogy nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább annyira fontos a jövő nemzedéke számára, mint a tanulás. A kampány közvetlen célja pedig a MEFS szándéka szerint, hogy az Európai Sporthéthez kapcsolódva minél több, a felsőoktatásban tanuló hallgató kapjon kedvet a sportoláshoz, ismerkedjen meg új sportágakkal, hogy megkezdődjön egy szemléletváltás a sportosabb, egészségesebb életmód követése felé. A Szerencsejáték Zrt. a MEFS ötletét aktívan támogatva kívánt részt venni az Európai Sporthéthez kapcsolódó egyetemi és főiskolai #BeActive Sportnap megszervezésében. A #BeActive Sportnap tervezett időpontja szeptember 20., mely egyben az UNESCO által kijelölt Nemzetközi Egyetemi Sportnap dátuma is. A MEFS kezdeményezésére a Magyar Szabadidősport Szövetség - az Európai Sporthét eseményeinek hazai koordinátora – az Európai Sporthét hazai megvalósítását a szeptember 10-20. közötti időszakra tervezte, melynek záróakkordja lett az egyetemeken megrendezett kiemelt esemény.
A tavalyi sportmegmozduláshoz hasonlóan, a MEFS most is harminchat tagintézményét vonta be a programba, helyi/intézményi szervezésű sporteseményekkel, versenyekkel, előadásokkal, edzésekkel, sportágbemutatókkal és sportág-választókkal. A tervek szerint a magyarországi, mintegy 300.000 egyetemi hallgatói populációból legalább 40%-ot kívántunk a kampány üzenetével elérni, azaz mintegy 120.000 fővárosi és vidéki hallgatót. 
Budapesten: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem,      mint a 4 helyszínen (BME Sporttelep, BME Sportközpont, ELTE-   BEAC Sportkomplexum, Tüskecsarnok) megrendezésre kerülő központi rendezvény közös szervezői, továbbá Semmelweis Egyetem saját sporttelepén, és központjában, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Főiskola, Nemzeti Közszolgálati Egyetem,    Óbudai Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Vidéken: Debreceni Egyetem két kampusz, Dunaújvárosi Egyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Pallas Athéné Egyetem Kecskeméti és Szolnoki kara, Pannon Egyetem 4 kampusza, Pécsi Tudományegyetem két kara, Miskolci Egyetem négy kara, Szegedi Tudományegyetem két kara, Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola, Széchenyi István Egyetem két kara, Szent István Egyetem két kara.
  • Az első 100 regisztrált résztvevő helyszínenként #BeActive Sportnap Hétköznapi bajnok vagyok! kitűzőt kapott ajándékba.
  • Minden résztvevő helyszínenként egy szerencsekupont kapott (név, cím, telefonszám, e-mail), melynek kitöltésével soroláson vehetett részt. A 3 nyertes intézményenként egy – egy 10.000 Ft-os Decathlon utalványt nyert.
  • Az összesített eredmények alapján a három, legtöbb hallgatót megmozgató intézményt (Campus 3próbán résztvevők számának/intézményi hallgatók számának aránya alapján felállított rangsor szerint) is díjaztuk.
A díjazottakat szeptember 30-án hozza nyilvánosságra a szervező bizottság.
A nyereményeket a kampány ünnepélyes eredményhirdetésekor az „Az év egyetemi sportolója” rendezvényen, 2016. november 24-én adjuk majd át. Az ünnepségre meghívottak: sportolók, olimpiai bajnokok, sportvezetők, rektorok, kancellárok, fővédnökök, nagykövetek, a MEFS és a Szerencsejáték Zrt. vezetése. A nyerteseket előzetesen értesítjük a díjátadásról, és meghívót is küldünk az ünnepségre.
A Sportnap megszervezésében aktívan résztvevő vidéki szervezők motiválása érdekében, a legtöbb sporteseményt regisztráló intézmény sportirodai/szervező munkatársait 2 db 50.000 Ft-os wellness-hétvégével (Feldobox – utalvány) leptük meg. Az utalványok átadására szintén az „Az év egyetemi sportolója” rendezvényen, 2016. november 24-én kerül sor.
Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink