112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Közgáz Szegeden tudott nyerni - Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női csoport

A múlt héten a hölgyeknél csak a keleti csoportban rendeztek mérkőzéseket a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A Közgáz Szegeden tudott nyerni, a MEAFC vendégjátékán a MAFC otthonában, két tartalékos csapat csatájában pedig csupán egyetlen pont döntött

Női keleti csoport

USC Szeged - Közgáz 60-68 (11-18, 12-21, 21-11, 16-18)

Szeged, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport, 50 néző. V.: Nagypál, Tóth. 

Szeged: Kecskés 2, Horváth Zs. 3, Nagy L. 3/3, FÖLDI 16/6, JÁHNI 18. Cs.: Fodor 2, KŐHÁZI 8/6,  

Közgáz: SZALAY 8/3, DOKTOR 28, SHIRIAN 20, Abaházy 5, Imre 4. Cs.: Filipowicz 3/3, Kovács P.

Az első negyed közepén még 9-7-re a hazaiak vezettek. Ezt követően azonban a félidő hátralévő részében egyértelműen a Doktor Anna (28 pont, 5 lepattanó, 6 szerzett labda)- Shirian Fatime (20 pont, 9 lepattanó) vezette vendégeké volt, akik szünetben 16 ponttal vezettek.

A második félidőt egy az első félidőben látotthoz képest egészen más felfogásban kosarazó, agresszív, lendületes Szeged kezdte a játékot. A hazaiak Jáhni Zsófia (18 pont, 10 lepattanó) és Földi Alexandra vezérletével  17-3-ra nyerték a harmadik negyed első felét, és 2 pontra feljöttek. A Közgáz azonban tudott újítani, s a negyed végén 6 ponttal vezetett. Ezzel a vendégek visszaverték a szegedi felzárkózási kísérletet, a záró szakaszban volt már 15 pont is a vendégek előnye, a végén a végig szívósan küzdő hazaiak 10 ponton belülre kerültek, de igazán szorossá tenni a meccset nem volt esélyük.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whun_univk_313

MAFC-BME - MEAFC 53-54 (18-12, 9.16, 10-16, 16-10)

Tüskecsarnok, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport 30 néző. V.: Nepp, Oláh.

MAFC-BME: ÉDER 12/3, Bacsárdi, Vágvölgyi 4, Kékesi 4, MÜLLER 9. Cs.: HORVÁTH A. 11/3, Tarnai 11, Stéger 2, Kanik, Smudla.

MEAFC: JUHÁSZ 11/3, BAKOS 12, KOVÁCS 13/6, Chvatal 9, Vasas 9.

Miután Dr. Józsa János, a BME rektora ünnepélyes keretek között feldobta a labdát, az első percek küzdelmes, kiegyenlített játékot hoztak a két tartalékos együttes találkozóján.  A nyitó szakasz közepén Éder Hanga néhány ügyes megmozdulásával egy 8-0-s rohanást bemutatva megugrottak a hazaiak, akik 6 pontos előnnyel zárták a nyitó 10 percet.

Bár második szakasz Müller Melinda találata és Tarnai Kata büntetője révén hazai kosárral indult, a cserék kissé megtörték a MAFC-BME lendületét. Egységes csapatmunkával a vendégek egy 8-0-t bemutatva a szakasz közepén 1 pontra felzárkóztak. Horváth Anna révén úgy tűnt, új erőre kapnak a vendéglátók, ám a dupla-duplát elérő Bakos Eszter (12 pont, 11 lepattanó) vezérletével fordítottak a vendégek, s szünetben a MEAFC vezetett 1 ponttal. 

Szünet után gyorsan fordított, majd Horváth és Éder jóvoltából ha szűken is, de vezetett a MAFC-BME. A negyed közepén Kovács Kinga triplája nagy fordulatot jelentett, a vendégek egy 11-3-as "részhajrával" 6 pontos előnyt szereztek, amelyet még eggyel meg is "fejeltek" a negyed végéig.

A záró szakasz Kovács újabb triplájával indult. Próbált "kapaszkodni" a hazai csapat, de Juhász Franciska is beemelt egy hármast a vendégektől. A hajrára elfáradt, pontatlanná vált az 5 játékossal játszó miskolci együttes játéka. A hazaiak megnyitották a hosszú hajrát, ám egyetlen pont megmaradt a hősiesen küzdő miskolci együttes előnyéből.

Statisztika: http://netcasting.webpont.com/n6/?whun_univk_314

NyFSE - Debreceni Egyetem 45-83 (11-29, 11-20, 8-18, 15-16)

Nyíregyháza, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság,

Nyíregyháza: FEKETE 22, Jakab 8, Ványi 3, Zajácz 2, Páll 8. Cs.: Moldován 2, Szabó Zs. 3, Deák.

Debrecen: Gál 2, SZABÓ 6/3, Papp 4, GÖTTLINGER 8, FOLTIN 31. Cs.: Szabó E. 2, GYULAI 12, FÖLDVÁRI 12, Szendrei 3/3, Máriás 3/3, Új.

Ellentmondást nem tűrően kezdte az előző kiírás ezüstérmese, a Debrecen az északkeleti rangadót, Foltin Bianka vezérletével 21-9-re vezetett a vendég együttes az első negyed közepén. A szakasz végén már közel 20 pontnyi különbség tátongott a felek között. A folytatásban elsősorban Fekete Dóra jóvoltából időnként kiegyenlítetté tudta tenni a játékot a hazai együttes, ám a cseresorok tekintetében is jobb volt a Debrecen, a padról érkezők közül főként Földvári Andrea és Gyulai Jázmin volt elemében a vendégeknél, akik végül közel 40 pont különbséggel nyertek.

 

USC Szeged - EKE EVSI 79-50 (11-11, 20-11, 30-15, 18-13)

Szeged, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, női keleti csoport 100 néző. V.: Nyilas, Kátay.

Szeged: KŐHÁZI 10, Turcsányi 2, SZABÓ K. 18/3, Hovorka, FÖLDI 15/3. Cs.: NAGY L. 15, Balog T. 2, Balog E. 9, FODOR 6, Ilyés 2.

Eger: Pócsik, ZSOLDOS 14, MIZSER 21, Szöllösi 4, Druzsba 1. Cs.: DOMOSZLAI 7/3, Hriczó, Baráth, Papp E..

A találkozó előtt Professzor Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora dobta föl a labdát. A szép számú közönség azt láthatta, hogy a vendég egriek csöppet sem voltak megilletődöttek az ezúttal tartalékosan felálló szegedi csapattal szemben, Zsoldos Mónika és Mizser Alexandra ügyes, eredményes játéka révén tartották a lépést a hazaiakkal.

A második negyed első felét aztán 10-0-ra nyerték az ekkor "felpörgő" hazaiak, akik az ekkor szerzett előnyüket lényegében meg is tartották szünetig.

Térfélcsere után már egyértelműen a szegediek akarata érvényesült, akik a Kőházi Fanni (10-10 pont és lepattanó), Szabó Krisztina, Földi Alexandra trió vezetésével a záró negyed előtt már több, mint 20 ponttal vezettek. Végeredményben érvényesült a papírforma, magabiztos szegedi siker született, de az egriek ezúttal bátran és időnként kifejezetten ügyesen kosarazva messze a szezon legjobb játékát nyújtották. 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink