112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Közgáz-módi Miskolcon: "izmos" második negyed

Kettős MEAFC-Közgáz "párbajt vívtak" Miskolcon, s mindkét összecsapás hasonló forgatókönyv szerint zajlott. Kiegyenlített első negyed után a másodikban "robbantottak" a fővárosiak, s biztosan nyerték mindkét mérkőzést.

MEAFC-Közgáz SC és DSE 47-89 (14-16, 2-26, 12-19, 19-28)
Miskolc, egyetemi és főiskolai bajnokság, nők, keleti csoport.

MEAFC: Kővári 3/3, Kovács K. 5, BAKOS 13/3, Lugosi 10, Arad 10.Cs: Papp 6/6, Zsoldos, Faragó.
Közgáz: Szőnyi 10, GYIMESI 14, HOFFMANN 19/3, BALOGH 29/18, SZAMOSI 17/9.

Az első negyedben váltott vezetéssel haladtak a csapatok, az ügyesen játszó miskolciak tartani tudták a lépést a mindössze 5 játékossal az Avas aljára érkező, esélyes közgazdász-lányokkal. A második negyed hihetetlen egyoldalú játékot hozott. A hazaiak hibát hibára halmoztak, rengeteg labdát eladtak, a Közgáz Balogh vezérletével egy 16-0-s száguldással nyitotta a negyedet, ekkor, a szakasz közepén szerezte Bakos a negyed egyetlen hazai kosarát. A félidő végére a meccs el is dőlt.

A harmadik negyedben is dobott Balogh három triplát a vendégeknél. A játék szünet után már ugyan kevésbé volt egyoldalú, de a második félidőben is érződött, hogy a Közgáz jobb csapat. A vendégek remek második negyedüknek köszönhetően ilyen különbséggel is megérdemelten nyertek. 

 

 

MEAFC-Közgáz SC és DSE 69-88 (21-26, 10-24, 19-23, 19-15)
Miskolc, egyetemi és főiskolai bajnokság, férfi keleti csoport

MEAFC: KISS 14/3, Szepesi 9/3, Takács 7/3, Hadházi 2, BAPTISZTA ,18. Cs: NÁDASI 13, Veres 2, Sörlei 4, Horváth, Jurányi.
Közgáz: SZÉCSÉNYI 12/6, LAKTIS 25/9, Kardos 9, DINNYÉS  20/3, Nagy Z. 3/3. Cs: Tóth 5/3, FAZEKAS 6/3, Orbán 8.

Az első negyed élvezetes, jó iramú, kiegyenlített játékot hozott, a szakasz végén Tóth triplájával és Dinnyés kosarával szerzett 5 pontos előnyt a Közgáz. A második negyed elején Lakits vezérletével szép lassan növelték előnyöket a vendégek, a félidő vége pedig egyértelműen a Közgáz csapatáé volt. Szécsényi triplája a 17. percben egy 15-1-es vendég száguldás kezdetét jelentette. 

Szünet után Szepesi és Kiss révén próbált felkapaszkodni a MEAFC, de a harmadik negyed közepén egy 12-0-s rohammal végképp eldöntötte a meccset a maga javára a vendég együttes. A befejező negyedet megnyerve a miskolci csapat ugyan bizonyította, hogy van tartása, de igazán szorossá nem tudta tenni a meccset.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink