112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Közgáz és a TF lett az országos bajnok az idei strandkézilabda MEFOB-on

Július 11-12. között az ELTE és 120 éves sportegyesülete, a BEAC szervezte az idei Strandkézilabda MEFOB döntőt az EFOTT fesztivál keretében.

Az ország valamennyi pontjáról Velencén gyűltek össze a sportág legjobb egyetemistái, 8 női és 9 férfi csapat tagjai, hogy összemérjék erejüket a látványos mérkőzéseken.

A nők mezőnyében a döntőben a házigazda ELTE csapata végül alulmaradt a végig kiváló teljesítményt nyújtó Testnevelési Egyetem csapata ellen, míg a férfiaknál szétlövés döntött a Közgázosok győzelméről a pécsiek felett.

A díjátadón megjelent Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora, valamint Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke is.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója köszöntőjében megköszönte a MEFS, a Magyar Kézilabda Szövetség, valamint a HÖOK támogatását is. "A 120 éves BEAC számára kiemelten fontos volt, hogy az EFOTT-házigazda ELTE sportegyesületeként megrendezhesse ezt az országos döntőt és jó látni, hogy ezzel az eseménnyel is hozzájárultunk ahhoz, hogy az EFOTT az ország legsportosabb fesztiválja legyen."

Prof. Dr. Borhy László személyes példáján keresztül is bemutatta, hogy mennyire fontos, hogy az egyetemi tanulmányok mellett az egyetemi sport is kiemelt szerepet játsszon a hallgatók életében.

Prof. Dr. Kiss Ádám a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség képviseletében méltatta a résztvevőket, hogy az "ép testben ép lélek" filozófiát követik, és a tanulás és szórakozás mellett a sportra is kiemelt figyelmet szánnak.

Eredmények:

Női torna:
1. Testnevelési Egyetem
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem
3. Semmelweis Egyetem
4. Károli Gáspár Református Egyetem
5. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
6. ELTE-SEK
7. Pécsi Tudományegyetem
8. Szegedi Tudományegyetem

Férfi torna:
1. Budapesti Corvinus Egyetem
2. Pécsi Tudományegyetem
3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
4. Eötvös Loránd Tudományegyetem
5. Testnevelési Egyetem
6. Szegedi Tudományegyetem
7. Károli Gáspár Református Egyetem
8. Eszterházy Károly Egyetem
9. ELTE-SEK

Különdíjasok:
A női torna legjobb kapusa: Németh Kamilla
A női torna legjobb játékosa: Benedek Zsófia
A férfi torna legjobb kapusa: Szabó Martin
A férfi torna legjobb játékosa: Hajdú Péter

Forrás: ELTE-BEAC

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink