110 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Kosáreső a debreceni derbin

Nem a védekezésről szólt az év utolsó játékhetében rendezett debreceni derbi a férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság keleti csoportjában. A nyugati csoportban a soproniak a harmadik negyedben "lenullázták" a vendéglátó Veszprémet, s ennek köszönhetően magabiztos győzelmet arattak.

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, FÉRFIAK

Keleti csoport:

 

Debreceni Medikus SE - Debreceni Egyetem 81-116 (15-38, 21-29, 21-27, 24-22)
Debrecen, DOTE Csarnok  V: Kisházi, Kokas.
DMSE: Nemes 10, Veszprémy 10/6, URBÁN 12, PROKAJ 15, Mászlé.  Csere: Kovách 8, Gyalog 5/3, Nagy 5/3, Cseh 4, Papp 4.  Edző: Kovács István, Dóra Márton
Debreceni Egyetem:  SZŰCS M. 14/6, ASZTALOS 24/12, E. Assaf 16/9, BAK 17, Szűcs B. 10 Csere: TISZA B. 20/12, Herczku 5/3, ASSZÚ 10/6. Edző: Ferenczi Tamás

Baráti hangulatú mérkőzést játszott egymással a két debreceni csapat a 2017. év zárásaként. A tavalyi bajnok jóval erősebb játékerőt képviselt, így mindjárt az első negyedben kiépítette azt az előnyt, amit végig tartani tudott. Ettől függetlenül a DMSE gárdája nem játszott alárendelt szerepet, és játékosai  alkalmanként néhány kifejezetten szép, ügyes megoldással vetették észre magukat. Ettől függetlenül a DEAC győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, köszönhetően Asztalos Soma kiváló dobóformájának (56% mezőnyből, 24 pont, 5 gólpassz, 4/8 bedobott hárompontos), a padról hatékonyan beszálló Tisza Bálint (20 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) sokrétű mezőnymunkájának, valamint Asszú Ádám dupla-duplájának (10 pont, 17 lepattanó).
A DMSE csapatát ismét Prokaj Bálint (15 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz) sokrétű játéka vitte előre, de rajta kívül még hárman elérték a tíz dobott pontot a csapaton belül, ennek köszönhetően pedig bántóan nagy különbség nem alakult ki a végére.

Kovács István: A múlt heti megpróbáltatások után végre ismét szinte teljes csapattal tudtunk kiállni, ennek köszönhetően pedig sikerült egy baráti hangulatú és élvezetes meccset játszanunk. Sok sikert kívánok a DEAC-nak.

Ferenczi Tamás: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Ma örömkosárlabdát játszott mindkét csapat, így nem a védekezés dominált. Sok sikert kívánok a DMSE gárdájának.

Statisztika 

 

 

Nyugati csoport:

Veszprémi Egyetemi - SMAFC 52-79 (20-22, 10-18, 0-20, 22-19)

Veszprém, Egyetemi Tornacsarnok  V: Sebesi, Rácz .
Veszprémi Egyetemi SC: NOVÁK P. 10, Kacskó Cs. 13/12, Schmitz D. 5,Répási 5/3, TAKÁCS A. 19/3. Csere: Grifatong M, Frond Á.. Edző: Mónus Péter
SMAFC: Horváth Cs. 3, Tukovits B. 2, SZEGEDI 14/9, BERNECZEI 30 RÁTVAY B. 30, Csere: Széplaki, Edző: Rátvay Tamás

Szép számú nézősereg előtt kezdődött a mérkőzés. Elejétől kezdve egy jó iramú mérkőzést láthattak a kilátogatók. Az Veszprém kezdett jobban, a nyitó negyed közepén  14-8-ra vezettek is a vendéglátók, amit még a dupla-duplával záró Takács András (19 pont, 14 lepattanó) kosarával növeltek. Jött is a vendég időkérés és emberfogásról zónára váltott a SMAFC, amivel meg is törték a hazaiak lendületét. A soproniak a negyed végére megfordították az állást, 22-20-as vendég vezetéssel  zárult az első negyed. A második negyedben felváltva estek a kosarak a félidő végén a pontosabban játszó a vendégek 10 pontos előnyt építettek ki. A 3. negyedben a Veszprém összeomlott, rossz dobásokat vállaltak, amiből könnyű kosarakat kaptak. Hiába jött hazai részről 2 gyors időkérés ez sem segített. A SMAFC 20 pontjára ebben a negyedben hazai részről 0 érkezett, ami el is döntötte a meccset. A 4. negyed ismét  kiegyenlített játékot hozott, megérdemelt SMAFC győzelemmel, a vendég soproniak részéről a Berneczei László - Rátvay Balázs tengely szállította a pontokat, mindketten 30-30-ig jutottak, ráadásul előbbinek 17 pattanóval egy masszív dupla-dupla is meglett.

Mónus Péter: Gratulálok ellenfelünknek. Sikerült megint jó első félidőt játszanunk majd jött a harmadik negyed, ahol összeomlottunk. Semmi nem sikerült, nagyon rossz dobóformát mutattunk, ami miatt sok könnyű kosarat kaptunk, valamint ellenfelünk huszonegy pontot szerzett második szándékból is ami nagyon sok. Megyünk, tovább megpróbáljuk a hibákat kijavítani. Köszönjük a nézőknek, hogy buzdítottak, szurkoltak nekünk.

Rátvay Tamás: Pörgős, hajtós mérkőzésen jó harmadik negyedbeli védekezésünknek és ellenfelünk rossz dobóformájának köszönhetően arattunk fontos győzelmet.

Statisztika

Banner
Támogatóink