112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Kosárlabda, kicsit másképp - Hazánkban is hódít a korfball

Hallottál már a korfballról? Tudtad, hogy Magyarországon több helyen is játsszák?

Olvasási idő: 2 perc

 

A korfball szó hollandul kosárlabdát jelent. Nem véletlenül, ugyanis sok mindenben hasonlít a kosárlabdára, például abban is, hogy a korfballban egy 3,5 m magas állványon egy 40 cm átmérőjű kosárba kell a labdát beledobni. A sport maga már több, mint 100 éves, ugyanis 1902-ben egy holland tornatanár: Nico Broekhuysen találta ki a játékot, amelyet Hollandiában csaknem 90 ezren játszanak! Az volt a játékalkotó célja, hogy olyan játékot hozzon létre, amit egyszerre játszhatnak lányok és fiúk, ahol a testi adottság nem jelent semmilyen hátrányt, hiszen a testi kontaktus tilos.

A korfballt 40×20 méteres pályán játsszák tehát koedukált csapatok (4 lány és négy fiú), két térfélen, melyeknek kétharmadánál található az állvány, amelybe a labdát bele kell dobni, vagyis korfot szerezni. A csapatokban a játékosok fele támad, a másik fele védekezik, külön térfélen, amit nem léphetnek át. Két korf után van térfélcsere: a védőkből támadók, a támadókból védők lesznek. A meccs 4×10 perces, közben 8 cserére van lehetőség.

Magyarországon is egyre jobban hódít a korfball, már 20 egyesületben űzik ezt a szép és taktikus sportot, döntően iskolai csapatok, de egyetemeinken is jelen van. A MAFC rögtön két csapatot is delegál a bajnoki küzdelmekbe, de a Testnevelési Egyetemnek is van csapata. A sportág azonban döntően alulról építkezik, U11-es korosztálytól U17-ig rendeznek bajnokságot 4-8 csapat részvételével. A szövetség célja, hogy minél több iskolába vigyék el a sportot, mert kicsi az eszközigénye, mégis egyszerre sokan játszhatják, fiúk-lányok vegyesen.

Nemzetközi szinten is egyre nagyobb népszerűségnek örvend: 1981. óta ott van a Világjátékok műsorán, 1978. óta rendezik a sportág világbajnokságát (négyévente), a legutóbbi (2019-es) világbajnokságon a magyar válogatott az előkelő 12. helyen zárt. Ha megnézed ezt a promo-videót, és belefér még a szabályokról kreált videó is, akkor meglátod, hogy a korfball mennyire izgalmas és újszerű! Ugye kipróbálod?

 

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: Magyar Korfball Szövetség (Facebook)

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK











Banner
Banner
Banner
Támogatóink