112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Kiváló infrastruktúrával és jó minőségű szolgáltatással lehet jól szolgálni az egyetemi sportot! - Interjú Vladár Csabával

Vladár Csaba BCE Sportközpont vezető, az egyetemi kosárcsapat edzője és szakosztály vezetője, testnevelő tanár. Az egyetemi sportklub (Közgáz SC és DSK) tanárelnöke, 2013-tól pedig a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagja. Csapataival többször ért el dobogós helyezést a Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB).

Olvasási idő: 4 perc

MEFS: 20 éve erősíted a Corvinus sportszakmai csapatát. Ez már több, mint elköteleződés. Melyik szakmai eredményeidet, sportsikereidet emelnéd ki ebből a hosszú időszakból?

V.Cs.: Valóban. Anno, testnevelő tanárként kerültem ebbe a kiváló csapatba, az egyetemi klubba a Közgáz SC és DSK-ba és rögtön kaptam is két férfi kosárlabda csapatot.

Sportsikerként a Sportközpont 2001-es létrehozását tartom jelentős lépésnek a működésünk szempontjából, ugyanis a BCE ezzel hosszú távon elkötelezte magát az egyetemi sport támogatása mellett, mivel fontosnak tartotta a hallgatók motiválását az egészséges életmódra.
Rengeteg szép emlékem van az elmúlt időkből. Szívesen emlékszem a 2014-es, lányokkal megnyert debreceni egyetemi bajnokságunkra, ahol jutalmul a Magyar Kosárlabda Szövetség jóvoltából mi képviselhettük Magyarországot Rotterdamban az Európai Egyetemi Játékokon az EUSA Games-en, ahol nagyon szépen szerepeltünk, a 9. helyet sikerült elérnünk. Kis szerencsével 8-ba is kerülhettünk volna, ez egy szűk egypontos vereség miatt nem sikerült. És ha jól emlékszem, a kosárlabda bajnokságok új lebonyolítási rendszerébe a lányainknak még eddig mindig sikerült eljutniuk a négyes döntőbe, amire nagyon büszkék vagyunk. Emellett a B3x3-as fiú magyar egyetemi kosárlabda válogatottat is vezethettem, velük a kínai VB-n Xiamenben vettünk részt – egy sajnálatos sérülés miatt nem jutottunk ugyan a legjobb 4-be, mivel itt nem lehetett játékosokat cserélni -, így 3-an fejeztük be a legfontosabb mérkőzéseket, és végül az 5. helyen zártuk a tornát. Ez egy gyönyörű emlék számomra.

 

 

MEFS: A BCE női és férfi kosárcsapata a 2020-as évben is keményen odatette magát a Nemzetközi Egyetemi Kosárlabda Bajnokság mérkőzésein. A srácok a nyugati csoport 7. fordulójában a BME ellen győztek, a hölgyek pedig az 5. fordulóban verték el a Ludivika-Csatát. Mi a következő lépés és hogyan készültök rá?

V.Cs.: A bajnokság alapszakasza zajlik jelenleg. A célunk, hogy minél előrébb végezzünk, mert így reális esélyünk lenne arra, hogy a döntőbe jussunk, ami nem lesz könnyű, a színvonal ugyanis évről évre növekszik.

A jelen helyzetben több problémával is meg kell küzdjünk, csakúgy, mint a legtöbb csapatnak. Gondolok itt arra, hogy át kellett térnünk a távolléti oktatásra, így a kollégiumból rengeteg hallgatónknak ki kellett költöznie, így ők edzéseken sem tudnak résztvenni. A termeink is csökkentett időtartamban üzemelnek, de ennek ellenére készülünk és várjuk, hogy mindenki sikeresen levizsgázzon, ezzel így egy kicsit a leterheltségük csökkenjen és ezzel egyidőben a sportformájuk javuljon.

Február 1-én indul nekünk a következő etap, hazai pályán fogadjuk a SMAFC SOE csapatát a fiúkkal, a lányok egy héttel később kezdenek majd Sopronban.

 

MEFS: A kosárlabdán kívül a Corvinus sítáborait is te szervezed. Vannak esetleg komoly szakmai céljaid ebben a sportágban, avagy leginkább a mozgás fontossága dominál a projectben?

V.Cs.: A síelés számomra az egyik legszívesebben űzött rekreációs sporttevékenység. Szokták mondani, hogy ez aktív pihenés és tényleg az, hiszen gyönyörű környezetben mozoghatunk baráti társasággal és ha sikerül jól elsajátítani a síelés technikáját, egészen sokáig, akár idős korunkig is élvezetes kikapcsolódást nyújthat ez a sportforma. Persze a táborokban oktatom is a hallgatókat. A program mindig felméréssel kezdődik, ahol be tudjuk osztani a résztvevőket tudásuk alapján mind snowboard-ban, mind síelésben és próbálunk nekik segíteni.

 

MEFS: Milyen sportkínálattal kecsegteti hallgatóit a BCE?

V.Cs.: Az egyetemünkön a testnevelés kritériumtárgy, két félév teljesítése kötelező, de ezek után sem engedjük el a hallgatók kezét, hiszen felvehetik a tárgyakat ugyanúgy. Általános célkitűzésünk, hogy a sportszolgáltatásokat fejlesszük és bővítsük. Úgy gondolom, 27 sportág közül lehet azért választani.

 

MEFS: Mi a legnépszerűbb sport a hallgatóitok körében?

V.Cs.: Fontosnak tartjuk a visszajelzéseket, most is készült hallgatói felmérés, illetve a tapasztalat és az órai jelentkezések száma azt mutatja, hogy a tánc, a túra – különösen most -, a kondiórák, a futsal, kosárlabda és a röplabda a legnépszerűbbek jelenleg. Tavaly volt szerencsénk egy érdekes régi-új sportág versenyét megrendezni a BEFS segítségével kidóbós (dodgeball) sportágban nagy sikerrel.

 

MEFS: Az egyetemi túrák szervezése a MEFS egyik 2020-as projectje is. Gondolom, tudod.

V.Cs.: Igen, tudom. Részt is vettünk az ősz folyamán ebben mi is, és ha jól emlékszem, talán az első túrák egyikét mi indítottuk. Sikeres volt, egy Budapest környéki túrát szerveztünk és közel 30-an vettek részt rajta. Több, mint 200 hallgató vette fel a túrázást egyébként. Jelenleg egy kollégánk segítségével az MTSZ túra-lehetőségeit próbáljuk meg beintegrálni a mi kínálatunkba.

 

MEFS: Bizonyára szerveztek sportnapokat, versenyeket is „házon belül”. Mennyire lelkesek a hallgatók a részvétel tekintetében?

V.Cs.: Minden évben megrendezzük az Egyetemi sporthét programot, ahol többszáz hallgató mozog és vesz részt. A Közgáz Liga is népszerű, ahol kispályás labdarúgásban közel 20 csapat versenyez.

 

MEFS: 2020 keményen rányomta a bélyegét a versenysportra. Ti milyen módon tartottátok „karban” a hallgatókat?

V.Cs.: Március közepétől két hónapon keresztül csatlakozva az egyetemi platformokhoz, TEEMS-en keresztül tartottuk a kapcsolatot a hallgatókkal, sportolókkal. Otthon vagy szabadban végezhető edzésprogramok segítségével próbáltuk megőrizni a sportformájukat. Júniusban a visszatérésnél úgy láttuk, hogy ez sikeresen működött, mert a hallgatók fizikai állapotának felmérése során nem tapasztaltunk jelentős visszaesést. Mivel a szeretett sportágunkat labdával játszák elmondhatjuk, hogy az újrakezdésnél az első edzéseken a labda azért „dadogott”.

 

MEFS: 2021-ben jó néhány nemzetközi sportesemény várat magára. Hogy látod, alább hagyott a tavalyi csalódás miatt a lelkesedés a versenysportolóitok felkészülésében, avagy sikerül motiválni őket és jó irányba fordítani az egy év csúszást?

V.Cs.: A versenysportban kiválóan teljesítő hallgatóink fejében meg sem fordult, hogy a csalódáskeltő 2020-as évben felhagyjanak a céljaik megvalósításával. A belgrádi EEJ-re már neveztük a férfi strandkézilabda csapatunkat, illetve a B33-ban is van nevezésünk, evezésben és karate sportágakban is lesznek hallgatóink, tehát szerintem sikerült fenntartani a lelkesedésüket.

Alapvetően egyébként nem jött hasonló visszajelzés, de, ha lett volna is valaki, akinek segítségre lett volna szüksége, akkor is lett volna kihez fordulnunk, az egyetem hallgatói szolgáltatásai között erre is találtunk volna szakembert.

 

MEFS: Publikus a szakmai célkitűzésed, amivel anno majd elégedett lennél a szakmai pályafutásod lezárásakor?

V.Cs.: Szeretnénk elérni, hogy minél több hallgató sportoljon és ebben örömét is lelje. Kiváló közösségformáló erő a sport. Kiemelt figyelmet fordítanánk azon hallgatók elérésére, akik nem rendszeresen sportolnak, és mindenki számára szeretnénk egy hallgatói tanácsadást létrehozni, akár sportágválasztás, akár egészséges életmód kapcsán.

Jelenleg a BCE-n a teljesítmény értékeléssel kapcsolatban tehetség gondozás zajlik és a mentor-rendszer kereteinek kidolgozása. Reményeink szerint az egyetemünkön most is zajló modellváltás a fejlesztéseket illetően szintén pozitívan befolyásolja majd a már felsorolt terveket.

 

MEFS: Említetted a szándékot a kevésbé aktív hallgatók rendszeres mozgásra motiválására. Ti milyen módon szólítjátok meg az inaktív hallgatókat?

V.Cs.: Nem könnyű a feladat. Első lépésben az infrastruktúra fejlesztése szükséges. A jó minőségű szolgáltatással tehetjük vonzóvá a sportot. Óriási szerepe van a figyelemfelkeltésnek, ami különböző kommunikációs eszközökön keresztül működik. Fontos a kínálat, hogy legyen miből válogatni, ezáltal is motiváljuk őket.

Fontosnak tartom a speciális szakember gárda – konkrétan a testnevelő tanárok – jelenlétét. Nagyon jó, hogy nálunk két félév kötelező testnevelés van, mert így az órákon közvetlenül is eltudjuk érni a hallgatókat és személyes példával, tanáccsal segíthetjük őket a sportágválasztásban, sportolásban. Azt látjuk a kollégákkal, hogy ez a leghatékonyabb módja a mozgás népszerűsítésének.

 

 

Szöveg: MEFS - Flatsker Anett

Fotó: Vladár Csaba

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink