112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Kettős győzelemmel jutott a négyes döntőbe a címvédő TF

MAFC-BME - TFSE 52-57 (5-19, 21-11, 13-12, 13-15)

Tüskecsarnok Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság női negyeddöntő, 2. mérkőzés.

MAFC-BME: Miháczi 8/3, HORVÁTH A. 10, Tarnai 8/3, Fülep 8, Vágvölgyi 6/3. Cs.: Éder 4, MÜLLER 8.

TFSE:  Mányoky 3/3, Bodnár 6, KARLÓCAI 14/6, Németh A. 6, Varga B. 7. Cs.: Czivinger 7, SÁNDORFI R. 8, KOVÁTS G. 6.

21 pontos előnnyel érkezett a visszavágóra, amelyet egy 13-0-s "lehengerlő" rohammal kezdett, s ezzel végképp eldöntötte a négyes döntőbe jutás kérdését a címvédő TFSE együttese. A 8. percben szerezte első pontjait a "műszaki alakulat", Tarnai Kata triplája lendítette át a holtponton a hazaiakat, akik egységes csapatjátékkal remek második negyedet produkáltak, s feljöttek 4 pontra.

A Karlócai Julianna vezette TF továbbjutását azonban egy pillanatnyi veszély sem fenyegette, a címvédő több, korábban kevesebb szerepet kapó játékosa is bizonyíthatott. A gyengén dobó hazaiak végül küzdelmes mérkőzésen mindent megtettek azért, hogy legalább a visszavágót megnyerjék, hogy "elkapják" a címvédőt, de végül sok hibával tarkított találkozón a TF a visszavágót is megnyerte.


Statisztika 

Továbbjutott: TFSE - kettős győzelemmel.

Ezzel kialakult a női négyes döntő mezőnye: Debreceni Egyetem, TFSE, Közgáz, USC Szeged.

 

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink