114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Kétpontos debreceni siker Szegeden - győri csoportelsőség nyugaton a női Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban

Négy halasztott mérkőzést pótoltak a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. A legtöbb izgalmat a Szeged-Debrecen találkozó hozta, amelyen a vendégek csaknem "eladták" azt a közel 30 pontos előnyt, amelyet szünetre szereztek, de 2 azért megmaradt belőle. A keleti csoport másik mérkőzésén a Nyíregyháza egy félidőn át tartotta a lépést a Semmelweis Egyetem együttesével. A nyugati csoportban a Közgáz Pécsett, a Győr pedig a megyei derbin a SMAFC ellen aratott magabiztos győzelmet. A győri siker egyben azt is jelenti, hogy Barthalos István együttese nyerte a nyugati csoportot.

 

Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők

 

 

Keleti csoport, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

 

Szegedi RSC - Debreceni Egyetem 58-60 (9-18, 7-25, 24-11, 18-6)
Szeged, Topolya sori sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Márkus, Utasi.

Szegedi RSC: Ódry 2, LOVRITY 17, BURJÁN 22/9, VÁRADI 13, Fodor 2. Csere: Szabó 2, Finsztál, Kovács Zs., Liska, Kovács E. Edző: Földi Alexandra.


Debreceni Egyetem: Nagy L. , Kernács 3, Herdon 4, Holinka-Miklós 6, OCSENÁS 13/3 . Csere: SZABÓ Z. 12, Ruzsa-Kiss-Schubert 3/3, BACZUK 19/6. Edző: Kászoni Boglárka.

 

A Debrecen határozott támadásokkal és agresszív védekezéssel kezdte a mérkőzést, de a hazai csapat is jól indított, így színvonalas, kiegyenlített játékkal kezdődött a találkozó. A negyed közepén a DEAC gyors, pontos játékával szinte "állva hagyta" a szegedi lányokat, akik, úgy tűnt, nem találják az ellenszert. Félidőre eldőlni látszott a mérkőzés, hisz a vendégcsapat 27 pontal 43-16-ra vezetett.

A második félidőre a hazai csapat "feltámadt poraiból", s magához ragadta az irányítást. Ekkor a debreceniek váltak tanácstalanokká, folyamatosan csökkentette hátrányát a Szeged. A hajrára a hazai csapat szinte teljesen ledolgozta a vendégek előnyét, ezzel szoros, izgalmas végjátékot kialakítva. Összességében azonban a DEAC-nak egy félidőnyi előnyt adó szegedi lányok - akik közül Váradi Nóra 13 pontos, 16 lepattanós dupla-duplát ért el - későn kapcsoltak, így végül 2 pont megmaradt a debreceniek tetemes előnyéből, s a vendégek örülhettek a győzelemnek.



Földi Alexandra: Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten nyertek. Csalódottnak csalódott vagyok, hiszen megint egy hajszálon múlt a mérkőzés, de ha valaki a félidőben huszonhét pontos hátrányunknál azt mondja, vissza tudunk így jönni a játékba, nem biztos, hogy elhiszem az első két negyedben látottak alapján. Sajnos nem az első mérkőzésünk volt az idén, ahol csak a második félidőben találtunk magunkra, de ekkora hátrányt nagyon nehéz ledolgozni. Nagyon bízom benne, hogy a következő szezonban teljes létszámmal, covidtól és problémáktól mentesen tudunk majd dolgozni, a Debrecennek pedig további sok sikert kívánunk, hisz nekik még folytatódik a bajnokság.


Kászoni Boglárka: Nagyon jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, jól játszottunk az első félidőben. A másodikra viszont nagyon kiengedtünk, aminek meg lett az eredménye! Örülök, hogy sikerült nyernünk, de meg kell tanulnunk, hogy egy mérkőzés negyven percig tart.

Statisztika

 

 

 

A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

 

Semmelweis Egyetem - Nyíregyházi Egyetem SE 110-58 (22-20, 27-15, 32-11, 29-12)
Budapest, SOTE csarnok, zárt kapuk mögött. V.: Nagy-Pál, Gombos.

 

SOTE: MAJSAI M. 10, MAJSAI V. 12, NAGY K. 25/9, SZABÓ 12, Jakobszen 4. Csere: Opitz 8, 7, Buzinkay 7/3, Kuczik 8, PÁLMAI 16, Beneda 6, Nagy A. 2. Edző: Hegyi Hanna.

Nyíregyházi Egyetem SE: Bíró, Balogh, Veréb 2 , TÓTH F. 20/3, KARAKÓ 34. Edző: Farkasinszki Orsolya.

 

Mindkét csapat jól kezdte a mérkőzést, fej-fej mellett haladtak a csapatok az 5. percig. Ekkor a Semmelweis Egyetem csapata 15-7-re ellépett ellenfelétől. Vendég időkérést követően azonban a nyíregyházi csapat Karakó Dorina és Tóth Friderika pontjaira építve egy 10-0-ás futással a 8. perc végére a maga javára fordította az állás, de. végül mégis hazai vezetéssel ért véget a fordulatos első negyed. A második negyedben fáradni látszott a csere nélkül érkező vendégcsapat és mivel Hegyi Hanna jól forgatta a csapatát, a SOTE ezt kihasználva egy 11-0-s futással 14 pontos előnnyel zárta az első félidőt. Fordulás után zóna védekezésre váltott a budapesti csapat, nehéz dobásokra és sok labdaeladásra kényszerítették ellenfelüket, amiből rendre indulni tudtak. A negyed első felében Nagy Krisztina és Majsai Virág a második felében pedig Opitz Kitti hozta a pontokat hazai oldalon, míg a vendégek továbbra is a Karakó - Tóth párosra támaszkodhattak. A záró etapban is nagy fölényben játszott a SOTE zóna védekezésének köszönhetően, illetve érezhető volt a fáradtság a nyíregyházi lányokon.

Bár a Semmelweis Egyetem második félidei védekezésének köszönhetően nagy különbség alakult ki a végén, a Nyíregyházi Egyetem csapata helyenként szépen és tudatosan játszott az erősségeire. Az erős dupla-duplát elérő Karakó (34 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz, 12 kiharcolt fault, 54 VAL) jól használta ki magassági fölényét a palánk alatt és jó százalékkal értékesítette a kiharcolt büntetőket. Rajta kívül Tóth Friderika (20 pont, 10 lepattanó és 7 gólpassz) agresszív betörései révén játszott eredményesen és hozott ő is dupla-duplát. A SOTE a zóna védekezésével el tudta venni azokat a helyzeteket, amiből a nyíregyháziak eredményesek voltak az első félidőben. A pontok nagy részéért Nagy Krisztina (25/9 pont, 9 lepattanó) és Pálmai Dóra (16 pont, 5 szerzett, 7 gólpassz, 4 kiharcolt fault, 3 blokk) felelt, de rajtuk kívül még hárman, Majsai Virág (12 pont, 5 gólpassz), Majsai Melinda (10 pont, 6 gólpassz) és Szabó Petra (12 pont, 9 lepattanó) jutottak 10 pont fölé.

 

Hegyi Hanna: Az első félidőben az emberfogással próbálkoztunk, amelyben nem találtuk a ritmust. A második félidőben változtattunk védekezésünkön, s ezzel sikerült lendületet szereznünk, és habár támadásban nem mindig találtuk meg a legjobb megoldást, indításainkkal biztosítani tudtuk a győzelmünket. Gratulálok a csapatoknak!

Farkasinszki Orsolya: Jól kezdtünk, és az első félidőben jól tudtuk tartani magunkat, a második félidőre azonban szétestünk. A sok eladott labda megbosszulta magát, illetve, hogy a zóna ellen is nehezen tudtunk támadni. A bajnokság alatt hatalmas fejlődésen mentek át a játékosok, ami biztató a jövőre nézve. Összességében elégedett vagyok a lányokkal. Gratulálok mindkét csapatnak.

Statisztika

 

 

Nyugati csoport, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

 

PTE-PEAC - KÖZGÁZ SC ÉS DSK 43-74 (12-20, 6-14, 9-25, 16-15)
Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Téczely, Dr. Szalóki.

 

PTE-PEAC: Mándity 10/6, Propszt 6/6, Krikler 2, Kóbor 4 , BÁTAI 8. Csere: Szomor 5/3, TEMES 6, Horváth, Óliás, Szabó 2. Edző: Gyenge Gábor.

KÖZGÁZ SC ÉS DSK: Zana 5, Katona 5/3, DOKTOR 22/12, PFANDLER 22, MUNKÁCSI 5. Csere: Strupka, Ryan 7, HIDAS 8. Edző: Németh Kata.

 

A Közgáz csapata a két dupla-dupláig jutó játékosa, Doktor Anna (22 pont, 12 lepattanó) és Pfandler Csenge (22 pont, 10 lepattanó) vezérletével végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott. A PEAC az utolsó negyedet megnyerte így veresége ellenére végül emelt fővel jöhetett le a pályáról.

 

Gyenge Gábor: Gratulálok a Közgáznak a győzelemhez! Nem voltunk egy súlycsoportban velük, de több alázattal és összpontosítással szorosabbá tehettük volna a mérkőzést.

Németh Kata: Minden mérkőzésnek örülünk, amire ki tudunk állni és lehetőségünk adódik. Büszke vagyok a lányaimra, hogy fegyelmezetten játszottak, nem vesztették el a lelkesedésüket a hihetetlenül rossz dobóteljesítményünk dacára sem. Gratulálok mindkét csapatnak!

Statisztika 

 

 

A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

 

UNI Győr SzESE - SMAFC 99-43 (26-13, 21-7, 28-19, 24-4)
Győr, Városi Egyetemi Edzőcsarnok, zárt kapuk mögött. V.: Földesi, Káli.

 

UNI Győr SzESE:  ROZMÁN 18/3, BAFFY 15/3, Horváth D. 3/3, Horváth K. 6, NAGY  R.11. Csere: SZŰTS 11, Bánszegi 6, Tóth 2, RÁCZ 13/3, KIRÁLY 10, Pozsgai 4. Edző: Barthalos István.

SMAFC:  Pados 5, DEÁK 12, Németh 17, Takács, Czirják 9 . Edző: Márkus Tamás.

 

A mérkőzés első negyedében a Győr ráerőltette a saját játékát a vendégcsapatra. Egy nagy intenzitású, futós kezdést láthattunk, sok könnyű kosárral. A negyed végére ki is alakult egy 13 pontos előny a hazai csapat javára. A második negyed hasonlóképpen zajlott. A 3. negyedben Deák Kíra és Németh Boglárka révén kiegyenlítetté tették a játékot a soproni lányok, s bár a vendégek végig hajtottak, küzdöttek, 5 játékossal a 4. negyedre nagyon elfáradtak, így végül fölényes győri győzelemmel zárult a megyei derbi.

 

Barthalos István: Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a hátralévő mérkőzések eredményeitől függetlenül, a nyugati csoport első helyén végeznünk. Köszönjük a Sopronnak a lelkes hozzáállást. Bízom benne, hogy ez még csak a kezdet és bizonyíthatunk a rájátszásban és ha úgy alakul akkor a négyes döntőben is!

Márkus Tamás: Gratulálok a győri csapatnak, megérdemelten győztek! A saját játékosaimnak is gratulálok mert hiába voltunk kevesen, becsülettel és jókedvvel játszották végig a mérkőzést!

Statisztika

 

Fotó: Práczki Péter

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink