Öt mérkőzést játszottak a héten a hölgyeknél a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. Két mérkőzés volt izgalmas: az ELTE-BEAC nagy csatában legyőzte a Szegedet, a BME-MAFC pedig 35 percig ugyan futott az eredmény és a Petőfi csapata után, de a záró etap közepén fordított, és nyert. A másik három találkozó elég egyoldalúan alakult.
Olvasási idő: 4 perc
Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, nők.
Keleti csoport, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés
ELTE BEAC – Szegedi RSC 67–59 (14–13, 15–13, 18–11, 20–22)
Budapest, Tüskecsarnok B terem, 30 néző. V.: Simon, Fekete.
ELTE BEAC: Glavinics, KULCSÁR 18/3, NAGYI 18, Szakolczi 9, STEKLER 10. Csere: VARGA 12/6, Scheiber. Edző: dr. Gyarmati István.
Szegedi RSC: Boros 4, 1 KŐHÁZI 2/3, Kajtár 2, VÁRADI 14, Fodor 3. Csere: BURJÁN 15, Finsztál 6, Kálló 3, Kedvessy, Vizes, Hevesi. Edző: Földi Alexandra.
A kiegyenlített játékot és nagy küzdelmet hozó első félidőt követően a 3. negyed elején is fej-fej mellett haladtak a csapatok. A szakasz közepén aztán "robbantott", s egy 14–4-es rohammal 10 pontos előnyt szerzett a 10 pontos, 19 lepattanós dupla-duplát elérő Stekler Kamilla, valamint Kulcsár Bianka, Nagyi Tímea és Varga Anna eredményességére építő hazai együttes. A szegediek nem adták olcsón a bőrüket, szívósan küzdve másfél perccel a befejezés előtt a szintén dupla-duplát (14 pont, 12 lepattanó) elérő Váradi Nóra, továbbá Burján Bianka és Kőházi Fanni vezérletével ledolgozták hátrányukat. Ez azonban a jelek szerint nagyon sokat kivett a vendégek játékosaiból, a hazaiak egy 10–2-es végjátékkal megnyerték a kemény, küzdelmes, és helyenként színvonalas összecsapást.
Gyarmati István: - Küzdöttünk, hajtottunk, néhány dolgot nem értettünk (aki itt volt, érti mire gondolok). Nagyon büszke vagyok a lányokra! Köszönjük a játékot a szegedi csapatnak!
Földi Alexandra: - Gratulálok az ellenfélnek, megérdemelten győztek. Sokat hibáztunk egész meccsen, főleg védekezésben, és már az is nagy teljesítmény volt, hogy a több, mint tízpontos hátrányt le tudtunk dolgozni, izgalmassá téve így végjátékot. Most ennyi volt a lányokban, mindent kiadtak magukból.
8. forduló
Debreceni Egyetem – ELTE BEAC 75–44 (18–5, 21–14, 18–14, 18–11)
Debrecen, Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, 20 néző. V.: Hegedűs, Kokas.
Debreceni Egyetem: NAGY L. 11/3, MEZEI 12/3, Szabó 3, GÖTTLINGER 9/3, FÖLDVÁRI 28. Csere: Ruzsa-Kiss, Vasas 2, Foltin 3, Gaszner 3, Sükei 4. Edző: Kovács Imre.
ELTE-BEAC: Varga 9/6, Glavinics 6/3, NAGYI 9 Lendér 7/3, STEKLER 7. Csere: Scheiber 2, Kása 4. Edző: dr. Gyarmati István.
A hazai gárda az első perctől kezdve irányította a mérkőzést, a debreceniek főleg védekezésben tudtak a vendégcsapat fölé kerekedni. Kovács Imre tanítványai az első negyedben 5 ponton tartották a két nappal korábbi, a Szeged elleni kemény mérkőzés hatását nyilván még érző, tartalékos ELTE csapatát, a félidőre azonban több mint húsz pontos előnyt szereztek. A harmadik és negyedik negyedben sem sokat változott a játék képe, valamivel ugyan kiegyenlítettebb lett a játék, a dupla-duplától egyetlen lepattanóval elmaradó Földvári Andrea (28 pont, 9 lepattanó) vezetésével kézben tartotta a meccset a Debrecen, és magabiztos győzelmet aratott a szimpatikusan küzdő ELTE-BEAC felett.
Kovács Imre: - Gratulálok a csapatomnak, mert a lányok negyven percig küzdöttek, és próbáltak mindent megtenni támadásban és védekezésben. A célunkat elértük. Köszönjük az ELTE-nek a mérkőzést!
Gyarmati István: - Gratulálok a hazaiaknak, és sok sikert kívánok nekik a rájátszásra!
Nyugati csoport, 11. forduló
PTE-PEAC – Széchenyi Kosárlabda Akadémia 52–93 (9–25, 21–17, 13–17, 9–24)
Pécs, 30 néző. V.: Téczely, Szalóki.
PTE-PEAC: TEMES 16/6, Szabó Nikolett 5/3, Szabó Nóra 2, Süle, Bátai. Csere: Krikler 2, Propszt 7/3, Kóbor 8, Szenteszki 8, Szomor 4. Edző: Bekk Zsanett.
Széchenyi Kosárlabda Akadémia: BAFFY 17/3, Horváth D. 2, SZŰTS 15, NAGY R. 12, BICZÓ 33/3. Csere: Horváth K. 1, Bánszegi 12, Perl 1. Edző: Barthalos István.
A Győr csapata már a mérkőzés elejétől fogva agresszívan játszott, és az első negyedben nagy előnyre tett szert. A második negyedben Temes Boglárka vezérletével nagyon feljavult a PEAC, és meg is tudta nyerni a negyedet. Remek játéka a harmadik negyedben is tartott, amelyet csak pár ponttal veszített el. A negyedik negyedben elfáradt a hazai csapat, és a végén biztos győzelmet aratott az esélyesebb Győr. A vendégeknél sokkal több volt a jó egyéni teljesítmény, s közülük is kiemelkedett az igen "mutatós" 33 pontos, 24 lepattanós dupla-duplát elérő Biczó Laura játéka.
Bekk Zsanett: - Nagyon örülünk, hogy az első félidőig aránylag szoros mérkőzést tudtunk játszani a sokkal nagyobb erőt demonstráló Győr ellen. Remek felkészülés volt a jövő heti Csata elleni mérkőzésre, amelyre győzni megyünk.
Barthalos István: - Az előző egymás elleni meccsünk óta látszik, hogy sokat fejlődött a PEAC, és így különösen örülök, hogy tartalékos csapatom nagyarányú győzelmet tudott aratni.
NKE-CSATA – SMAFC 118–19 (33–5, 25–3, 31–6, 29–5)
Budapest, Ludovika Aréna, 60 néző. V.: Csabai-Kaskötő, Varga-Záray.
NKE-CSATA: Takács 20, Kovács 10, Gaál 15/3, Kundráth 30/24, Székely 25. Csere: Polgári 10, C Szarka 2, Juhász 6. Edző: Mányoky Fanni.
SMAFC: Rabatin 4, Pados, Kollár 4, Pagonyi 2, Czirják 9. Csere: Ádám, Határ, Besenyei. Edző: Panta István.
Az első pontot még a SMAFC csapata szerezte, de aztán a Csata nagy lendülettel játszva, kiváló védekezésére építve könnyű kosarakkal már az első negyedben eldöntötte a mérkőzést. A hosszú utat megtevő vendégcsapatnak csak ritkán jött össze egy-két akció. Hazai oldalon több kiemelkedő teljesítmény is volt, a végig nagy fölényben játszó NKE helyenként örömjátékot bemutatva legyőzte a megilletődött soproniakat. Kundráth Kiara 61,5 százalékkal (8/13) dobta a triplákat, Székely Réka (25 pont, 14 lepattanó) és Takács Emese (20 pont, 12 lepattanó) pedig dupla-duplát ért el.
Mányoky Fanni: - Köszönjük a játékot a Sopron csapatának! Lányaim be szerették volna bizonyítani, hogy önhibán kívüli elveszített húsz-nullás első mérkőzés után győzelemmel tudunk lejönni a pályáról. Mindenki nagyon szépen játszott, igyekeztem elosztani a játékperceket is, a mai nap rendben volt a védekezésünk (sikerült az egyik kulcsjátékosukat 0 ponton tartani), és ebből könnyen tudtunk támadásban is sikeresek lenni. Gratulálok mindkét csapatnak! Kemény mérkőzések várnak még ránk.
Panta István: - Úgy gondolom, hogy nem igazán a tudásunknak megfelelően játszottunk. Eléggé indiszponáltak voltunk, megijedtünk az ellenféltől. A mai napon a Csata a játék minden elemében jobb volt nálunk. Gratulálok az ellenfélnek, mi pedig megyünk előre tovább!
PTE - Petőfi SE – BME-MAFC 53–57 (20–11, 14–16, 11–16, 8–14)
Pécs, Cserepka iskola, 20 néző. V.: dr. Danka, Fleischmann.
PTE – Petőfi SE: Tóth 4, Pap 28, Séra 8, Miltner 6, Horváth 3/3. Csere: Hajgató 3/3, Molnár 1. Edző: Sipos Ádám.
BME-MAFC: Hizsnyik 19/9, Horváth 10/3, Bozsó 21/6, Munteán 7/3, Kardos. Csere: Király, Benkő. Edző: Górácz Árpád.
Remekül kezdett a Pap Regina (28 pont, 15 lepattanó) vezette hazai csapat, amely 9 pontos előnyre tett szert az első negyedben. A folytatásban fokozatosan találtak magukra a fővárosiak, de még a 3. negyedet is előnnyel zárták a pécsi lányok. A záró etap elején egy triplával fordított a BME, majd a szakasz közepéig váltott vezetéssel haladtak a felek, amikor a csapatként "több lábon álló", a Bozsó Katica, Hizsnyik Dóra, Horváth Anna trió vezette fővárosiak egy 7–0-s sorozattal eldöntötték a meccset a maguk javára.
Sipos Ádám: - Sok mindent tudnék mondani, de egy ilyen fontos meccset huszonöt százalékos mezőnymutatóval soha nem fogunk megnyerni.
Górácz Árpád: - Viszonylag gyengébb támadójátékkal, de jó védekezéssel és akarattal sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést.
Fotó: Práczki Péter
Szöveg: Botár László