112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

„Kelj fel, ez az olimpia!”

A riói ötkarikás játékok talán legmeghatóbb és legsportszerűbb pillanatát élhették át azok, akik élőben követték az 5000 méteres versenyt a női hosszútávfutóknál.

Az amerikai Abbey D’Agostino kisegítette Nikki Hamblint, majd ő viszont, azután pedig az új-zélandi is így tett pár méter múlva, miután újra elindultak.

Olvass többet a magyar Fair Play díjasokról is:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fair play díjat adományozott Hamblinnak és D'Agostinónak. A díjat 1964-ben alapították, de azóta csak 17 alkalommal díjazták az arra érdemeseket.

Díjat kapott a NOB-tól a norvég férfi kézilabda-válogatott is, amely ki sem jutott az olimpiára, pedig az év eleji Európa-bajnokságon nagyon közel járt hozzá: az elődöntőben csupán hosszabbítás után, egy góllal kapott ki Németországtól. A németek úgy érték el a döntő gólt, hogy az utolsó akciónál eggyel többen voltak a pályán, és bár a norvég csapatnak minden alapja meglett volna a tiltakozásra, visszavonták óvásukat. Németország kijutott az olimpiára, és bronzérmesként zárta a játékokat.

forrás: NEMZETISPORT.HU

Fair Play-díjas magyar sportolók

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága idén is díjazta a sportszerű sportolókat,  öt kategóriában tizennégy díjat osztottak ki:

Csoknyai László az olimpiai kvalifikációs tornán három ellenfelét is legyőzte, majd a harmadik helyen végzett. A bronzmeccsen a brit Max Stewart volt az ellenfele, aki egy akció után szerencsétlenül ért talajt és bár többször próbálkozott visszatérni, nem tudta folytatni a versenyt. Csoknyai ekkor karjaiba vette és levitte a szenvedő Stewartot a szőnyegről. A magyar versenyző a búcsúmeghajlásról sem feledkezett el.

A tollaslabdázó Sárosi Laura különdíjat kapott: a játékos az olimpiai kvótáért küzdve segítette ki ellenfelét cipőjével, akinek e nélkül fel kellett volna adni a meccset. A német Katrin Schnaase azonban így tovább tudott játszani, majd le is győzte Sárosit.

Az elmúlt év egyik legszebb gesztusa az volt, amikor Nagy László, a veszprémi kézilabdacsapat kapitánya a bajnoki döntőben az ellenfél játékosának, Vadkerti Attilának adta oda a labdát az utolsó támadásnál, hogy a visszavonuló szegedi kézis góllal búcsúzhasson el a hazai közönségtől. Nagy ezért a Fair Play-cselekedet kategóriában lett díjazott.

A gyorskorcsolyás Orosz Beáta edzésről tartott hazafelé, amikor a buszon észrevette, hogy egyik utastársa rosszul van. A buszról leszállva összecsuklott a beteg, Orosz a hátára vette, hogy bevigye a kórházba. Sokat kockáztatott, hetekkel korábban műtötték meg porckorongsérvvel. Nem emelhetett volna nagy súlyokat. A segítség után hetekig nem tudott edzeni, sem dolgozni, mert olyan fájdalmai voltak. Sportorvosi, masszőri és gerincspecialista segítségével kezdtek csökkenni a fájdalmai, és tudott kihagyás után újra edzeni. Orosz Beáta gyorskorcsolyázó 2016. január 24-én magyar bajnok lett, írja a Mob.hu.

Ráczkó Gitta az FTC úszója és Barcelona paralimpiai bajnoka, naponta segíti Engelhart Katalin szintén paralimpiai bajnok úszót. Katalin korábban bottal járt, hónapokkal ezelőtt azonban szilánkosra tört a sípcsontja, melynek következtében teljes mértékben kerekesszékbe kényszerült. Gitta szintén kerekes székes (központi idegrendszeri betegsége van), de ő kisebb távokat meg tud tenni gyalogosan. Gitta mindennap segít Katalinnak az átöltözésben, az uszodába eljutásban, ahol a lépcsőkön is átsegíti a medencéig vezető úton. Katalin Gitta segítsége nélkül nem tudott volna kijutni a 2015. évi paraúszó világbajnokságra.

További díjazottak:

A sport szolgálatában kategória

Trófea, Nádas Pál önkéntes kutató, a Magyar Paralimpiai Bizottság Hagyományőrző Bizottságának elnöke

Diploma, Bartalos Béla sokszoros válogatott kézilabdakapus

Életműdíj

Trófea, Fábián László olimpiai bajnok kajakozó, edző

A fair play eszméjének népszerűsítése

Trófea, Malonyai Péter, újságíró

Diploma, Rácz Katalin, a Szlovák Olimpiai Akadémia elnökségének tagja

Diploma, magyar és lengyel jégkorong-válogatott szurkolótábora

Fair play a művészetben

Trófea, Kocsis Zoltán zongoraművész

Fair play különdíj

Oklevél, MDC zenekar Fair Play című dala

Oklevél, Horváth László, 15 évesen a Himnuszt énekelte a jégkorong mérkőzésen

forrás: index.hu/, Fotó: Soós Lajos / MTI 2016. júniu

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink