114 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

Keleti "káosz": az Eger a címvédőt, a Debrecen az éllovast "kapta el"

Keleti "káosz", nyugati nyugalom - röviden így lehet jellemezni a héten történteket a férfi Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban. 

A keleti csoportban több rangadót is játszottak, a két éllovas összecsapásán a Debrecen megfoszotta veretlenségétől a Nyíregyházát, az egriek pedig küzdelmes mérkőzésen múlták fölül a címvédő Miskolcot, versenyben maradva a csoport 4. helyéért - a jövő héten is óriási izgalmak várhatók. A nyugati csoportban a héten befejeződtek a küzdelmek, a helyezések már korábban eldőltek, és bizony egy-két mérkőzésen a tétnélküliség éreztette is hatását. 

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG, FÉRFIAK:

 

Keleti csoport:

Debreceni Egyetem - Nyíregyházi ESE 100-92 (33-23, 23-23, 20-22, 24-24)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, 30 néző. V.: Nemes, Fülöp.

Debreceni Egyetem: POLLÁK 15/9, KOZÁK M.  30/3, ASSZÚ 10/6 GÁSPÁR M. 15/9, Szekeres 4/3 . Csere: SZŰCS M. 10/6, Oláh M, KOZÁK B. 9, Szűcs B. 4, Zsuga 3/3. Edző: Kovács Adrián.

Nyíregyházi Egyetem: BUS 13/6, CZURA 30/12, Oláh 9/3, KOVÁCS Z. 17 GÁSPÁR B. 13,  Csere: Vida, Vaskó, MOKÁNSZKI 10/6.  Mb. edző: Oláh  Zoltán.


A keleti csoport második helyén álló debreceniek fogadták a veretlen éllovas Nyíregyházát. A mérkőzés a vendégcsapat kosarával indult, s közel 7 percig többnyire a szabolcsi legénység vezetett. A nyitó etapot azonban egy szédületes, 14-0-s hajrával zárva a szakasz végére 10 pontos előnyt szerzett a Kozák Márton vezette debreceni legénység. Ettől kezdve a hazaiak végig vezettek. A leginkább Czura Attila eredményességére építő nyíregyháziaknak néha voltak ugyan megmozdulásaik, de csak megközelíteni tudták a hazaiakat. A debreceniek magabiztos dobóformája és agresszív védekezése sikert hozott, visszavágtak az első körben Nyíregyházán elszenvedett  vereségért egy rendkívül színvonalas találkozón, amely remek hírverése volt az egyetemi kosárlabdának.


Kovács Adrián: Szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert  úgy gondolom, hogy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Ehhez a meccshez 40 perc koncentráció kellett, mert tudtuk, hogy egy nagyon erős ellenfél a Nyíregyháza, elképesztően jó dobóik vannak és nagyon nehéz volt őket kikapcsolni, vagy mindenkire figyelni. Úgy gondolom, hogy  nagyon jó munkát végeztünk támadásban, védekezésben akadtak gondjaink.  De az extra doboforma elég volt a győzelemhez.


Oláh Zoltán: Szeretnék gratulálni a Debrecen csapatának, egy igen jó dobóformát fogtak ki, mi viszont annál inkább rosszabbat.  Nagyon fáradtak voltunk, mert előző nap NB I /B-s mérkőzésünk volt, de  nem emiatt kaptunk ki, a Debrecen  remek napot fogott ki és szinte mindent bedobott.

Statisztika 

 

Szegedi RSC - ELTE-BEAC 64-51 (20-5, 11-12, 22-11, 11-23)
Szeged, Topolya sor 3. 40 néző. V.: Dr. Varga, Tóth.

Szegedi RSC: HORVÁTH R. 11/9, Kereszty 2, Mayer Á.8, Liszkai, JÁHNI 12/3.  Csere: Kamenik 5, Hajdú B. 8, Eperjesi, Jegesi 8/6, Szűcs 5, Kubik 5.  Edző: Szablics Péter.

ELTE-BEAC: Torda 1, MOLNÁR  A. 33/15, Kovács D.2, Mayer P. 6, Csere: Nagy D. 4. Edző: Varga Zsolt.

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a hazai csapat, az ELTE csak kereste játékát, mind a támadó-, mind a védőoldalon. Ennek is  volt köszönhető, hogy 20-5 volt az eredmény az első negyedet követően. A  másodikban a szegediek visszaestek támadásban, így az a különleges helyzet állt elő, hogy egyetlen vendég játékos, a remeklő Molnár Alex egyedül több pontot szerzett, mint a  hazai csapat, igaz, neki nem akadt társa, meglehetősen szokatlan módon a félidő összes fővárosi pontja az ő nevéhez fűződött - 31-17-es hazai vezetéssel fordultak a csapatok. A  harmadik negyed egy 9-0-s hazai futással indult, amit Tímár Gergely 5  pontja kövezett, viszont a negyedben tovább tudta növelni előnyét  a Szeged. Következhetett a záró rész, ahol az ELTE bár a mérkőzés  végén zárkózni tudott, magabiztos hazai győzelem született, amelyből Jáhni Bence 12 pontos, 15 lepattanós dupla-dulpával vette ki részét.

Szablics Péter: Az egyetlen pozitívuma a mérkőzésnek, hogy nyertünk.

Varga Zsolt: Sajnos elég kevesen tudtunk elutazni, hatan  voltunk, ez érződött is a mérkőzés elején. Gratulálok a  Szegednek, de emellett a csapat is jól teljesített a végére és a  negyedik negyedben sikerült visszajönnünk és úgymond tisztes vereséget szenvedni. Molnár Alexet mindenképp kiemelném, nagyon jó  vezéregyénisége volt csapatunknak.

Statisztika 

 

EKE Eger - Miskolci Egyetem 65-60 (19-11, 10-18, 19-16, 17-15)
Eger, EKE Sportcsarnok 30 néző. V.:  Drenyovszki, Zahorán. 

Eger: Mészáros 11/6, Szabó G., ILLÉS  7, CSÁKVÁRI 8, Horváth. Csere:  Szicsák 8, VARGA I.15, Ungi 2, Steier 2, VERES 12/6. Edző: dr. Váczi  Péter.

Miskolc: TAKÁCS D. 16/9, TÓTH B. 9/3, SZANYI 11/9, Orliczki B. 2, LIPPAI19.  Csere: Gonda 3/3, Orliczki M. Edző: Drahos Gábor.


Jó hangulatú mérkőzésre volt kilátás a Leányka úti Sportcsarnokban. A  két szomszédos egyetem összecsapásán. Jól kezdett a hazai csapat, a címvédő miskolciak mintha nem találták volna az első negyedben önmagukat. Jó  dobószázaléknak köszönhetően az Eger 8 pontos előnyre tett szert az  első negyedben. A második negyedre megfordult a játék képe, több egri hiba és jó miskolci befejezéseknek köszönhetően ugyan pontszegény, de szoros 29-29-es első félidőt láthattak a szurkolók. A második félidőt a hazai csapat kezdte jobban, ha bár nem sikerült olyan fölényt  kialakítani, mint az az első negyedben, de érezhetően kézben tartották  a mérkőzést. Az utolsó negyedben ismét megtorpant az egri támadójáték, sok pontatlanság és eladott labda jellemezte a játékukat, fordított a Takács Dániel-Lippai Szabolcs duó vezette Miskolc, de  előnyét nem tudta sokáig tartani. Az izgalmas hajrában váltott vezetéssel fej-fej mellett haladtak a felek, majd a végjátékban Veres Dávid triplájára már nem volt válasza a Miskolcnak, így az  Eszterházy csapata - köszönhetően többek között Varga Imre 15 pontos, 12 lepattanós dupla-duplájának - végül 5 pontos győzelmet aratott.


dr. Váczi Péter: Kiélezett mérkőzésen az utolsó egy-két percben tudtunk  újítani, és végül megnyernünk a mérkőzést egy nagyon jól küzdő, és hozzáállású Miskolc ellen, amelynek a MEFOB-on és a  felnőtt bajnokságban is sok sikert kívánunk.


Drahos Gábor: Gratulálok az Egernek a győzelemhez, a sajátjaimnak  pedig a mutatott játékhoz és hozzáálláshoz. Nagyon masszív mérkőzést  játszottunk ahol a korábbi rengeteg hibát nagyon kevésre redukáltuk.  Furcsán hangzik, de összességében elégedett vagyok. Egy huncut tripla  "kinyírt" minket a kosárszegény de szakmailag hasznos mérkőzés végén.

Statisztika 

 

Debreceni Medikus SE - TFSE 78-111 (16-21, 21-31, 22-31, 19-28)
Debrecen, Móricz Zsigmond krt. 22. 20 néző. V.: Hegedűs, Kisházi.

Debreceni Medikus SE:  MLOCH 12/3, Bujdosó  8, VELKEY 15/15. KOVÁCS G. 13/3, Csirpák 8/6, Csere: Nyíri 7/3, Hegyi 8, Nagy 2, Barta 5/3. Edző:  Kovács István.

TFSE:  ARMAGHANI 28/6, KATONA 29/12, KIRÁLY 13/3, Pintér  9/3. Scerbinskis 4, Csere: Félix 5, Hole, VILÁGI 7/3, Horváth 5/3, FÜLÖP B. 11. Edző:  Boros Zoltán.


A hazai csapat az alapszakaszának utolsó mérkőzésén  a  kiváló erőkből álló budapesti csapatot látta vendégül. A két együttes közti különbség  a mérkőzés elején nem volt szembetűnő, mindkét csapat tetszetős  kosarakat szerzett, bár már ekkor is a DMSE gárdája próbálta utolérni  a vendégeket. A második negyedben aztán növelni tudta  a különbséget az ekkor már jóval pontosabban játszó TF, így a vendégek megnyugtató előnnyel mehettek pihenőre. A  játék összképe semmit nem változott a második félidőben, tovább nőtt a  TF előnye, azonban időnként a hazaiak is megmutatták, hogy képesek a  látványos játékra. Végül magabiztos vendéggyőzelem született, az  eredmény mindkét csapat számára elfogadható lett. A TF csapatát  elsősorban Katona Bence (29 pont, 8 lepattanó) és Armaghani Ármin (28 pont, 8  lepattanó) játéka, valamint Fülöp Botond dupla-duplája (11 pont, 10 lepattanó) vitte előre, míg a  Debrecent Velkey Lőrinc 5 hárompontos kosara, valamint Kovács Gábor és Mlcoch Máté szemfüles  kosarai tartották meccsben.


Kovács István: Sportszerű mérkőzésen időnként engem is meglepve  kosárlabdáztunk, aminek nagyon örültem. Látszott a srácokon a küzdeni  akarás. Gratulálok mindkét együttesnek.


Boros Zoltán: Barátságos hangulatban új elemeket gyakorolhattunk a  fiúkkal. Szükségünk is volt rá, hiszen nem vagyunk összeszokva,  szerencsére, amit elterveztünk, azt sikerült megcsinálni. Sok sikert a  medikusoknak a jövőben.

Statisztika 

 

Miskolci Egyetem - NKE SE 150-36 (40-6, 30-8, 42-13, 39-9)
Miskolc, Körcsarnok, 30 néző, V.: Vaszi, Lónáth.

MEAFC: ORLICZKI MÁRTON. 22, GONDA 40/27, Szanyi 7/3, KOPASZ 20/12, SZŐKE  22. Csere: ORLICZKI B. 23, LIPPAI 14, Tóth B. 2, Takács D.. Edző: Drahos  Gábor.

NKE: Kovács 6, Obermann 13/6, Polgári 4/3, Tasnádi 11, Polyák 2. Edző:  Szekeres Dávid.


Elhalasztott, majd elmaradt mérkőzést pótlására érkezett külön engedéllyel Miskolcra az NKE csapata. A vendégek öt játékosa minden  tiszteletet megérdemel, hiszen fáradtsággal és a hazai erőfölénnyel nem  törődve küzdötték végig a 40 percet. A bajnok miskolciak egy  pillanatra sem vették félvállról a találkozót, és valóságos  számháborút rendeztek. Kopasz Márton tripla-duplája mellett (20 pont, 19  lepattanó, 10 szerzett), három miskolci játékos is dupla-duplával  zárt. Orliczki Márton (22 pont, 15 gólpassz), Orliczki Bence (23 pont,  10 lepattanó), Szőke Gábor (22 pont, 10 lepattanó)  teljesítményéhez Gonda Zsombor 40 pontja és 9 sikeres hármasa is  szépen illeszkedett.


Drahos Gábor: Tovább haladtunk a bajnoki finisek felé tervezett ösvényén. Bár nem volt egy súlycsoportban a két csapat, így is hasznos  dolgokat igyekeztünk gyakorolni és javítani. Gratulálok játékosaimnak  a megfelelő koncentrációhoz és az ellenfél tiszteletéhez, valamint az  NKE öt játékosának a derekas helytálláshoz. Két dolog hiányzott:  egy jó tripla Orliczki Marcitól, valamint "örökös asztali mindenesünk" Andjela a zsüriasztaltól!


Szekeres Dávid: Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez és  játékosaimnak a helytálláshoz. Örülök, hogy pótolni tudtuk a meccset,  kár lett volna kihagyni ezt a játékot.

Statisztika 

 

Nyíregyházi ESE - Szegedi RSC 96-77 (20-9, 29-22, 32-16, 15-30)
Nyíregyháza, Egyetemi Csarnok, 50 néző. V.: Gergely, Zalai.

Nyíregyháza: BUS 11/6, VIDA 23/15, Vaskó 12/6, MOKÁNSZKI 14. GÁSPÁR 20, Csere: Jánkfalvi 4, Demeter 7/3, Szondi 5. Edző: Hegedűs Ferenc.

Szeged RSC: Eperjesi 6, HORVÁTH R. 18, Jegesi 14/6, KERESZTY 14, JÁHNI  21. Csere: Kamenik 4. Edző: Szablics Péter.


A hét eleji debreceni veresége után a nyíregyházi együttesnek a csoportelsőség megőrzéséhez csak a győzelem volt az  elfogadható eredmény. A nagy iramú összecsapáson az első három negyedben a hazaiak esélyeshez méltó játékkal, jóval szervezettebben, pontosabban kosárlabdázva lelkesen küzdő ellenfelüknél megérdemelten szereztek a tripla-duplától egy gólpasszal lemaradó Bus Iván (11 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz), valamint az "izmos dupla-duplával záró Gáspár Balázs (20 pont, 13 lepattanó), valamint az 5 triplát is beemelő Vida Zoltán vezérletével  megnyugtató, 30 pont fölötti előnyt a záró etap előtt. A záró negyedben kicsit kiengedtek a hazaiak, és az utolsó pillanatig küzdő szegediek 20 ponton belülre kerültek, de a magabiztos nyíregyházi győzelmet nem fenyegete veszély.


Hegedűs Ferenc: Kötelező volt hozni a meccset, jól játszottak a fiúk.

Szablics Péter: Sajnos kevesen tudtunk eljönni, de azért örülök,  hogy a csapat a végeredmény tekintetében tisztességesen helytállt.  Gratulálok a Nyíregyházának.

Statisztika 

 

 

Nyugati csoport:

Közgáz-BME-MAFC 93-72 (22-24, 16-22, 35-11, 20-15)
Budapest, Kinizsi u. 30 néző. V.: Gaál, Rózsavölgyi.

Közgáz: VÖRÖS 18/12, Pálházi 10, Úr, NAGY SZ, 22/6, Sebők 2. Csere: BÁNOS 6, MÁRIÁS 18/3, SEBESTYÉN 11/6, Horváth M 6/6. Edző: Vladár Csaba,

BME-MAFC: FEHÉR Á. 13, Lukács 4, TÁLOS 19/12, CSEPREGI 13/9, FEKETE 10. Csere: Tóth L. 4, Koflánovics 5/3, Velenyák 4. Edző: Tiba Klára, Bagi Melinda.

Mindkét csapatban akadtak hiányzók a fővárosi derbin. A vendég műegyetemi gárda kezdett jobban, pontosabban, s a nyitó etap közepén Tálos András távoli, valamint Fekete József közeli kosarai révén 10 ponttal megugrottak a meglehetősen "álmoskás", védekezésben csak testben a pályán lévő hazaiak ellen. Hazai időkérés és "fejmosás" után szakasz második felében Nagy Szabolcs és Máriás Gergely villanásaival feljött, sőt a második etap elején Horváth Márton triplájával fordított is a Közgáz. A vendégeknél azonban ekkor előlépett Csepregi Ádám, akinek triplája egy 10-0-s vendég rohamot indított útjára. A Közgáz ugyan Nagy és Máriás révén üldözőbe vette a "műszaki alakulatot", de kritikus helyzetekben rendre jöt egy-egy tripla vagy Csepregitől, vagy Tálostól, így 5 pontos vendég vezetéssel zárult a félidő.

Térfélcsere után egy az első félidőben látottnál jóval harcosabb, agresszívebb Közgáz jöt ki a folytatásra. A BME már nem tudott olyan tiszta helyzeteket kialakítani, mint az első félidőben, s a hazaiak a hármasokat "szóró" Vörös Miklós, valamint Máriás és Nagy eredményessége révén egy 21-4-es 6 perces rohammal indítottak szünet után, a hazaiak védekezésüknek a palánk alatt Bános Csaba adott stabilitást. Ezzel lényegében eldőlt az összecsapás. A záró etpban a Közgáz Sebestyén Dávid villanásaival tartotta megnyugtató előnyét. Az addig sportszerű összecsapás hajrájában egy ütközés után Pálházi Richárd vett elégtételt "holt időben" meglökve Velenyák Jánost egy vélt vagy valós sérelemért. A hazai játékost kiállították a játékvezetők, s egy nézőt is kivezettettek. Ellentétes félidők mérkőzésén a 3. negyedben nyújtott extra játékának köszönhetően biztosan nyert a Közgáz.

Vladár Csaba: Nagyon rossz  hozzáállással keztünk, és ezt a BME meg is büntette. A szünetben sikerült rendeztni a sorokat, agresszíven védekezve, s jó ritmusban támadva fordítottunk és győztünk, örülök, hogy sikerült visszavágni ellenfelünknek az őszi fiaskóért, Gratulálok a BME-MAFC csapatának a csoport második helyéhez és sok sikert kívánok neki a rájátszásban.

Tiba Klára: Az első félidő nagyon magas színvonalú, a második pedig igencsak parázs hangulatú játékot hozott. Szívből gratulálok a csapatomnak ahhoz, hogy megszerezte a második helyet a csoportban, ez egy csodálatos eredmény ettől a társaságtól.

Statisztika

 

SMAFC - SzoESE 54-107 (7-31, 15-37, 14-18, 18-21)
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok, 50 néző. V.: Hernicz, Rudasits.

SMAFC: Vass, Gottlieb, TUKOVITS 22, SZEGEDI 21, Barcza 6. Csere:  Gáspár, Széplaki 3/3, Kőfaragó, Erdős, Nichter 2. Edző: Farkas Dávid.

Szombathelyi Egyetemi SE:  Tóth D. 5/3 HORVÁTH CS. 10, MÉSZÁROS 28/18,  SCHVEIGHOFFER 10, WERNER 8. Csere: Frisnyák 7, Soós 8/6, PAPP 10/6,  VICZE 21/9. Edző: Kéri Péter.


A papírforma már a mérkőzés első perceitől érvényesült, Mészáros Máté vezetésével a vendégcsapat az első negyedben 24 pontos előnyt épített  fel. A második negyedben sem változott a játék képe a csapatként sokkal jobb, pontosabb szombathelyiek fokozatosan növelték előnyüket, 20 perc játék után 46 pontos  vendég előnyt mutatott az eredményjelző . A második félidőben a hazaiak Tukovits Balázs és a 21 pontos, 13 lepattanós dupla-dupláig jutó Szegedi Márton jóvoltából kiegyenlítetté tették a játékot, de a vendégek gond nélkül érvényesítették a  papírformát.


Farkas Dávid: Gratulálok a Szombathely csapatának az alapszakasz  megnyeréséhez, sajnos csak a második félidőben tudtunk méltó  ellenfelei lenni, a jó néhány soproni nevelésű játékost felvonultató vendégeknek. A lefújás  pillanatától kezdve mi már a keresztjátékra fókuszálunk, amelyen  szeretnénk győzelemmel lezárni a szezont.


Kéri Péter: Könnyed utolsó mérkőzéssel zártuk az alapszakasát. Saját csapatomnak gratulálok a csoportgyőzelemhez, igyekszünk a továbbiakban is folytatni a jó  játékot.

Statisztika 

 

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem - PTE-PEAC 108-56 (31-13, 21-20, 26-14, 30-9)
Mosonmagyaróvár, Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok, 50 néző. V.:  Surányi, Erős.

Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem: Füzi, KÁMÁN 27/12, Iváncsics 6,  HORVÁTH Á 14/6, DOMSITZ 32. Csere: Kovács 2, NAGY-BÍRÓ 15/3, MÁNDITY 12.  Edző: Laky Tibor.

PTE PEAC: Tombor 3/3, NYULÁSZ 15, Schuj 11/3, FUTÓ 20/9, Halász 7.  Edző: Földi Sándor.

A rájátszás szempontjából tét nélküli mérkőzésen, az alapszakaszt a negyedik helyen záró vendéglátó csapat, a mérkőzést végig kézben tartva, magabiztos győzelmet aratott. A találkozón több kiemelkedő egyéni teljesítmény is született: hazai részről Horváth Ádám (14 pont, 18 lepattanó, 11 gólpassz) tripla-duplát, Domsitz Márton (32 pont, 17 lepattanó), pedig dupla-duplát ért el. Pécsi oldalon is született egy dupla-dupla Nyulász Barnabás (15 pont, 12 lepattanó) jóvoltából.


Laky Tibor: Alapszakasz záró, tét nélküli mérkőzésen, nagyon nehéz  motiválni a társaságot. Amikor azonban mi együtt tudunk játszani és  együtt tudunk gyakorolni az nekünk fontos. Jó iramú mérkőzés volt.  Gratulálok mindkét csapatnak, a Pécsnek különösen, mert mi is tudjuk,  hogy milyen nehéz idegenben pályára lépni, amikor kevesen vagyunk.  Természetesen örülök a végeredménynek.


Földi Sándor: Sokkal jobb volt a hazai csapat, ekkora különbséggel is megérdemelten nyertek. Kevesen voltunk, sok a sérültünk ezért végig zónáznunk kellett. Ellenfelünk jól dobott kívülről, különösen Kámán. Magassági fölényüket is ügyesen használták ki, megérdemelten nyertek,  gratulálok nekik.

Statisztika 

 

PTE-EMES Petőfi SE - Veszprémi ESC 99-53 (15-11, 22-12, 22-17, 40-13)
Pécs, TÁSI Csarnok, 25 néző. V.: Szalóki, Téczely.

PTE-EMES Petőfi SE:  Buday-Sántha  13/3, Szavai 3/3  KÁRPÁTI 10 GÁSPÁR  21/9 FÜZY 9/3,. Csere: Pungor 5/3, MÁNDITY 12, Győr, Kovács 3, Kis  8, FÜLÖP  15/9, Varga. Edző: Petőfi Áron.

Veszprém Egyetemi SC: Kacskó 6/6, Naményi 6, LENGER 21/6, Veingartner  8, YUTENG 12. Edző: Mónus Péter.


Egy jó hangulatú, jó ritmusú mérkőzésen a hazai csapat kicsit álmosan kezdett, de az első negyed közepén felébredt és átvette a vezetést. A folytatásban egyértelműen a Petőfi SE akarata érvényesült, a negyedik negyed eredménye is mutatja, hogy a hazai  csapat fizikálisan jobban bírta a végét, mint az 5 játékossal érkező, de derekasan küzdő, s helyenként ügyes akciókat vezető vendégcsapat. Hazai oldalról kiemelkedő teljesítményt nyújtott a  két dupla-duplát elérő játékos: Mándity Márkó (12 pont, 5-5 lepattanó és szerzett labda és 11 gólpassz), valamint Gáspár Erik (21/9 pont, 10  lepattanó és 2 blokk). A vendégcsapat részéről 2 játékos jutott 10  pont fölé: a dupla - duplát elérő  Yin Yuteng (12 pont, 14 lepattanó, 3  gólpassz), valamint a 21 pontot  és 7 lepattanót szedő Lenger Levente.


Petőfi Áron: Egy barátságos légkörű mérkőzést játszottunk a veszprémi  egyetemi csapattal, minden játékosom játéklehetőséget kapott.  Születtek a támadások alatt látványos passzok és szép befejezések. Gratulálok  mindkét csapatnak!


Mónus Péter: Gratulálok az ellenfelünknek. Látszott a mérkőzésen,  hogy igazából egyik csapatnak sem volt már semmi tétje. Sok sikert  kívánok nekik a további folytatáshoz.

Statisztika 

 

Fotó: EKE Eger

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK












Banner
Banner
Banner
Támogatóink