112 éves a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség

A Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség tagja

KEK 2017 – Új sportág debütál a Kárpát-medence legnagyobb egyetemi tornáján

2017. március 2-4. között ismét Budapestre sereglenek a Kárpát-medence minden szegletéből a magyar egyetemisták, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is egy remek hangulatú tornán vegyenek részt.

A 8. alkalommal megrendezésre kerülő összmagyar sportesemény, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája idén több újdonságot is tartogat a résztvevők számára.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a BEAC által szervezett KEK-en korábban már megszokhattuk, hogy mindig a focié, a futsalé a főszerep, de ez idén kicsit módosul. A 16 csapatos egyetemi futsal torna, valamint az öregdiák (alumni) torna mellett 2017-ben egy új sportág is bemutatkozik; a szervezők kosárlabda tornával egészítik ki a rendezvénysorozatot.

Míg az egyetemi és öregdiák futsal mérkőzések az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén zajlanak, addig a KEK kosárlabda tornájának a szomszédos Tüskecsarnok termei adnak otthont, ahol két pályán párhuzamosan női és férfi csapatok mérhetik össze a tudásukat.

Természetesen a megszokott cheerleaderek sem maradhatnak el, március 4-én délután a KEK döntői előtt kerül megrendezésre a valaha volt legnépesebb mezőnnyel a IV. Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokság a BEAC sportcsarnokában.

A szervezők a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági csapatok mellett a vidéki és budapesti intézmények sportolóit, csapatait is várják.

A KEK-ről bővebb információkat, nevezéssel kapcsolatosan tudnivalókat a www.kek.elte.hu oldalon, ill. a szervezes@beac.elte.hu e-mail címen kaphatnak az érdeklődő intézmények, csapatok.

A KEK kosárlabda tornájának versenykiírása és a nevezési lap az alábbi linken elérhető: http://kek.elte.hu/kosarlabda/kosarlabda-program/

A tornának idén is lesz jótékonysági programja, melynek részleteit a következő egy hónapban ismerhetik meg a résztvevők. 

A nevezés folyamatos, amíg szabad helyek vannak az egyes sportágakban.

Várjuk az intézmények jelentkezését minden sportágban!

Hajrá egyetemi sport, hajrá KEK!

Forrás: ELTE-BEAC

Hírkategóriák

LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEK

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK










Banner
Banner
Banner
Támogatóink