Kedden, július 16-án, délben (11:55) érkezik az egyetemi sport ünnepéről, az Universiadéról Ferihegyre (2B) a magyar csapat két aranyérmese is.
A fedélzeten lesz, többek között, a Debreceni Egyetem hallgatója, a 200 pillangón kazanyi aranyérmes úszó, Biczó Bence és edzője, Sántics Béla; a kenu egyes 1000 méteren Universiade-bajnok, Kiss Tamás (Óbudai Egyetem); a bronzérmes Petrovics Máté-Császár Gergely kajak-kettes és a szintén harmadik férfi kajak-négyes, amelynek ugyancsak tagja Császár Gergely valamint Tóth Attila Tas, Schenk Áron, és Kovács László, Hüttner Csaba csapatvezető és Csamangó Attila edző; a remek eredményt (7. hely) elérő magyar női egyetemi kosárlabda válogatott élén Gáll Tamás, Magyar Gergely edzőkkel és Domokos Mihály csapatvezetővel; és Dudás Eszter sakkozó, aki ma játssza utolsó mérkőzését.